- június 16.
-Van már kapari, zsönge csirkétek, Elemér? -kérdezte Szindbád, miután letelepedett a Fekete Sas azon asztalához, ahonnét a László király vizet fakaszt a sziklából című festmény olajnyomatát a legjobban lehetett tanulmányozni.
-Van -válaszolta a pincér szolgálatkészen.
-Ugyanarról az oláhapáti tanyáról, mint a tavaly?
-Ugyanarról.
-Akkor egy paprikást hozzál két kakaskából, túrós-kapros csuszával, hozzá almapaprikát, enyhén csípőset, de ecetben bővölködőt.
-Na és bort?
-Bort? Hát kadarkát, halványpiros, ropogós sillert, a Bohusék ópálosi pincéjéből.
-S az étel elé?
-Egy krigli Zarándot kérek. Nincs ennél jobb sör Magyarországon.
Elemér elsietett a rendeléssel, s már mentében tudta, hogy az ajándék kokakolát nem fogja kivinni, mert törzsvendéget megbotránkoztatni a legnagyobb ostobaság a vendéglátásban.
#
- június 16.
Aznap Szindbád a Monte Cristohoz címzett kocsmában ittasodott meg, ahol Ógyalla híres sörét, az Aranyfácánt csapolják. Délben aztán átváltott borra, lassan, méltóságteljesen kortyolgatta a pécsi furmintot egészen négyig, aztán imbolyogva, látszólag céltalanul sietett a vasútállomásra, hogy elérje a fél ötös vonatot, melyen szokás szerint csak Gizike és ő döcögött Bábaszék felé. Gizikét már régóta szerette volna elcsábítani, és ehhez jobb segítséget keresve sem találhatott volna, mint az együtt vonatozás meghitt, idilli, kattogó zaját, mely oly gyakran lágyítja meg a zord asszonyi szíveket. Mert Gizike nem csupán hatalmas keblétől volt kívánatos a hajós számára, de férjezett mivoltától is, az öregedő Szindbád ugyanis egyre félszegebben -s egyre kevésbé hihetően- ígért házasságot a magukat nehezen megadó nőknek.
Ezen a szép nyári napon úgy tűnt, hogy végre révbe ér, mert a nő jelzései ezt sugallták neki: az új frizura, melyet gyakran igazgatott frissen felrakott vörös körmökkel ékesített kacsójával; a szokottnál is mélyebb dekoltázs, melyet alig leplezhető, epekedő sóhajokkal erős hullámzásokra késztetett; az enyhén szétvetett lábak, amitől a hajós illetlenül lapos pillantásokra vetemedett.
De mindent elrontott egy zajos, pöffeszködő társaság, ami olyan hirtelenül szállta meg a vonatot, mint fehér téli tájat a borús decemberi éjszaka.
Tüntetők voltak, akik úgy tiltakoztak e vasútvonal megszüntetése ellen, hogy jegy nélkül szálltak fel az utolsó járatra.
-Fideszesek -súgta Gizike megvetően és bosszúsan Szindbádnak, s a hajós most már lelki vonzalmat is érzett a szépasszony iránt.
-Ma már nem lesz semmi a mi ügyünkből -folytatta Gizike, átvéve az irányítást.
-De hát mikor? -kérdezte vágytól reszkető hangon Szindbád, tekintetét a felcsúszott szoknya alatt felejtve.
- Úgyis megnyerik ezek a választást, majd akkor újraindítják ezt a vonalat, akkor Szindbád, majd akkor…
#
- június 18.
Szindbád épp egy kocsmaterasz mellett orozva nőtt tatár juhar árnyékába húzódva borozott borongva, mikor a hír érte: Áder aláírt valamit. Figyelmesebben itta ezek után a Csatár-hegy Baron dűlőjéből származó remek fehér burgundit, mert szörnyen röstellte, hogy a füle botja -ha csak egy pillanatra is-, megmozdult ennek a semmirekellő fickónak a neve hallatára.
Ugyanakkor -immáron sokadszorra- szent fogadalmat tett, hogy többé be nem teszi a lábát tévével vagy rádióval csúfított kocsmába.
#
- június 18.
-Ilyen vajon miért nincs Ausztriában? -tűnődött Szindbád az Eder Buschenschank teraszán egy üveg rizling társaságában, miközben tekintetét a jáki templom és a németújvári vár között le s föl járatta.
#
- június 20.
-Hogy voltam-e már mislencsillagos étteremben? -ismételte meg Szindbád Tóninak, a Zönge sápatag sváb pincérének kérdését tűnődve, miután kitunkolta a sámfalvi pék kenyerével a marhapörkölt szaftját a gyulafehérvári Apulumban készült porcelántányérból.
-Nem , még nem voltam. Tudod, én azt szeretem, ha a tányéromra étel jut, a műalkotások pedig a falon függenek, mint itt szemben ez a Hollósy kép, a Kocsmában mulatozók.
Aztán beleivott Hetényi díjnyertes kékfrankosába, és tetszéssel nézegette a képen ábrázolt vén korhelyt, amint az sanda pillantásokat vet a csaplárné szemérmetes leányára.
#
- június 20.
-Hallottad, Gyula -súgta Elemér Szindbádnak bizalmaskodva- Hoppált le akarják mondatni…
Szindbád épp a Kispiac nyüzsgését figyelte egy pohár diószegi bakatorral a kezében, és azt a kis bögyös-faros szolgálóleányt kereste, akit a geszti kegyelmesék szoktak kiszalajtani a lesi kofákhoz zöldségfélékért.
-Nem tudtam róla, de hát hova is mondhatna le őkelme, hisz már a legalján van, elvégre fideszes, nem? -válaszolta érdeklődés nélkül a hajós.
Azzal beleivott borába, arcára egyszerre telepedett rá az elégedettség és a forrongó vágy, mert közben a leányt is meglátta markában egy kígyóuborkával.
-Mindjárt jövök Elemér -vetette oda sietősen a pincérnek, poharát borral téve le az asztalra-, írd a többihöz!
#
- június 21.
Szindbád egy németszentmihályi kocsma teraszán ült és fehér burgundit ivott a Csatár-hegyi Jellasits pincéből.
Egy kaszálatlan rét volt a terasz mellett, francia- és réti perje kiürült, bókoló bugái hullámzottak a lanyha szélben, a rétet szegélyező erdő hársfaillatot lehelt, vércsék veszekedtek vijjogva a szélen egy szarkafészekért.
Ezt az idillt zavarta meg két vendég érkezése, akik a szomszéd asztalnál telepedtek le és üveges sört kértek. Délután.
Szindbád arra gondolt, hogy talán még nem ebédeltek (más mentséget nem ismert a délutáni sörivásra), ezért elnézően viseltetett velük szemben, ám a beszédjükből hamar kitűnt, hogy fideszesek, s hogy házat keresnek itt, az osztrák oldalon. Megvételre.
Szindbád a gyakorló kocsmázók közvetlenségével szólította meg őket:
-Ide aztán hiába jöttök, nertársak! Ausztriával kiadatási egyezmény van érvényben! -azzal a kaszáló felé fordult, jelezvén, hogy nem kíván további diskurzust, s a réti ecsetpázsit magja-vesztetten is büszkén ágaskodó kalászait csodálta, miközben finom kortyokban fogyasztotta borát.
#
- június 24.
Szindbád imbolyogva, szinte céltalanul lődörgött a füredi éjben, mikor a Tiborcz-lámpák gyönge fényénél az „áfonyás sör” feliratba botlott a járdán.
Elolvasta többször is, mert nem hitt a szemének, majd a sokktól megtántorodva egy közeli padra roskadt le.
Rövid pihegés után hálát adott az Istennek, hogy olyan korban élt, amikor a sör még sör volt, áfonyát pedig vaddisznó-sült mellé adtak Keszthelyen a Békében, ahol Haga Gyuri muzsikált felülmúlhatatlanul.
#
- június 25.
-Nem értem, miért akar mindenki Budapesten lakni -sóhajtotta Szindbád a diófa alatti rönkasztalnál borozva, miközben az öreg német konzul fiatal babáját stírölte lankadatlanul.
#
- június 25.
Szindbád egyszer -nem szomjúság, hanem sürgető vizelési inger miatt- betért egy bögrecsárdába. Kerülte az efféle helyeket, de akkor -szokásától eltérően- korán indult haza, mert egy kotlóst kellett ültetnie, cáfolandó, hogy nem vesz részt a házimunkákban.
Kaminek néni zugkocsmáját Fényes Kilincs néven illeték a törzsvendégek s valóban, a hatalmas rézkilincs aranyként csillogott, mikor Szindbád életében először -s majd mint látjuk; utoljára- lenyomta.
Inni nem mert a vén korhely, pedig kalandos élete során már sok vakmerőséget követett el, de itt rögtön a reterát felől érdeklődött, mire a vén szüle személyesen vezette a fürdőszobába, s hogy az új vendég visszataláljon, ott is maradt a nadrágját sietősen gomboló hajóssal.
-Mi fortyog a kádban, néném? -kérdezte Szindbád nyögve, mint ahogyan a prosztatások hugyoznak.
-Hát az új bor! -válaszolta Kaminek néni készségesen.
-De hisz június van! Hol van még a szüret?!
-Én szőlő nélkül is tudok bort csinálni, édes kisszívem! -válaszolta a vénasszony kedélyeskedő kevélységgel.
-És meddig erjed az ott a fürdőkádban? -érdeklődött Szindbád, hogy elnyomja dörmögő szavaival az erőtlen vizelet renyhe csobogását.
-Két-három hét köll neki! -szólt hetykén a nyanya.
-S addig hol fürdik?
-Nincs más kádam, megfürdöm én ebben, ettől van jó zamata! -vihogott Kaminek néni, miközben Szindbád hálát adott az Istennek, hogy vétett az illem ellen, és mégsem rendelt italt ott, ahová vizelni tért be.
#
- június 27.
-Rétvári… micsoda filléres név – kacagott föl Szindbád, mert eszébe jutott az apáti Laufing, aki Lovasra magyarosított, mégis kitelepítették, Németországban pedig már lófasznak olvasták a nevét. -Hát ez a Rétvári se sokkal jobb -gondolta még hozzá kajánul, aztán ivott egy jókora kortyot a poharában méltóságteljesen pöffeszkedő rózsamáliból.
#
- június 30.
-Hallottad, Gyula -hajolt egészen közel Elemér, a Fekete Sas köpcös pincére Szindbádhoz-, hogy már nem lehet aranyrudat kapni Budapesten?
-De abból a diószegi bakatorból van-e még? -kérdezte csepp érdeklődést sem mutatva az arany iránt a hajós, miközben szájáról törölte a marhagulyás piros szaftját.
-A pirosból?
-Gulyás után csakis…
-Azonnal hozom…
Míg Elemér a borért járt, addig Szindbád az ablakhoz lépett és a Kispiac forgatagában a Tiszák kis cselédjét kereste, azt a piros-barna bögyös-farost…
#
- június 30.
-Ha úgy alakult, asszonyt avagy leányt mindig Miskolcra szöktettem, mert ide az ország minden pontjából van éjjel érkező vonat -mesélte Szindbád Tóninak, a Zönge sápatag sváb pincérének, aki egy rendőr feleségébe volt halálosan szerelmes és fejből tudta már a férj szolgálati vezénylését.
#
- július 01.
-Ifon? -kérdezett vissza Szindbád érdeklődést mímelve keservesen. -Azt öszik vagy isszák?
Aztán poharával koppintott az asztalon, jelezvén, hogy új palack jöhet a csombordi somszőlő borából, amit közönségesen csak furmintnak mondanak.
#
- július 01.
Szindbád vasárnap abba a kis sváb faluba látogatott kocsmázás céljából, ahol anyja fölnőtt, s ahol sok nyarat töltött nagyszüleinél: német szóra adva.
Kocsma kettő is van a faluban, Szindbád abba tért be, amelyiknek a falát a dédapja fotója díszíti, amint ökreivel és taligás ekéjével hazatér a határból szántás után.
Bort kért, mert már délután volt, hosszúlépést, aztán letelepedett a többiek közé, akik mind sört ittak és azon berzenködtek, hogy egy pohár Borsodi ára 220 forintról 240-re emelkedett.
-Már magyarul beszélnek -dohogott magában Szindbád-, de még mindig garasosak. Jó lesz nekik egy kis kézműves sör a poharukba!
#
- július 02.
-10 milliós? -kérdezte hitetlenkedve Szindbád, miközben az indítómotort illesztette vissza a helyére T-25 márkájú Wladimirec traktorán. A művelet sikeres végrehajtása után elégedetten, sőt, némi büszkeséggel ragadta meg a motorházfedélre már jó előre odakészített palackot, de még mielőtt töltött volna a („Bitangok! Ezt akartátok?”) nevű, címkéjén Bíró Mihály nevezetes plakátját hordozó vegyes fehérből, visszatért egy kicsinykét a témára: -Szóval ez még nem a fidesz leleplezése…
Aztán töltött, a bor viháncoló buborékokkal omlott messzelynyi poharába, majd testességét és tisztaságát vizsgálva megsütkéreztette a napfényben, mely érlelte, fejmagasságig emelve és kissé körbefordulva megmutatta neki a tájat, ahol termett, s ivott.
#
- július 02.
-Mikor Rákosi berendezkedett, a falunk bíróját elvitték Márianosztrára egy nótáért, melyre ráfogták, hogy uszított vele. Egy Balog nevű cigány lett helyette a tanácselnök, aki még írni sem tudott, de ügyesen összeszedett mindent, ami még a kulákoknál maradt. Tőlünk a Zsolnay készletet vitte el, mondván, hogy ne aggódjunk, visszakerül ez még ebbe a szép kredencbe, s így is lett, harmadnap eljött a tálalóért is, ami egyetlen Benyovszky örökségként maradt meg a mulatós nagypapa után.
A téeszcsé elnöke egy Kunágotáról idekerült telepes lett, aki azelőtt zsellér volt a Zselénszky birtokon. Fogalma nem volt, mit kéne csinálni. A jó gazdatisztek, a birtokaiktól megfosztott kulákok mind B-listások voltak, a kolhoz közelébe se mehettek. Szép piros is volt a határ a pipacstól, búza alig volt közte!
Hát nagyjából itt tartunk most… -fejezte be Szindbád, azzal elmélyült tanulmányozásába kezdett a bornak, melyet a „Bitangok! Ezt akartátok?” című Bíró-plakáttal felcímkézett palackból töltött ki neki Löffelmann, a Három Holló tulajdonosa.
#
- július 06.
Szindbád ivott egyszer Csíki sört. Csapongó élete veszélyekkel teli sodrása vetette egy puccos lakodalomba, ahol még a székek is abrosszal voltak borítva, a násznépet pedig három részre osztották, mintegy rangsorolva a meghívottakat.
A hajós kényelmetlenül érezte magát, feszengését csak az oldotta, mikor a pincér Beck’s sört tett az asztalra. Szindbád ivott, s közben figyelte, hogy az előkelők asztalára Csíki sört hordanak, a pórnép pedig Szalont kap.
-A nemzeti elkötelezettségemet fejezem ily módon ki! -magyarázta az örömapa a Csíkit.
Aztán váratlan fordulat történt. Az elit asztaláról a pincérek felszedték a Csíkit és Szindbádék asztalára hordták, a Beck’set pedig az urak asztalára cipelték sietve.
-Mi történt? -kérdezte a vén korhely az egyik pincért a törzsvendégek otthonosságával.
-Az egyik úr kiköpte a sört -súgta a kellner a jó ivókat azonnal felismerő szakember meghittségével Szindbádnak- Mi ez a szar?!- így fakadt ki…
-Melyik volt az?
-Az a kövér, piros ingben. Valami államtitkár…
Szindbád töltött a Csíkiből, ízlelgette, majd döbbenten sóhajtott: -Atyaisten! Egyetértek egy fideszes államtitkárral!
#
- július 08.
Miután Szindbád meggyőződött róla, hogy képtelen a korsóját elfoglaló Csíkit meginni, óvatosan a terasz felé somfordált, hogy ott majd kiönti.
Igen ám, de odaki is sokan ültek, így nem ment ez olyan könnyen.
Leült tehát a vén lator egy asztalhoz és az ifjú párt a templomból hozó sárga hintót nézegette, mely Galambosék füzesgyarmati műhelyében készült kőrisfából.
Ivást mímelt, de olyan íztelen volt ez a székelyföldi sör, mint a vágy nélkül váltott csók, a szaga pedig penetráns volt és taszító, s emlékeztette is a hajóst valamire; régi, gyermekkori emlék világlott elő a fáradó emlékezet borral függönyözött tárházából…
Mikor apjával robogtak a laptikán s Lenke, a sárga kanca vidáman nyerített, amint leereszkedtek a Luczi-oldalon, mert tudta, hogy most pihenő lesz a Simonék pincéjénél…
Szindbád újra beleszippantott a sörbe. -De mi ez a szag? -morfondírozott magában, de nem jött rá.
Ekkor a hintóba fogott két fekete nóniusz közül az innenső, -a kosfejű- tasakjából minden diszkréció nélkül kieresztette faszát és hugyozni kezdett. Vastag sugárban, locsogva dőlt a vizelet a ló alá és habos tajtékokban folyt tova az úton.
-Megvan! -örvendezett a hajós- lóhúgy szaga van a sörnek!
Azzal minden feltűnés nélkül a ló alá zúdította korsója tartalmát és a két matéria vidáman elegyedett össze, mint ahogyan az azonos anyagok szoktak.
#
- július 11.
Szindbád mikor egyszer Korondon ivott, megismerkedett Hazug Gergővel. Szindbád bajban volt, mert nem volt jó bor, mire Gergő pálinkával kínálta: -Igyék az úr, a Kájzer miniszterúrnak is nagyon kedvire vót ez! (most permetőni megyek, majd folytatom)
#
- július 14.
-A fenébe, hogy ez a magyar ember külföldies hangzású cégnevet választott, hát hogy fogom ezt megjegyezni, hogy kerülni tudjam a borait?!- dohogott Szindbád egy üveg, Tauberfrankenból származó zöldszilváni társaságában.
#
- július 16.
-Vajon melyik a jobb halál; a hirtelen jövő, melyre nem is számítasz, csak egyszerűen reggel az ágyadban maradsz, vagy megtalálnak a szöllösben a tőkék alatt, aggófűvel és betyárkóróval ékesített ravatalon, esetleg a diófa alatti rönkasztalra borulva, mintha csak elbóbiskoltál volna, csupán a felborult pohár okoz verdeső félelmet a reád találóban: itt baj van! -elmélkedett Szindbád, miközben Wartburgjával szülőfaluja felé közeledett, hogy szép, fehér kaolin követ hozzon fel a Fehérfődes szakadékából a sírjára.
-Vagy az, mikor a halál nem rejtőzködik; le s föl sétál házad előtt fütyörészve, aztán belép az udvarra, illedelmesen köhint, kisvártatva már az előszobában toporog, félszegen és pironkodva, mint a váratlan vendég, majd asztalodhoz ül, és már nem kívánsz egy hideg sört meginni ebéd elé, étvágyadat elveszi s a bor sem ízlik már úgy , mint régen.
De legalább tudod, hogy már kiszemelt magának.
Elrendezed hát kocsmai kontóidat, békejobbot nyújtasz haragosaidnak, elosztod gyermekeid között a maradék birtokot -melyet dorbézoló, léha életmódod az apai örökségből meghagyott-, hogy ne veszekedjenek nyitott koporsód felett. Feleségedet a szokottnál is jobban szereted, kedves vagy hozzá, mint fiatal gavallér korodban, mikor a szerelem még ott volt minden mozdulatodban és gondolatodban, mikor mindent úgy tettél, mintha a kedves látná, s talán éppen ezért, akkor még sikeres voltál.
A vontatott halál látszólag udvarias; hágy időt, hogy gyermekeidre bízz családi titkokat, szép történeteket a múltból, jó tanácsokat, hogy ne saját kárukon tanuljanak, ritka nótákat, melyeket nagyapád tanított neked, s nem akarod, hogy sírba vesszenek veled.
De mindezen kegyes dolgokat, melyeket az illedelmes halál még engedélyez, meg kell fizetni. Kínnal fizetsz, mely a sok tobzódás apró örömeit hivatott kiegyenlíteni.
Így morfondírozott Szindbád, aztán megérkezvén besétált a szakadékba, kiválasztotta a legszebb követ, hogy elvigye Rauschenbergerhez, a kőfaragóhoz, s már hazafelé jutott csak eszébe: -Na, jó, de mi lesz az évszám?
#
- július 18.
-Disznótoros mint strandétel? -hökkent meg Szindbád. -Hát már télvíz idején strandol a magyar?
#
- július 19.
-Ez itt a Hármashalom- mondotta Szindbád gyermekeinek, mikor szülőfaluja határához értek. Azok unottan kászálódtak ki a Wartburgból és közönyösen néztek körül, észre sem véve, hogy az ország egyik legszebb falujának változatos és vadregényes határa tárul szemük elé.
-Most miért jöttünk ide? -nyafogta a leány, Szindbád dédelgetett tündérkéje.
-Mert ismernetek kell a helyet, ahonnét származunk -foglalta össze tömören a jóságos atya, hangjára szigort igyekezvén erőltetni.
-Nincs itt semmiféle halom… -jegyezte meg az egyik fiú nyeglén.
-Mert már elkopott -magyarázta Szindbád-, de attól még ennek a dűlőnek ez a neve: Hármashalom. Jegyezzétek meg!
Az ott szemben, az a völgy a Poklyos-kút- mutatott a hajós északi irányba egy agárcásokkal tarkított mező felé, mely fölött ölyvek keringtek imbolyogva, szinte céltanul, mint ahogyan Szindbád teszi meg az első lépéseket hazafelé a kocsmaküszöbön túli világban.
-Poklyos-kút? -mutatott némi érdeklődést a legnagyobb fiú. -Miért ez a neve?
-Mert a legenda szerint Szent Iván éjszakáján -mely tudvalevőleg a legrövidebb éj – az ördögök feljöhetnek a pokolból ezen a kúton keresztül, évente egyszer, ilyenkor.
A gyermekek kezdtek némi érdeklődést mutatni:
-Ez igaz lehet? -kérdezte a leányka elkerekedett szemekkel.
-Dehogy! -legyintett apjuk- inkább az a magyarázat a valószínűbb, hogy leprajárvány idején ide különítették el a betegeket, ebbe a völgybe, ehhez a kúthoz.
A gyermekek ámuldozása lendületet adott Szindbádnak, lelkesen magyarázott tovább:
-Az a tető a Poklyos-kút fölött a Szőke-hát. A törökök elraboltak egy leányt, s a falubeliek üldözőbe vették őket. Szőke volt? -kérdezte egyikük. Szőke hát! -volt a válasz. Ez a népköltés, valójában a legjobb földek vannak itt, aranysárga, dús kalászt termő dűlő ez, úgy ringanak, úgy bókolnak az élet terhe alatt itt a búzamezők, mintha csak arannyá változott tenger hullámozna.
Közben egy lejtőn bandukoltak lefelé, Szindbád megállította őket:
-Ez a Luczi-oldal. Kiváló borok termettek itt.
-Hol van itt szőlő? -néztek körbe a gyerekek.
-Nincs már. Elpusztult minden. Látjátok azt a cserjést? Az a Krammer Pali bácsi pincedombját borítja. A legnagyobb pince volt ebben az oldalban. A présház előtte már összedűlt, az anyagát széthordták. A túlsó felin az útnak meg a Bögyi Dezső bácsi pincéje volt. Már a berkönye fa sincs meg előtte.
-De miért megy minden tönkre, apa? -kérdezte a nagyfiú.
-Mert pusztul maga az ország is, fiam.
(folyt. köv.)
#
- július 22.
Szindbád épp a dió vízszintesre nevelt ágán könyökölve borongott a Mecsek legmagasabb dűlőjében, ahonnét remekül le lehet látni a Villányi- és a Báni-hegységre és a kiskőszegi háborús emlékműre, mikor felesége hozzácsatlakozott. Szindbád cirfandlit töltött a NŐnek, félédest, maga rizlinget ivott. Aztán együtt bámulták a nagy porfelleget, mely nagyjából Németbóly távolságában szállt fel az arató kombájnok nyomán.
Hátuk mögött a Zönge erdeinek előőrsei -juharok és kőrisek- susogtak sejtelmesen az elhaló szélben, a Kholmann-féle szőlőben egy mezei nyúl lődörgött a legnagyobb nyugalommal, szinte háziállatként.
Jól látszottak a közeli szülőfalu dűlői; az Aranyoldal, a Földháztető, a Szőkehát, s egy liter bor után Szindbád már a rég ledőlt Reszler-körösztöt is látta.
A légben szarvasbogarak kezdték meg halkan zúgó portyájukat az áhított nőstényt kutatva, a lebukó Nap utolsó sugarai után mohón kaptak a szőlő stuccolást túlélő vitorlái.
Balra úgy terült el a járási székhellyé lett falu, mint a pásztorórára leterített suba; a girbegurba utcás kálomista rész, melyben az egykézés miatt már egyre több a cigány, a Fő utca pompás zsidó házai, melyek lakóit kiirtotta a klerikális reakció, s a keleti látóhatáron az új telep, ahová a környező sváb falvak fiataljai telepedtek be, s melyet ezért az irigy magyarok Hitler-negyednek csúfolnak, holott inkább megérdemelné a Kádár-negyed nevet, hisz akkor épültek házai, azóta sem látott tempóban.
-Drágám -búgta az asszony simulva-, idén megyünk valahová nyaralni?
Szindbád jelentőségteljesen hordozta körül tekintetét az alant elterülő tájon, majd visszakérdezett:
-Innét? Na, de hova?
#
- július 26.
Szemben -bodza és som társaságában, derékig érő seprencétől övezve- egy kis épület szomorkodott elhagyatottan.
-Ez a Krammer Pali bácsi kápolnája, amit a Dontól való szerencsés hazakerülése miatt állíttatott Isten dicsőségére -magyarázta Szindbád gyermekeinek. Aztán megkérte legnagyobb fiát, hogy mondja el a kisebbeknek, mi is az a Don-kanyar.
-Ott védte a 2. magyar hadsereg a hazát! -vágta rá a gyermek kapásból.
Szindbád megdöbbent:
-Ezt így tanították neked?
-Igen, a Friesz tanár úr.
A romosodó kis kápolna lógó ajtaja keservesen nyikorgott a pajkos szélben, mintha csak a visszatérés szerencséjében nem részesülőket siratná. Szindbád megrogyott. Most érezte először, micsoda felelőtlenség volt ideje zömét tobzódással elfecsérelnie, ahelyett, hogy gyermekeivel töltötte volna el azt.
-Ez nem így volt. De majd máskor elmesélem, most menjünk tovább-szólt fáradt, száraz hangon s megindultak a derékig érő, elvénült fű között lefelé a völgybe.
-Ez a Szőllők ajja. Itt konyhakertek voltak gyerökkoromban -mutatott az elvadult oldalra, hol ákárc, som és ecetfa voltak a mindent visszahódító természet előőrsei.
-Ott szemben -mutatott a túlsó oldalra -, az Új högy felé-, abban a zöldre mázolt ajtajú pincében sokat ivott apátok, de sajnos, már nem fog, mert gazdája, kedves barátom, Feri bácsi szombaton szélütést kapott.
-Nyitva van az ajtaja… -szólt tűnődve a nagyfiú.
-Már be is törtek, alig került szegény öreg kórházba?! -kiáltott fel Szindbád és rögtön arra vette az irányt. Gyerekei izgatottan követték apjukat, elgondolván, hogy a nagy, erős apa legyűri a betörőket.
A présházban ott állt az öreg, vállára híbért támasztva eresztette a bort egy kancsóba.
-Feri bátyám, hát te itt?! -örvendezett Szindbád- Azt hallottam, agyvérzéssel kórházba vittek…
-Te vagy az, Laci betyár? -kuncogott az öreg- Hát tényleg ott voltam, szombaton. De most már szerda van!
Azzal fogta a kancsót, két poharat, és a présház előtti malomkő asztalhoz invitálta Szindbádot és csapatát.
#
- július 27.
Szindbád evett. Tyúkhúsleves került először terítékre, gyepes udvaron, gyümölcsfák alatt élt tikokból, melyek sárga hája kerek zsírfoltként úszott a felszínen sárgarépák, zellerek és omló galuskák társaságában, idei cukorborsó zöld göbecsei fölött a gyulafehérvári Apulum fehér porcelántányérjában.
Aztán rántott csirkék kerültek terítékre. Ezek a zsönge combok tegnap még a ganyédombon kapartak friss nyüvek után; az omlós, lágy mellek a petrezselymes kolompérhoz úgy passzoltak, mint szerelmes legény kalapjához a szagos rozmaring.
Borral öntözte Szindbád a csirkét, a Mecsek oldalában termett fehér burgundival, mely a Szártető sovány, küves talaján termett, és ennek megfelelően elegáns savú volt és tüzes s eleget tett hivatásának; előkészítette a telt gyomrot a következő fogás befogadására.
Borjúpaprikás került a diófa asztalra, galuskával és ecetös, téfölös uborkasalátával.
A jóllakott dzsentri úgy nézett az elébe került, vörös szaftban tocsogó ételre, mint a paraszt az utolsó sor szöllöre, mikor már azt hitte, hogy végzett a kapálással.
Ivott hát, aztán csöndesen révedezett egy kicsinykét, mintha csak időt akarna adni az éteknek, hogy fogyasztható hőfokra hűljön. Közben végigtekintve az asztalon észrevette azt a 2006-os merlot-t, melynél jobb vörösborral még nem találkozott bortól csatakos élete során. A címkén kicsit elbambult; egyik kedvenc festménye volt Lotz Károly képe, mely a vihar elől menekülő parasztszekeret ábrázolta, s melyről a hajósnak azok a boldog idők jutottak eszébe, mikor ezzel a képpel ékesített bankókat fűzött Haga Gyuri vonójába.
Miután a pörkölttel is kigyűrközött, félliteres boroskelyhét megtöltötte a 16%-os merlot-val, ivott, ivott apró kortyokban, szinte harapdálva a bort, miközben már azt számolta, mennyi kenet s mennyi rezet fog tenni az estvéli permetlébe.
#
- augusztus 01.
-Itt van még ez a Narancs is, Árpi… -dünnyögte szotyoládé héj pattogása közben a kis Viktor holdsarló arcú Raszputyinjának.
-Meddig legyen? -kérdezte nyeglén az akcióhős, miközben a legújabb Bentley katalógust lapozgatta.
-Nem bánnám, ha már holnap leszámolnánk velük -így a kis Viktor, aztán a koronás címerrel ékesített széke ülőkéjének alsó felére ragasztotta az orrából kipiszkált fikát.
-Elintézem, de ezt már nem bízzuk Bodolaira. Gyönge fickó, könnyen meginog. A memóriája is gyönge, így aztán hazudni sem tud jól…
-Hát kire gondoltál? -0rbán hangja furcsán zöngött, ezért Raszputyin felnézett a katalógusból, ahol már percek óta egy szivárványszínűre fújt, kabrió Bentley-t bámult. Meg sem lepődött, hogy a szterelnök az orrában turkál.
-Belénessyre. Régi, kipróbált elvtárs ő, piszkosabb ügyeket is elintézett már. De még egyszer nem lehet azt mondani, hogy Gyurcsány szerezte meg. Az Index vonatkozásában is csak a hülyébbek hitték el.
-A hülyébbek, de vannak vagy millióan! -harsogta röhögésbe fúlóan Viktor, csak úgy szotyogtatva a szotyoládét.
-Ez már nagyobb falat, nagyobb bemondás kell -folytatta sejtelmesen a tanácsadó, hegyes állát töprengően simogatva.
-Soros! -vágta rá 0rbán. -A Narancsot Soros fogja megszerezni és bezárni!
Árpi beleegyezően mosolygott. Mindig így csinálta; a csutival kitaláltatta gondolatát, hogy az sajátjának érezhesse.
Titkon már az elszámoltatásra készült, okos gazfickó lévén. Az elszámoltatásra, ahol ő majd azt fogja mondani: Kérem, nekem nem volt semmi szerepem.
Mindezt szemrebbenés nélkül.
#
- augusztus 18.
-A Mozilla? -kérdezte unottan Szindbád, majd a bicskája hegyére tűzött abált tokaszalonnát finoman bémártotta az őrölt paprikába, törött egy falást a sámfalvi pék kenyeréből, és a szemközti falon függő, Ivóban című Hollóssy festményt tanulmányozva komótosan enni kezdett, poharát -melyben szalmasárga olaszrizling csillogott aranyosan- ki nem engedve a másik kezéből.
#
- augusztus 20.
-Mélyhűtött pizza? -hökkent meg Szindbád két kanál tikleves között, melynek sötétsárga levében kézzel gyúrt tészta ázott, felszínén sárga zsírfoltok úsztak petrezselyem ződje és sárgarépa karikák társaságában, a taraja sápadtan hevert a tányér alján, amely Gyulafehérváron készült az Apulumban.
#
- augusztus 22.
Szindbád -úriemberként és egy rég letűnt, ám egyszerűségében is szebb világ ködlovagjaként- nem vett át pénzt automatából, csak és kizárólag a banki kisasszony kezéből, hogy az eljárás alatt a fehér blúzt feszítő mellek formáját latolgathassa.
Betért tehát a felsőőri bankba -melynek helyén egykor a Magyar Koronához címzett fogadó állt-, hogy pénzt vegyen föl tékozló élete további finanszírozására.
Felvidéki útra készült.
Nem állt a bögyös kis barnánál senki, Szindbád azonban mégis egy másik ablakhoz ment, egy fiatal pár mögé, mert meghallotta, hogy magyarul beszélgetnek, halkan, szemérmesen, mint ahogyan egy sárba tiport, méltóságát vesztett nemzet nyelvén szokás.
A hajós élénken figyelte a világot, kíváncsian leste minden rezdülését, várta a jeleket, hogy talán mégsem az ő bajsejtelmei szerint alakulnak az ország dolgai, odaállt hát a fiatalokhoz -hallgatózni. (Közben a kis barna csalódottan igazította meg a haját.)
Mint a beszédjükből kiderült, az ifjak a mönyecskepénzt kívánták a bankban elhelyezni. Csak egymást közt beszéltek magyarul, a kopaszodását túlfésültséggel javítgató, pocakodásnak indult banki úrral már németül, egy olyan szép tájszólásban, hogy Szindbád számára nem csak az vált nyilvánvalóvá, hogy ez a fiatal emberpár nem könyvből tanult németül, hanem az is, hogy földijeit tisztelheti bennük; ezt a szép frank beszédet Nyomján hallotta utoljára, ezen a nyelven panaszolta Hergenröder bácsi, hogy fia -egy semmi vitézi cím kedvéért- Helesfaira magyarosított.
A banki úr végzettségük és jövedelmi viszonyaik felől érdeklődött.
-Gépészmérnök vagyok -mondotta a fiatalember-, 220.000 a nettóm.
Az úr az ablak mögött álmélkodva nézett fel, majd beírta az adatot.
-Gyógypedagógus vagyok -szólt a csinos kis mönyecske-, 165 ezret keresek.
Az úr ezt már nem írta be. Szelíd hangon fejtette ki, hogy ez nem adóhivatal, itt nyugodtan megmondhatják a valóságot, mert ezek az alacsony számok csak egy esetleges hitelfelvételt nehezítenek meg…
-Ez az igazság pedig -mondta nyomatékosan a férj.
A bankár erre -szemüvegét levéve- alaposan végigmérte a fiatalokat, majd tegeződve, bizalmaskodva, de feddőleg így szólt:
-Miért csak a pénzeteket menekítitek? Mit kerestek ti ott még egyáltalán?
Szindbád ekkor óvatosan elsomfordált a kis barnához, aki próbálta közönyösen fogadni ügyfele visszatértét, ám az a sietős mozdulat, amivel blúzát igazította, leleplezte a vén korhely előtt.
#
- augusztus 25.
-Egy müzliszeletet? -kérdezte csodálkozva Szindbád, miközben a büdöstúrót meghintette csípős pirospaprikával, majd bicskájával -melyen Helmrich jele ékeskedett- vágott egy szeletet a sámfalvai kenyérből, aztán komótosan, kis falatokat téve a késhegyre, enni kezdett.
Elemér, a Fekete Sas pincére türelmesen várta a borrendelést, amit a hajós két falat között eképpen tett meg:
-Magyarádit kérek, halványpiros kadarkát, ha van, a Bohus pincéjéből.
#
- augusztus 27.
-Hallottad, Gyula, súlyos vérhiány van az országban, műtétek maradnak el… -súgta bizalmasan Tóni, a Zönge pincére a törzsasztalához telepedő Szindbádnak a feszes habú Pilsenert elébe téve.
Szindbád ivott. Lassan, hogy a sör minden keserűségét jól kiélvezhesse, mint ahogyan az élet keserűségét is végig kell szenvednie az emberfiának. A bajszán csillogó habot kézfejével törölte le, majd így szólt:
-Most voltam vért adni, de nem vettek, mert a hosszú hétvégén a Fölvidéken jártam, s az már külföldnek számít Magyarországon…
Újra ivott, s az órát fürkészte mely Hollósy, Ivóban című festménye mellett hirdette az idő könyörtelen múlását.
-Mindjárt dél, Tóni -szólt a sápatag sváb pincérhez- hozz egy szaureszt, s hozzá bort. Tüdőszínű bakatort.
#
- augusztus 27.
-Ahh, fideszes ígéretek! -legyintett Szindbád, majd kiürült üvegjével diszkréten koppintott az asztalon, jelezvén, hogy még szomjas.
#
- szeptember 02.
-De mennyit fogyaszthat egy jacht? -kérdezte Szindbád Tónitól, a Zönge pincérétől, mialatt fehér köpenye zsebében hordott titkos poharát zöldszilvánival töltötte fel, Tóni alkoholizmusát kezelve és értékelve.
#
- szeptember 02.
Szindbád nem szerette a handabandázókat, széles gesztusokkal mesélőket a kocsmákban, igyekezett is elhúzódni tőlük, átnézni rajtuk, de most egyre mégis oda kellett figyelni, mert magából kikelve mesélte, hogy felesége -aki kasszírnő az iskola konyháján- ma 300 szülőtől szedte be az ebédpénzt, de csak egyikőjükön volt maszk.
Szindbád szerette volna, ha az a nyugalom, mely neki egész lényét áthatotta -és mely szoros összefüggésben volt az asztalán álló megürült borosüveggel-, a kétségbeesett vendégre is átragad, ezért meginvitálta őkelmét egy pohár borra, aztán vigaszul még hozzátette: -Ne aggódj, amice! A határok lezárva…
#
- szeptember 02.
-A Wartburgom is szabadonfutós, de eszembe se jutott volna ezt vitorlázásnak nevezni -tűnődött Szindbád a Zönge teraszán egy üveg zöldszilváni fölött.
#
- szeptember 05.
-Haga Gyuri nem zenész volt, hanem muzsikus! Remélem érzitek a különbséget… -mondta Szindbád, miközben frissen csapolt Pilsener sörét emelte szájához. Mohón ivott, mint általában a bortól másnaposak, akik az égő poklot oltják a hideg sörrel, s megfáradt mirigyeiknek küldenek véle némi vigaszt.
-A Nyírségből kapott hírek szerint él még a vén kópé -folytatta elégedetten, a sör jótékony hatását rögtön megérezvén.
-Vajon emlékszik-e még a nótámra? -tűnődött a Resch műhelyében, Németországban 150 éve készült falióra mutatóit fürkészve, a delet várva, hogy végre borra térhessen át.
#
- szeptember 06.
-Nincs Mohácson jó kocsma? -kapta fel a szót csendes merengéséből Szindbád egy feszes habú, gyöngyöző Veltins-szel töltött krigli mögül.
-Az egész országban már alig van valamire való kocsma -folytatta a hajós fejét enyhén félrebillentve, révedezve. -Mert milyen a jó kocsma? Mint amilyen a Gödör volt Keszthelyen, az evangélikus templom utcájában.
A jó kocsmába először is lépcsőn kell lemenni. Az ilyen kocsmák hűvösek és kellemesen reked meg bennük a sör savanyú szaga a kilöttyent bor fáradó illatával, s ebben a bukéban úgy keveredik el a cigarettafüst, mint hűs reggeleken a Balaton lomha párolgása a part menti nádasokban.
A jó kocsmában fából készült bútorok várják a vendéget. Ezeknek a székeknek, asztaloknak a kopottassága bizalommal tölti el a belépőt, megerősítve a kijárt küszöb üzenetét: jó helyre tévedtél, vándor!
A jó kocsmában egyféle sör van, de az kiváló, és természetesen csapon. Finnyásabb vendégek miatt lehet egy másfajta sört is tartani, üveges formában, de a jó kocsma a borra helyezi a hangsúlyt, a sör csak a délelőtt, másnaposságukra gyógyírt kereső betérők bizalmas itala.
Borból legalább háromfélét tartanak valamirevaló kocsmában. Olaszrizling az alapbor, közeli pincészetből, hogy a vendég -főleg a messziről érkezett- ivás közben mindjárt kulturális és talajtani ismeretekkel is gyarapodjon. Olaszrizling tartása alól egyedül a Tokaj-hegyaljai kocsmák mentesülnek, ott a száraz furmint tölti be az olasz szerepét.
A második bor ínyenceknek szól. Azoknak, akik a rizlingtől már mindent megkaptak, a rizlingről már mindent tudnak, s úgy is viszonyulnak hozzá, mint a jó feleséghez az ezüstlakodalmon túl; rendszeresen visszatérnek hozzá, de szívesen belekóstolnak másba is. Második bornak alkalmas fajta a chardonnay, vagy rokona a fehér burgundi, Badacsonyban a szürkebarát vagy a csodálatos kéknyelű. A Gödörben zöldszilvánit mértek, ez az azóta már eltűnt fajta egy ősz hajú, szelíd matematikaprofesszor kedvenc itala volt.
Harmadik bort a hölgyekkel érkezők kedvéért tart a jó kocsma. Ez könnyű, elegáns bukébor, cserszegi fűszeres vagy sárga muskotály, de mindig száraz, mert a jó kocsmáros nem ád helyt annak a tévképzetnek, hogy a nőket édes borral lehet lekenyerezni, mint valami lovat kockacukorral.
A jó kocsmában helye van a nőknek is. Bizalmas beszélgetéseknek, sorsfordító, nagy döntéseknek, asztal fölötti, csendbe burkolózó kéz összefonódásokhoz, asztal alatti -lábbal történő- üzengetéseknek mi más adhatna meghittebb helyet egy kocsmánál?
A jó kocsma ismérve még a kellemes törzsközönség, akik közé az idegen is beilleszkedik egy pohár bor során, akikkel szórakoztató a beszélgetés, s akik egyediségükkel kitűnnek a kocsmakerülők unalmas, szürke tömegéből.
Ilyen vendégsereg csak ott van, ahol nincs tévé a falon, s a polcon porosan ácsorgó rádió is csak akkor és azért lesz bekapcsolva, hogy az úri közönség késedelem nélkül értesülhessen a diktátor bukásáról.
S mikor kifelé mész a jó kocsmából, akkor érted csak meg igazán, miért jó, hogy most fölfelé mész a lépcsőn: feltűnés nélkül tudod igénybe venni a kezeidet.
#
- szeptember 15.
-Szájvíz?! -hökkent meg Szindbád az Ezeréves hárshoz címzett vendéglő teraszán üldögélve egy borjúszelet felett, amihez petrezselymes újkrumplit körítettek, valószínűtlenül sárga, omlós és lágy volt a kolompér, igazi házikerti fajta, melyből már alig-alig lelhetni föl e romló világban. Majd felemelte poharát, melyben egy fakó, zöldes árnyalatú stájer olaszrizling gyöngyözött elevenen, a fény felé tartva még hosszasan vizsgálta a bort mielőtt ivott, majd poharát letéve így szólt:
-Érdekesek ezek a reduktív rizlingek. Szájvizet ugyan még nem ittam soha, de valami ilyesfélének képzelem…
#
- szeptember 16.
-Fehér kolbász! Hallottad, Gyula? -kérdezte halkan Elemér a Fekete Sas pincére Szindbádot, aki éppen ópálosi kadarkát ivott Balla Géza pincéjéből a harcsapörkölt után.
Szindbád csak legyintett: -Az apokalipszis már közelg, Elemér!
Majd újra szájához illesztette poharát s finom, apró kortyokban ivott, miközben egy baranyai disznótorra gondolt, ahol olyan vörös szaft ereszkedett a kalbász alá, mint a kadarka ősztől perzselt, pirosan virító levele.
#