2017.május 26.

Egyszer, még süldő legény koromban megferedtünk Hévíz alatt a Marosban.
Sekély ott még a folyó, gyorsan zuhog alá, hanyatt köll csak feküdni, kövekbe jól belécsimpaszkodni, oszt viszi a koszt, a szappant, s a gatyát.
Elégedetten, frissen indultunk a városba bé, hogy lássuk, vajjon, hogy néz ki a helyi női viselet padlóra, vagy székre hajítva, -legjobb ágyból szemlélni ezt, -mikor felajzott kanosságunk eloszlott feszt, látván, hogy fürdőhelyünk fölött egy kanyarulaton túl, a Marosban egy tehéncsorda ácsorog, ittak a jóságos barmok elül, hátul pediglen vastag sugárban vizeltek és lágy, gyorsan elegyedő lepényt potyogtattak a habokba, s fodrot vetve vitte a víz e matériát iménti tisztálkodó helyünk felé.
Kérdeztük a csordást, vajh’ mióta itat, reméltük, hogy válasza megnyugtat, de őkelme elmondta, hogy vagy három fertály órája terelte őket a Marosba.
Ebben a pillanatban már kezdtük is érezni egymáson e kúra illatát, és ez elvitte kedvünk és vágyunk, hogy minden perszónát, kit Maroshévízen arra érdemesnek tartunk, hogy neki örömet okozzunk, /lehetőleg nemit/, felkeressünk, becserkésszünk, szóval sutba dobtuk nemes tervünket, s kocsmába vittük ápolt testünket, hol parasztok és kofák között-feltűnést nem keltve-telt el borosan eme más reményekkel indult, ám mégis vidámmá lett este.
#
2017.június 02.

O.Viktornak én a nemzeti ébredésemet szeretném megköszönni…
Mit szenvedtek velem sváb nagyszüleim, hogy mi németek vagyunk!
Mikor magyarul szóltam vissza, hogy förmedt rám a dédikém; dájcsréde!
Magyar voltam. Itt születtem, az utcán magyarul beszéltünk a háború után vegyes lakosságúvá lett baranyai falumban, a német amolyan házi nyelv volt, amit anyám a szüleivel beszélt, de az óvodában már nem használtuk.
Az iskolában sem. Németóra akkor volt, mikor a többiek fociztak, így aztán nem jártam oda se.
Mikor NDK-s lányok jöttek a táborba, hasznát vettem a németnek, de a kérdésre, hogy honnan tudsz, te nem tankönyvből tanultál, sose mondtam, hogy német vagyok.
Magyar voltam.
Mindaddig, míg az fickó, aki egyszer azt mondta, hogy a haza nem lehet ellenzékben, elkezdte a \”mi, magyarok \”szófordulatot használni.
Magyar ember, mondta magára és brancsára értve.
És aztán elkezdtem figyelni, mit csinálnak ezek a magyarok; szétzüllesztik az államot, szétlopják az országot, árulják a hazát.
Akkor jött az én nemzeti ébredésem. Adyval: ezekkel együtt? Nem, nem, köszönöm!
Megköszönöm hát, O.Viktornak, hogy amit nagyszüleimnek nem sikerült, ő mégis elérte; német vagyok.Magyar hazafiként pedig azt mondom:Fegyverbe, fegyverbe!
#
2017.június 04.

Mikor kicsi és kies falumba befutott a szénbánya busza, a szénportól fekete szempillájú bányászok, az akkori uralkodó osztály kiemelt képviselői betértek rögvest a kocsmába, és ha nem volt Szalon, hát forradalmi helyzet alakult ki legott, melyet még a Jelen pivo sem tudott csitítani, mert ezt csak pótsörnek nevezte a munkásosztály elitje, és öklüket a söntés bádogpultján pihentetve viritották a \”szeretlek Mari\” és a \”love\”feliratokat vaskos alkarjukon, a kocsmáros pedig zavartan hebegve pattant fel oldalkocsis Pannoniáján a nyeregbe és viharzott Pécsre, a sörgyárba, hogy bányászait Szalonnal ellássa, hozott is mindjárt két hordóval, s míg megjárta e kétórás utat, kiírta a kocsmaajtóra, hogy az úri közönség múlat, az ajtót pedig reájuk zárta, a 12 bányászra, el ne szökhessenek e pénzes vendégek, míg ő nekik sörért megy.
A bányászok pedig nem estek kétségbe, szaporán csapolták a Jelent a kriglikbe, s mire a sör megérkezett Pécsről, az ajtón a felirat is valós lett, mert messze kihallatszott a kocsmából az ének; szép magyar nóta, /nem volt még akkor minden elromolva/ és csapra verték a Szalont úgy, hogy a Jelen még el sem fogyott.
A szénportól terhes tüdők harsogták a nótát, a csap pedig ontotta a pultra helyezett korsókba a friss sört, melynek kemény habját a közben megérkezett gyermekek harapták, kiket anyuka küldött, hogy a fáradt ember sok időt ne töltsön a kocsmában és sok pénzt ne költsön potyára, hanem igyekezzen haza a puha, meleg ágyba, hisz holnap újra várja őt a tárna.
#
2017.június 11.

Szeretem a cigányzenét. Rengeteg giccses, silány nóta van, tudom, de a régiek között a gyöngyszemek sem ritkák.
Legutóbb cigányzenés rendezvényen akkor voltam, mikor másnap a min.el.úr leánya esküdött. A vendéglőnek törzsközönsége van, főleg \”zöldbárók\”, a Kádár-kor világhíres nagyüzemeinek vezetői, ma deklasszált elemek, fideszellenesek, ideológiai okokból is, meg aztán féltik is a szerzett vagyont a új héjáktól.
Itt történt, hogy egy őszbe csavarodott, még vénségére is egyenes tartású, mondhatni délceg úr kiállt a zenekar elé/Nemdéki Lakatos Sanyika bandája/ , és a következő szavakkal vezette föl a nótát:
-Kedves vendégek, illene megemlékeznünk a holnapi jeles eseményről is, ezért jókívánságaink jeléül énekeljük el kedves vezetőnknek küldve Felcsútra-sok szeretettel-/itt gunyoros színezetre váltott amúgy pátosszal teli hangja/ a következő nótát:
Erdőszélen nagy a zsivaj, lárma, erdőszélen esküszik a cigányvajda lánya…
Az úri közönség hangos tetszésnyilvánítások közepette kapcsolódott be az éneklésbe…
#
2017.július 02.

Szombatonként itt nálunk a högybe-mely Szártetőnek van neveztetve-összegyűlünk régi harcosok, szerbek, svábok és páran magyarok.Poharunkat sűrűn emelgetve telik a délután, s közelg az este, asztalunkon mit otthonról hozunk, svartli, kalbász, szalonna.A borunk rizling és kadarka, öszünk és iszunk, s közben az utat fürkésszük, mely ide föl vezet; mikor jönnek már a gyerekek, kik ide szoktak hozzánk, kicsi kenyérlesők, nálunk kapják meg a szombati betevőt, összeszűkült gyomruk nem fogad be sokat, lassan falják a finom falatokat.
Apjuk 10 órákat dolgozik naponta, de bére elkopik a svájci frankokra, anyjik közmunkás, sohasem nevet, de úgy ereszti hozzánk a kölkeket;mondjátok: ebédre tyúkból volt aranysárga leves, a második pediglen sütve a húsa, hozzá cukorborsó és savanyó paprika.
A gyerekek felmondják a leckét, milyen szép is e büszke szegénység!
#
2017.július 18.

Tisztelt Minelnökur!
Mi, burgenlandi magyarok is szeretnénk szavazni, habár nem lehetünk kettős állampolgárok, de Ti úgy játszotok a joggal, mint cigány a piros szivaccsal a poharak alatt, ezért nem lehet nektek gond, hogy mi is kifejezhessük végre véleményünket áldásos országlásotokról, mert mióta ti vagytok, annyi lett itt nálunk a magyar, hogy megakadt az asszimilációnk, a gyermekeink magyar gyerekekkel járnak iskolába, pajtáskodnak vélik, új szavakat is hoznak haza, mint pl.:geci, és ezt pont teveled kapcsolatban emlegetik, úgy hogy pontosan nem is tudjuk, mit jelent, mert nálunk rosszat ugyan, de ha reád mondják, akkor jónak kell lennie.
Kedves Viktor, neked igazán nem lehet gond kérésünk teljesítése, hisz te mindent viszel!
/Már úgy értve, mint a piros ász!/
Üdv az Őrségből!
#
2017.november 20.

Hivatásszerűen látogatom a kocsmákat Baranyától Vasig, könnyen szóba elegyedem a helyiekkel, mondhatom, nagy az elégedetlenség.
De mikor a tudatlant játszva megkérdem tőlük, mi a fene ez a Soros-terv, hát kórusban válaszolják a fideszmantrát: el akarnak minket árasztani muszlimokkal a Sorosék!
Egy somogy i falu kocsmárosa-értelmes, jómódú ember, Európa egyik legjobb sörét csapolja a kocsmájában-panaszkodik, hogy megszerzik a helybéliek elül a területeket és velük a vadászati jogot, a világ nem elég nekik, de azért legalább a migráncsoktól megvédenek.
Itt tartunk, kérem, és bizton mondom, hogy O.Viktor a Végzet embere, mert minden kapóra jön neki, hogy küldetését-……- bevégezhesse.
#
2018.január 03.

Egy fidesztálib ma a kocsmában egy levéllel hencegett, amit személyesen Bolseviktortól kapott. Idézek belőle:…sorsdöntő választás előtt állunk.A Tét nem kisebb, mint hogy Magyarország megmaradhat-e magyar országnak.Útjában állunk a Soros-tervnek, amely le akarja bontani a határkerítést, fel akarja számolni a nemzeti kormányokat, bevándorló-országgá akarja tenni Magyarországot.
Soros György nyílt támadást intézett Magyarország ellen.Kiképzett ügynökszervezet-hálózat és szinte korlátlan anyagi erőforrás áll rendelkezésére.Mindemellett az ő tervét hajtják végre a brüsszeli bürokraták és a magyar ellenzéki politikusok is. /…/
Csekk is volt a levélben, adományt gyűjteni a kampányhoz.
#
2018.január 04.

Egyszer jött egy zsenge leány tanárnéninek hozzánk, a legrosszabb osztályba. Első dolga volt, hogy egy táblázatot függesztett a faliújságra. Táblázatot, mely neveink után apró négyzetekből állott, hová havonta bejegyezte a számot, mivel értékelte magaviseletünket.
Megismerni rest volt bennünket, az fárasztó lett volna, így fordulhatott az elő, hogy miután a menő srácokat egyessel mérte, a többiek számára is ez lett a mérce, és mindent meg is tettek érte, hogy ők is elnyerhessék e díjat, mert a csajok az ilyenekre buktak. Egymásra licitálva lettünk hát rosszak, szegény Zsuzsa néni meg csak rótta a karókat, s az lett a hős, kinek már novemberben be volt húzva az egyes februárra, és senki se bánta, ha sírva fakadt szegény kis Zsuzsánna, s zokogta, hogy ő ezt nem így tanulta.
Aztán fenyegetni kezdett, hogy itthágy minket, amit nem vettünk tréfára, mert valójában mindenki a tanárnő kegyeit vágyta, hisz ő már kész nő volt, nem éretlen bakfis, a blúzán a gombok pattanni vágytak, s elképzeltük, kibomlott ingéből miképpen villanna ki incselkedve pompásnak és hatalmasnak sejtett csöcse, hát nem szerettük volna, hogy elébb eltávozna, mintsem blúzán a gombok föladnák, ezért megtért az osztály, jók lettünk végre, és mindenki a bankettól remélte, hogy majd akkor, félszegen bár, de semmitől sem tartva módja nyílik arra, mire egész évben vágyott, hogy magához ölelhesse Zsuzskát, megnyerve evvel az egész világot.
#
2018.április 05.

Elmagyarosodásnak indult sváb családba születtem. Szüleim már csak a nagyszülőkkel beszéltek németül, velünk, gyerekekkel már magyarul, hogy kárt ne valljunk a magyar tannyelvű iskolában. A nagyszülők azonban hozzánk is németül beszéltek, s mikor magyarul válaszoltunk, reánk ripakodtak: Dájcsréde!
A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy magyar vagyok, hiszen itt születtem, az pedig, hogy német nevem van, nem volt feltűnő, hisz a mi falunkban szinte mindenki német volt.
Hálásan gondolok Orbán Viktor miniszterelnök úrra, aki \”mi, magyarok\” és \”a magyar emberek\” szófordulatai által segített visszatalálni német gyökereimhez. Neki sikerült az, ami sváb nagyszüleimnek sem; büszkén vallom németnek magam.
Mert Adyval szólva, ha az ma a magyar, ami fidesz; \”Ezekkel együtt, nem, nem, köszönöm!\”
#
2017.április 22.

-Viktor, szabad egy percre?
-Parancsolj, Toncsi, rég láttalak…
-Az ügyben zavarnálak csupán, hogy kérted a kopaszokat újra rájuk ereszteni…
-Mér, valami gond adódott???
-Nem, dehogy, csak izéééé, úgy értesítenek, hogy a kopaszokat már a mieink is rühellik.
-A birkák?
-Igen, a birkák, de ne feledd, hogy ők a szavazóink!
-Akkor kit javasolsz a ruszki emlékmű lefestőire, mert tudod, ha ez nem toroljuk meg, Putin engem basz le.
-Van itt egy hatalmas csecsen…
-Mondtam már, nem foglalkozom nőkkel, akármekkora csecsük is legyen!
-Egy renegát kaukázusi van itt, Putin embere, ő lerendezné a merénylőket.
-Ki ez?
-Mohamed, egy orosz kém.
-Orosz kém? Nálunk?
-Te mondtad, hogy oroszok ellen nincs kémelhárítás…
-Ja, persze, majd elfelejtettem! Akkor küldd azt a fickót oszt’ jónapot!
-Még valamit, ölje meg a delikvenst, vagy ne?
-Jajj, hogy viszket a markom, sürgősen meg kell mosnom! Távozz tőlem Rogán, mosom kezeimet!
#
2018.április 12.

Nem volt elég
A házad itt állt, – szerte szállt!
Ezt látod, érted. Azt nem érted,
hogy hazád éppen így ért véget –
A csoda, hogy addig is állt!
Mert nem volt hazának elég,
hogy emésztésed vacsorára
e dombok aszuját kiívánta,
és e lapályok kenyerét.
És nem volt hazának elég,
hogy elmosolyodtál és oldalt
oda is néztél, ha megszólalt
ízes magyarul a cseléd.
És nem volt hazának elég,
hogy este, letéve a könyvet,
elnyeltél Bottyánért egy könnyet:
az volt a férfi, a derék…!
És nem volt hazának elég,
hogy kitekintve vonatodból
elgondoltad az aratókról:
mást érdemelne ez a nép.
És nem volt hazának elég,
a három szín, ha rád se hagyták,
hogy egykor jelkép volt: szabadság,
egyenlőség, testvériség!
És nem volt hazának elég,
hogy idegeden átengedted
hő szeszként azt a néhány verset,
Adyét, Tóthét, Józsefét.
És nem volt házának elég,
a Gellérthegyen a rakéta
s a Városiban a bokréta
és a szobroknál a beszéd
s a szöllőhegyi estebéd
s a dünnyögés, míg poharadból,
a holdvilágban a vörösbor
tigris-szeme villant feléd
és lengetted ujjad hegyét
az ég felé, mint .ezred óta
minden magyar, ha szól a nóta
és Gracza György s a Feszty kép
és ha, élvezve a veszélyt
és azt a kéjt, hogy megjósoltad,
hallgattál titkos leadókat
/és utána cigányzenét/
s a hortobágyi magas ég
s a négyes gémeskút nagy árnya
s az első király koronája
díszítve pénzed közepét
s ha úgy mondtad: is: feleség
e szép szóval s ha, bár bíráltad,
édesnek nevezted apádat,
s a falon a festett cserép.
Nem volt a hazának elég,
nem volt elég, hogy el ne essen,
tudd meg, az volt a csoda itten,
hogy össze nem dőlt már elébb!
Mert attól nem lett a tiéd,
hogy hízelegve és hazudva
ráragasztottad egy hegycsúcsra
egy király, egy vezér nevét.
Nem volt elég, nem volt elég
sem a hűség, sem szívósság,
mitől .egybeáll egy-egy ország
s nemzet is lesz a nemzedék.
S a bátorság sem volt elég.
Külön-külön bár odahagyta
sorsát a sok hős áldozatra,
az sem volt elég menedék.
Mert sem erő, sem bölcseség
nem lehet elég, hogy megójja
a házat, amelyben rakója
nem lelheti meg a helyét.
Illyés Gyula
#
2018.április 15.

Mindenki legyen ellenálló a maga helyén, mint ahogyan vendéglős ismerősöm is:
-Gyuri, a hentes hétfőn a szokottnál is vidámabban hozta az árut és eképpen köszönt: győztünk! Lassan felfogtam mondanivalója lényegét és elszomorodtam.
Gyurinak 10 éve még mészárszéke volt, sertéseket és borjúkat vágott, mára a Csányitól veszi a fél év alatt felpumpált vizenyős féldisznót és azt henteli tovább.
Azóta az áruja is silány, nemcsak a tőkehús, de főleg a kalbász és a svartli.
Valójában sajnálatból vásároltam tőle, mert tönkremenetelét a magam módján szerettem volna megakadályozni. Szánakozva figyeltem, hogy pont attól vásárol, aki féktelen terjeszkedési vágyával ellehetetlenítette kicsi családi hentesüzemét.
Míg kipakolt az autójából, volt időm megfontolni, mit tegyek.
A jövő heti megrendeléssel bezárólag megszakítottam vele az üzleti kapcsolatokat.
Üdvözlet a győzőnek!
#
2018.szeptember 16.

Ma a szüret utolsó napja. Csak pár száz tőke furmintot és hárslevelűt szedünk, amit magunknak hagytunk meg. A mustfok 22, a sav 7. Innen már csak elcseszni lehet ezt a szép, aranysárgává érett szőlőt. Szűk családi, baráti körben szedünk, a reggelt a magkakasok panaszos jajongása verte fel, amint bevégeztetett elkerülhetetlen sorsuk. Egy végigcicerélt, tevékeny élettel a hátuk mögött persze, hogy nehéz volt a búcsú, melyet a világtól vettek, sűrű, sötét vérük spriccelve töltötte fel a tányért, ebédre sült vére-mája lesz, és persze a kakasok tökei is ott díszelegnek majd a feketére sült vér között, mint televény, sötét talajon a sárga uritökök.
Az idő még így sem kíméli az embert.
#
2018.november 26.

Egyszer a polgári körök /PÖCS/ meghívta Fábryt kies kis városkánkba. Ez még a nagy 2002-es elkeseredés után volt, mikor a csalódott \”polgárok\” az ellenzékben létezhetetlen haza iránt érzett fájdalmukban fűhöz-fához kapkodának, így Fábryhoz is.
A moderátor politikai színvallást akart a sómantól, kérdezvén, jobboldali-e?
-Persze, Horn Gyulához képest. -szólt a kitérő válasz, aztán hosszasan mesélt felvidéki és erdélyi szász polgár őseiről a vendég, aki nem átallott rákérdezni településünk német lakosságának számarányára.
-Húsz százalék!- rikoltotta föl a színpadra az öreg Kruckenberger elégedetten, hogy most aztán jól elhárította a magyarságot ért támadást.
-Mert a telefonkönyvet átnézve- replikázott Sándor- van az 80 is!
Egyszóval nem aratott osztatlan tetszést, a vége felé már a nőkhöz való viszonya is előjött, hogy őt csak a pénzéért szeretik a nők, igen, ezt vágták a fejéhez a felháborodott körösök, amit elegánsan csak eképp nyugtázott; lehet, hogy a pénzemért szeretnek, de nem a bankkártyámat szopogatják…
#
2018.december 23.

A szomszéd faluban történt, Nádasdon, hogy régi jó öregek összegyűltek ilyenkor, télvíz idején, hoztak otthonról friss kalbászt, többféle hurkát, bort, kadarkát és szilvánit, ettek, ittak, beszélgettek a múltról, egyre hangosabbak lettek, a kocsmából már az uccára szökött a szép frank tájszólásban zúgó lárma, de valakinek ez nem tetszett, sem a sült kalbász illata, sem az érthetetlen beszéd, sem a poharak csilingelése, ezért egyre jobban figyelt, mit is csinálnak ezek a tokos svábok odabenn, aztán mikor dalolni kezdtek, a német népdalok közé bekeveredtek a marschok is, amit a ’27 születésű kényszersorozottak az SS-ben tanultak, s bár ezek a nóták már csak a sanyarú ifjúság sötét emlékeit voltak hivatottak széppé tenni a sírba térés előtt, mégis e nóták miatt szállt ki a rendőrség, benyomultak a kocsmába, ott csend lett, síri, mit az öreg Schraub kérdése tört meg: -Mi a paaj, hamisan énekeltünk?
#
2019.január 13.

A nagyapámat ’39-ben vitték munkaszolgálatra, a visszatért Kárpátalján lévő Királymezőre. /Ő mindig Turbacilként emlegette a települést. /
A bűne az volt, hogy csak három nagyszülője után tudott keresztlevelet felmutatni, apai nagyapja után nem, ezért mint német nevű, falusi szatócsot zsidó-gyanúsként elhurcolták egy építő-századba.
Mikor a család végre előkerítette az iratot egy Dél-erdélyi szász falu evangélikus papjától, nagyapát elengedték, ő pedig úgy jött onnan haza, hogy a zsidóknak segíteni kell, ahogyan csak lehet.
’44-ben már zsidókat bújtatott a pincéjében akik mind megélték a felszabadulást.
Nagyon büszke vagyok az öregre.
#
2019.február 05.

Pénteken hazafelé tettem egy fogadalmat; soha többé nem szidom az ügyetlenül közlekedőket.
Történt, hogy Iharosberényben, 40-es táblánál az előttem haladó balra akart kanyarodni, de mivel jöttek szembe, meg kellett állnia. A barom nem húzódott középre, ezért engem is megállásra kényszerített. Szidtam, mint a bokrot.
Mikor végre bekanyarodott és elindulhattam, látom ám, hogy az út szélén parkoló szürke Mercédeszben benn van a műszer, az ablakon egy rendőrzubbony karja könyököl ki.
Ha nem tartanak föl, min.60-al beszaladok a mérésbe és úgy járok, mint az utánam jövő osztrák rendszámos, aki engem lendületesen megelőzött, a civil Merci pedig hirtelenjében kék fényt villogtatva a szélvédő mögött, legott utána eredt.
#
2019.március 05.

Katona voltam és már nagyon untam, ezért színlelt betegséggel a gyöngélkedőre mentem, ahonnét egyenest a Honvédkórházba küldtek. Ott persze lelepleződtem, de a prof. azt mondta, ha 3 hetet segítek itt, akkor mégis kiír 2 hét eü. szabira.
Ételt és szennyest hordtam, udvart sepertem, jól telt az idő, különösen azóta, mikor Zsuzsa megérkezett az egyágyasba.
Az első napokban csak köszönni mertem neki, más egyebet nem, olyan félelmetesen szép volt. Nem csupán arcban, de formára is. Aztán már beszélgettünk mindenféle közömbös dolgokról, miközben nekem hallatlan erőfeszítésembe került a szemkontaktus megőrzése, mert tekintetem egyre keblei pompás halmára csúszott le.
Egyik reggel, mikor a kaját vittem neki, nála volt a professzor. Kopogtam ugyan, de már nyitottam is, így az a megdöbbentő látvány fogadott, hogy a doki krétával rajzol azokra a fenséges, tündöklő emlőkre.
-Tegye csak le és távozzon- mondta a prof. kissé dorgálón.
Aztán délután Zsuzsa elmesélte, hogy ő mellkisebbítő műtétre vár. Belesápadtam.
Este, mikor már csak az ügyeletes nővér volt az Égés-osztályon, bementem ehhez a csodás lányhoz, hogy lebeszéljem a műtétről. Hogy kellő megalapozottsággal mondhassam el véleményemet, megkértem, hogy gyönyörű, hivalkodó melleit tárja fel előttem, minek ő készségesen eleget tett, aztán egész éjjel bizonygattam neki igazamat, miközben 7 ejakulációm volt és ő is sokszor elélvezett.
Aztán reggel lemondta a műtétet.
#
2019.március 26.

Valami hasonlót:
Nálunk a szőlőhögybe új szomszéd érkezett; egy értelmiségi fickó a megyeszékhelyről, öröklés által. Nem közösködött a helyiekkel, nem tárgyalt, nem is köszönt, viszont igencsak bántotta, hogy azok szombatonként leülnek a diófa alá diskurálni, borozni, hangos évődésük, kacagásuk -nem ritkán női kacajokkal vegyülve- lehallatszott az ő barátnélküli, mogorva magányába.
Ezért szombatonként ott fönn, a szomszédos dűlőjében nyírta a füvet, hogy zörgéssel, búgással zavarja a vidám társaságot.
A parasztok elsőbben még azt hitték, véletlen, és még csodálták is a ráülős alkalmatosságot, de hogy ismétlődött, gyanút fogtak, s az egyik koma, mintha csak hugyozni vonulna félre, a merénylő szöllejihez húzódott, s aztán ott gondosan elhelyezett egy gubanc rozsdás derótot, majd visszajőve ivott tovább, ám gondosan figyelte a betolakodó mozgását is, egyszer csak megjegyezte: jó vóna már valami műszaki hiba…
S kisvártatva éktelen, fémes sivítással a fűnyíró lefulladt.
Órákig tartott, míg a városi tag kiszabadította a pengéket a drótból, addig is záporoztak reá a föntiek harsány röhögései és egy vissza-visszatérő kérdést is vélt hallani: -Honnét tudtad?
#
2019.április 04.

Van azért még néhány jó kocsma, ahol csak egyfajta sört csapolnak, de az kiváló, ahol helyi termelő borát mérik és fel is tüntetik a borász nevét a söntésnél, jól látható helyen, hogy mindenki háládatosan említhesse a hőst – mikor ínyét megcsiklandja a rizling ismerősként köszönő kesernyés, rezedás
íze-; van még, aki szőlőt termel ebben a NER-lovagok által letarolt világban.
A jó kocsma ismérve még, hogy tv nincsen benne és a falakon ismeretlen festők műértők által lefitymált képei lógnak, melyeken a megittasodott vendég képes hosszasan elmerengeni, ábrázoljon bár az csatajelenetet avagy egy agyagkorsóba gyömiszkölt vadvirág-csokrot.
A jó kocsmába általában lépcső vezet, ha lefelé, akkor bátrabban szabad ott inni, mert klimája otthonosabb és megfelelőbb a benne lakozó bornak, és mert kifelé menet könnyebb négykézlábra ereszkedni.
Felfelé vivő lépcső mindig óvatosságra inti az ivót, s ez a gond reá telepszik kocsmai időzésének minden pillanatára, mert rutinja által tudja, hogy ott egyszer majd lefelé kell mennie.
A kocsma pediglen az őt látogató vendégek által jó csak igazán, mert a jó emberek hamar megszólítják az idegent is, és általuk többet tud meg a vándor a helyi településről két óra alatt, mint asszonya, aki ezenközben a nevezetességeket és a múzeumokat látogatja végig.
#
2019.április 14.

Mikor én felnőttem, a 350 fős falunkba heti kétszer jött a mozis. Volt könyvtár és kultúrház, benne pinpong-asztal. /Legjobban mégis a határban szerettünk játszani./
Hajnalban 3 menetrenden kívüli busz jött azokért, akik nem a tsz-ben dolgoztak, egy a komlói bányától, egy a pécsitől, egy pedig a panelgyárból. /Mikor délután ezek a buszok visszajöttek, megtellött a kocsma./
A határ rendben volt, a szöllök művelve, a présházak környékén élénk élet, minden lekaszálva, mert bikák híztak az istállókban és tehenek várták dagadó tőgyekkel a fejést.
Az akkori állam nem alamizsnát adott, hanem élhető feltételeket teremtett a magyar falu számára. Sokan is voltunk gyerökök, zsivajunk olyan természetes velejárója volt a falusi létnek, akárcsak a kakasszó.
#
2019.május 14.

A mi tsz.-ünkbe ez a fajta a 70-es évek elején érkezett. Kanadából, repülővel. Talán az út viszontagságaival magyarázható vagy a rosszul sikerült akklimatizációval, de a tehenek ivari ciklusa teljesen felborult, sőt kimaradt, itt álltak ezek a drága pénzen vett jószágok, de tejet nem adtak.
A fiatal agronómus egy közeli falu kocsmájában hírét vette, hogy a község orozva zúgbikát tart. Elment hát a gazdához és kölcsönkérte.
A legelőn hamar összebarátkoztak a vagyont érő tehenek és Pista bácsi rejtegetett magyar tarka bikája. A tehenek folyatni kezdtek, a bika hágott, az inszeminátor csak szaladt az események után. \”Majd az első borjakból nem hagyunk\” -mondta a fiatal gazdász.
Aztán a kocsmában a tsz. párttitkára értesült a \”merényletről\” és értesítette a pártbizottságot, hogy a kulákunoka agronómus szabotálja a népgazdasági tervet.
Ellenőrző delegáció érkezett. Először is ettek és ittak egy jót, aztán kimentek a legelőre megszemlélni, van-é zúgbika?
Addig míg falatoztak, volt idő megszervezni a védelmet. Pista bácsi úgy vezette a bikát, hogy a tehénszállás mindég közte és az ellenőrző bizottság között legyen.
Így aztán azok megállapították -miután körbebotorkáltak a lepények között- hogy csupán vaklármáról van szó. A párttitkár elvt. pedig kicsit később még figyelmeztetést is kapott a hamis vádért.
A tejhozam egyébként jelentősen javult és a második laktációra már nem is volt szükség a hús-vér bikára.
#
2019.május 22.

Történt egyszer, hogy Erdélybe mentünk lakodalomba. Enyhe késésben voltunk, de már szinte odaértünk, mikor az alsókarácsonyfalvi vasúti átjáró pirosra váltott és úgy is maradt, mert a mozdony nem haladt át, hanem megállt, láthatólag valami gond volt vele, mert a vasutasok izgatottan tanakodtak körüle.
Egy autó állt előttem, vártam, csak megindul, de nem. Mögöttem már gyűlt a sor, de senki nem ment át. Kezdtem ideges lenni, hogy 1 km-re a céltól így veszteglek.
Azt sem értettem, hogy a helyiek miért nem mozdulnak már végre?
Türelmemet vesztve kivágtam az előttem álló fehér Dacia mögül és áthajtottam a vasúton. Mintha csak a jég tört volna meg, a Dacia is megindult utánam, aztán kisvártatva a sor is.
-Látod, így kell ezt csinálni -mondtam elégedetten az asszonynak.
-Észrevetted, hogy a fehér autóban egy rendőr ült? Azért nem mert senki átmenni.
Nézem a tükörben és látom is, hogy egyenruhás. És követ. Egész a kultúrházig, ahova mi is mentünk. -Mibe fog ez kerülni? -sóhajtozik kiszállás közben a nejem.
Aztán kiderült, hogy a rendőr is örvendett, hogy végre valaki átment, nem akarta ő kezdeni csínyt. Ezt később a lagziban mesélte, miután eldaloltuk a Lányok, ti bocsárdi lányok… kezdetű strófát is.
#
2019.július 01.

Egy Fejér megyei tsz-elnök fiával szolgáltam együtt. A gyerek egy jópofa, humoros, mély igazságérzettel megáldott, tiszta szívű ember, tipikusan áldozat a Néphadseregben.
Az apa rendszeresen vodkázik a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok főparancsnokával, ám e piálások megszokott menetében zavar keletkezik, mert a gyerököt látogatni kell, mivel nem engedik soha haza.
A ruszki tábornok fölveti, hogy eljön ő is, majd útközben vodkáznak a Volgában. A tsz-elnök megörvend a javaslatnak, de arra kéri barátját, hogy egyenruhában jöjjön.
Az beleegyezik, s elindulnak. A magyar laktanya ÜTI-je azt se tudja, mit vezényeljen, mikor látja a bekéredzkedő tábornokot.
A gyerök pedig e látogatás után minden hétvégén otthon volt.
#
2019.július 05.

Elvótam kocsmázni vagy három órányit. Azóta nincs más hír? Mikortól lehet már fizetni néktök?
Amúgy azért szoktam újabban ebbe a kocsmába, mert olykor egy igen szömrevaló mönyecske szolgál itten. Szöröncsém vót mostat is, mert pont ű vót a pultnál, azt amint térült-fordult, módom vót mustrálni, hát mondhatom, már rég éreztem a nemi mirigyeimet így szekretálni, mert ez a nő úgy felserkenti az indulataimat, mint utóján az endékás csajok az építőtáborban.
Iszom a fain olaszrizlingöt a pultnál, azt igyekszöm higgadt maradni, mondom is neköm, hogy ugyan nagyon szép arcú, de vót már szöbb is. Lesiklom hát a nyakára; kecses, mint az őzé. S ahogy a vállaiba illeszkedik, az a teremtés dicsérete. De hát ebben is részesültél már, hékám!
A keblei, melyek a legapróbb mozdulatokra is hivalkodóan fickándoznak a fehér blúz alatt, olyan termetesek, hogy fizikai csodának tűnik hetyke ruganyosságuk, a gravitációval való dacos pimaszságuk.
A derekát és a csípejét, lábainak formáját csak akkor tudom stírölni, mikor felszolgál, de hiba itt sincs.
Aztán begyütt egy nyiszlött, görbehátú, pocakos fickó, a nő repesve elébe szaladt, szájon csókolták egymást, s a kérdésemre, hogy ez meg ki, csak annyit felelt pultbéli szomszédom: -hát az ura!
#
2019.július 08.

Ha olykor itten mesélök valamit, a nyavalyatörősök, bigottak és prűdek reám szoktak uszulni, de mivel ez nem zavar, mostat újfent elmondok valamit; 2012-ben történt, mikor egy baranyai borászatban dolgoztam borkóstoltatóként. De. 10-től este 10-ig vendégeim voltak, főként németek, mert azokhoz rendszerint engem rendeltek. A vendégekkel én mindig együtt ittam, mert hitelesen részvétel nélkül nem tudsz borokról beszélni, csak úgy, ha iszol vélik. Az utolsó csoport távoztával aztán magam is lekívánkoztam a faluba, ahol a borfesztivál zajlott.
Tudtam, hogy idegen rendőrök minden utat elálltak, úgy vadásznak a becsületes borivókra, de mivel jól ismertem a dűlóket és a kászlikat, bátran elindultam motorral. Bukó nélkül, irat nélkül, ittasan.
Csak útközben – megmámorosodva a hajamba túró menetszéltől, a szabadság-érzettől, mely minden motorost hatalmába kerít-, megfeledkeztem az óvatosságről és a közúton haladtam, igyenöst egy rendőrposzt karjaiba. Kidumáltam magam, sértetlenül úsztam meg.
A cikkre utalva még meg kell jegyeznem; körözve nem voltam.
#
2019.augusztus 19.

-Horn Gábor? -kérdezte Szindbád fásult közönnyel.
#
2019.szeptember 03.

-Vecsei? -kérdezte Szindbád unottan.
#
2019.szeptember 09.

-Becsületsértés? -kérdezte hitetlenkedve Szindbád.
#
2019.szeptember 12.

Elempé? -kérdezte Szindbád unottan.
#
2019.szeptember 22.

-Heindl Péter? -kérdezte tettetett érdeklődéssel Szindbád, miközben zöldes árnyalatú poharát az ablak felé tartva vizsgálta a rizling tisztaságát. -Tudom már, Kőszegen a Kis kakasban csapos, utoljára ott ittam zöldszilvánit délelőtt, mert sörük csak Soproni volt csapolva…
#
2019.október 06.

-Horn Gábor? Hát ez még él? -kérdezte érdeklődést mímelve Szindbád.
#
2019.október 11.

-Normandiánál? -kérdezte hökkenten Szindbád, mert még ő sem gondolta, hogy Trump ekkora gyökér.
#
2019.október 12.

-Kleinheisler? -kérdezte tűnődve Szindbád. -Ő az a kékkötényes sváb csapos a Kéthlynél, aki a város legjobb fröccsét tudja készíteni a Szent-György hegyi rizlingből?
#
2019.október 24.

-Kövér? -kérdezte Szindbád, miközben a Kéthly kocsmája előtt sétáló nőket bámulta.
#
2019.október 24.

-Viktor a Zeneakadémián? -nézett fel a tányérjából Szindbád. -Hát már össze is ült a Népbíróság? -kérdezte még tűnődve, miközben poharát kedélyesen felemelte, mintha csak a Sorsot köszöntené.
#
2019.november 02.

-Már senki nem ott lakik, mint ahová való… -mondta Szindbád, miközben a falon függő Magyarország-térképet szemlélte halványzöld borospohárral a kezében, melyben lomhán löttyent a somlai.
#
2019.november 05.

-Matolcsy… -gondolkodott Szindbád hangosan. -Ismertem egy Matolcsyt, portás volt a Fehérvári úti kuplerájban a Göndör Lidinél. Lidinél csak pederaszták lehettek portások, de evvel a Matolcsyval kivételt tett, olyan csúf, kancsal ember volt, nem kellett tőle félteni a lányokat…
#
2019.november 05.

-Válság? -kérdezte Szindbád a legcsekélyebb érdeklődés nélkül. -Válság majd akkor lesz, ha már a Szent-György hegyi rizling is olyan savszegény lesz, mint a Báni hegyen szüretelt. Az éghajlat amúgy is a kapitalizmus miatt romlott el, a tőke fékezhetetlen önzősége, csillapíthatatlan nyereségvágya miatt lágyabbak a borok…
#
2019.november 05.

-Poszkommunista klán? -kérdezte Szindbád. -Hát már nevén nevezik a fideszt! -konstatálta elégedetten, s poharát az ég felé biccentette.
#
2019.november 10.

-Ungár? -kérdezte unottan Szindbád, miközben félliteres poharába pontosan 4 dl.-nyi bort töltött a Ranolder-féle rajnai rizlinges flaskából, mely címkéjén a püspöki villát ábrázolta. A poharat az ablak felé tartva kitartóan vizsgálta a bor mozgását, színét, majd óvatosan szájához illesztette, beleillantott, aztán rövid, szinte harapásszerű kortyokkal megkóstolta. -Testes, jó zamatú bor! -nyugtázta elégedetten -Utoljára 1917-ben ittam ilyen sűrű bort a Teleki báró celnai mintagazdaságában, igaz az furmint volt. Jó évjárat volt a ’17-es, senki nem gondolta, hogy az utolsó, amelyik még magyar címkével kerül palackozásra…
Itt elhallgatott, lassú kortyokkal kiitta a bort, s csendbe burkolózva hosszasan nézte a falon függő képet a kápolnai csatáról.
#
2019.november 10.

-Schmidt? -kapta fel fejét csendes szendergéséből Szindbád, amibe egy palack somlai elfogyasztása után ereszkedett. -Ismertem egy Schmidt nevű péket Podolinban. Nem volt túl jó kenyere, mert a lisztet Lengyelországból hozatta, ahol tavasszal vetik a búzát, ahelyett, hogy acélos búzából őrölt lisztet használt volna, amilyet Torontálból vagy Baranyából lehet beszerezni. Mégis jól ment az üzlet, mert a felesége, Mária volt a boltban, egy olyan gyönyörű asszony, akinek a látásáért nem csak kisdiákok, de meglett, a házastársi hűség ellen sosem vétett családapák is betértek kenyeret és cipót vásárolni, s míg a mönyecske térült-fordult, ők bámulták pompás mozgását, remekbe szabott idomait, amikor pedig az asszony finom selyempapírba csomagolta a portékát, azon gondolkodtak, hogyan lehetne megszöktetni ezt a szépséget a most éppen alvó ura mellől.
Egyszer egy vándorcirkusz érkezett Podolinba Galíciából… -itt elakadt Szindbád szava, mert tekintete az asztalon heverő újságra tévedt, amiben fényképet közöltek Schmidt Máriáról, a gazdag budapesti özvegyről. -Na, nem erről a hölgyről meséltem! -mondta hökkenten, s azonnal pohara után nyúlt.
#
2019.november 11.

Szindbád épp evett, mikor megütötte a fülét az étteremben szóló rádióból a szó, hogy Kövér. Letette a libacombot a tányérra, a lila dinsztölt káposzta villájáról szintúgy visszahullott, s dermedten figyelt. A hírműsornak vége lett, nem tudta meg, mit tett újfent a nemzet ellen ez a Kövér nevű lator, mindenesetre étvágya elmúlt, utolsó reményébe kapaszkodott, a pécsi furminttal töltött pohárba, s hangos, nagy kortyokkal kiitta azt.
#
2019.november 11.

-Hosszú? -kérdezte Szindbád diszkréten elfojtott ásítás közepette.
#
2019.november 13.

-Ismertem egy Pokornit -mesélte készségesen Szindbád, – könyvkereskedése volt Felsőőrön az iskola utcában. Mogorva, rideg ember volt, nem is sűrűn szólt az ajtó fölébe szerelt vevő-jelző csengő, az már biztos! Talán az bántotta, hogy neki nincs olyan jó pedigréje, mint a budapesti névrokonnak… -tette még hozzá, aztán intett a közelben hallgatózó pincérnek, hogy hozhatja a következő palackot.
#
2019.november 13.

-Ma, amikor Magyarországon igazi kenyeret jószerivel már csak a Vas megyei Toronyban sütnek, vannak, akik Magyarország vesztét látják abban, ha a haza végre megszabadul az Orbán-bandától? -kérdezte csodálkozva Szindbád, majd egy kis piros paprikát hintett abált szalonnájára melyet egy bácskai sváb paraszttól hozatott.
#
2019.november 14.

-Ismertem egy Pokornit -mesélte készségesen Szindbád-, könyvkereskedése volt Felsőőrön az Iskola utcában. Mogorva, rideg ember volt, nem is sűrűn szólt az ajtó fölébe szerelt vevő-jelző csengettyűje, az már biztos! Talán az bántotta, hogy neki nincs olyan jó pedigréje, mint a budapesti névrokonnak… -tette még hozzá, aztán intett a közelben hallgatózó pincérnek, hogy hozhatja a következő palackot.
#
2019.november 14.

-Mozgóképipari kormánybiztos? -kérdezte Szindbád hitetlenkedve. -Valamikor a visszatért Észak-Erdélynek volt kormánybiztosa Magyarországon, ma meg a mozinak?! -tűnődött hangosan, miközben a pincér poharát újratöltötte friss, ropogós badacsonyival.
#
2019.november 22.

-A számok… -dohogott Szindbád megvetően- a számokkal bánó egyének még a nőknél is nagyobbakat tudnak hazudni.Már csak kevés ember van Magyarországon, aki lát a szemével, hall a fülével és nem a számok után tájékozódik. Ismerek egy parasztot Várkonyában, aki reggelente nem lép ki a verandára az időjárás megfigyelése végett, hanem a laptopján nézi azt meg. Talán a földmívesek zöme még nem ilyen, de a városi nép már elveszett, mert hiába nyúl egyre mélyebben a bukszájába, hiába kap a Danontól ugyanazért a pénzért egyre kisebb pohárba joghurtot, nyugodtan alszik, hisz kiadta a kormány-statisztika, hogy infláció márpedig nincsen.
#
2019.november 28.

-Hosszú Katinka? -kérdezte tettetett érdeklődéssel Szindbád, mert figyelmét a poharában lusta nyugalommal, lomhán és ragadósan mozgó cirfandli kötötte le, melynek szénaillatú, pikáns bukéjáról a frissen kaszált sárosi rétek jutottak eszébe, s szinte látta a boglyázó, bögyös tót leányok fehéren feszülő lenvászon ingjén a pattanni vágyó gombokat.
#