- szeptember 16.
-Úriemberként és dzsentriként természetesen a pénzhez nem értek -kezdte mondókáját Szindbád, miután gyógysör gyanánt legördített egy hűs Jevert a beledi kocsma teraszán-, de annyit tudok, hogy ami ettől a mocskos bandától jön, az mind gyanús, az okos embert pedig óvatosságra inti.
Aztán üres poharával diszkréten koppintva jelezte a bögyös pincérnőnek, hogy még inna, aki el is vitte poharát sietve újratölteni.
-Hogyhogy pohárral iszol, nem korsóval, mint szoktál? -kérdezte Bacsa, a régi cimbora, aki dorbézolás céljából kereste fel a hajóst önkéntes száműzetésében az Ausztriához került országrészben.
-Hát így megöregedtél már, amice? Létezik, hogy nem látod ennek a nőnek a kecses mozgását, mellének hullámzását, mely gyönyörűbb, mint a telt kalászok ringása mikor már megszőkültek búzatáblák? Hát ezért járatom; forduljon többször!
-Csikót sem veszünk istállóból… -tette még hozzá Szindbád, majd belekortyolt a második pohárba, sóváran szemlélve a fehér blúzon a pattanni vágyó, feszülő gombokat.
#
- szeptember 16.
-Hallottad, Gyula? Németországban fehér a kalbász! -berzenkedett Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére a csendes merengésben borongva borozgató Szindbád asztala fölött.
-Olykor jönnek hírek, melyek alapján mégiscsak úgy tűnik, hogy jól tették őseink, hogy Magyarországra jöttek… -mormolta Szindbád két korty olaszrizling között.
#
- szeptember 22.
Az öregedő Szindbád sürgető feladatának érezte gyermekeit a kulturált ivás fortélyaira megtanítani, hogy ne legyenek alkoholisták és drogokra se legyen szükségük soha.
Az Öreg Sepphez címzett kocsmában kezdte meg okításukat Nagyszentmihályon, Hosszúhetény határában termett olaszrizlinget kortyolgatva:
-Aki pediglen iszik, annak tudnia kell, hogy nagyon keskeny mezsgyén jár; bal felől az alkoholizmus szédítő szakadéka tátong, jobb felől pedig a bornemisszák derékszögektől és párhuzamosoktól korlátolt unalmas és szánalmasan szürke élete kísért.
Hogy miért járunk mégis a szakadék szélén? Mert innen a legszebb a rálátás az életre, innen látszik csak igazán az emberi lét teljes hiábavalósága és megismételhetetlenségében leledző szépsége, erről a mezsgyéről érthető csak igazán, hogy szinte semminek nincs értelme, amiért a szürkék küzdenek és hazudnak, élnek és halnak, vesződnek szüntelen, nem ér semmit se a dics, se a fény, se a hatalom és a vagyon, és igen, még a vér és az arany sem.
Szindbád itt szünetet tartott egy korty erejéig, majd így folytatta:
-Ahhoz, hogy ne csússzunk meg, s ne szédüljünk bele a szakadékba, s ne vegyüljünk be a szürkeségbe sem, néhány fontos szabályt be kell tartanunk.
A legfontosabb, hogy nem iszunk égetett szeszt, vagyis töményet. A gin, a vodka, a viszki, a konyak és a likőrök mind-mind elvetendő formái az alkoholnak.
Pálinkát olykor ihatunk -ha gyümölcsből készült-, lakodalomban, körösztölőn, torban. De csak egy stampedlit.
Kettőt legfeljebb csak disznóöléskor szabad, mert a finom ember nehezen öl.
Újra ittak. Finoman, kis kortyokban, méltóságteljesen. Aztán Szindbád ismét belekezdett a tanításba:
-A sörrel is vigyázni kell. alattomos, sunyi ital. Alacsony alkoholfoka miatt nem tűnik veszélyesnek, de magas kalóriája révén szomjúságot kelt, s ha iszol még egyet, még szomjasabb leszel.
Ezért sört naponta csak egyet iszunk, mindég délelőtt, a főétkezés előtt, evés után soha. Baj az is, hogy Magyarországon alig van kocsma, ahol jó sört mérnek -mert azt ugye mondanom sem kell, hogy sört csapolva iszunk-, nincs is más, mint a jó közepes Dreher, mert a Soproni és a Borsodi silány, a Pécsi pedig a NER kezére jutott, tehát azt sem isszuk.
Amúgy a sör úgyis csak arra való, hogy az előző esti borozás könnyű sérüléseit másnap délelőtt gyógykezeljük vele.
Mert a magyar fő itala a bor. -fejezte be Szindbád az első leckét, a nyomaték kedvéért magasra emelte poharát és összekoccintott fiaival.
#
- szeptember 26.
-Bodri bort innentől nem iszunk! -vonta le a következtetés Szindbád, majd megsimogatta hűséges kutyáját, Bogáncsot, akivel kettesben kémlelték az eget, a holnapi szüret esélyeit latolgatván.
#
- szeptember 27.
-Vajon a Tátra utcában megvan még a Firkász? -kérdezte Szindbád révedezve, miközben egy háromlábú hokedlin űddögélt a Hamerli pécsi gyárában készült szőlőprés mellett az olaszrizling mustjának monoton csöpögésétől álmosan.
#
- október 03.
Szindbád szomjasan kódorgott Segesvár utcáin; német és magyar szóra szomjúhozott, no és egy hűs sörre- másnaposságát kezelendő, melyet az estvéli keresztúri bálban szedett össze.
A Vatra Romanesca székháza előtt pillantotta meg a lányt. Egy igazi fekete bárány volt. Szindbád nevezéktana több kategóriába sorolta a nőket, a fekete bárányok közé a kreol bőrű, sötét hajú, villogó fekete szemű, kecses, ruganyos nők kerültek bele. Szindbád idegzetén úgy futott át a mindent elsöprő vágy, mint tűz a száraz avaron, s mély, részegítő levegőt véve -melybe orrcimpái beleremegtek- a leány után eredt.
Az Óratorony alatt érte utol, egy darabig kísérte mellé szegődve, gyönyörködvén a szépség kérdő és csodálkozó tekintetében, majd megszólította:
-Ugye nem tévedek, ha azt gondolom, hogy te tudsz magyarul? -ilyen suta kezdések sem voltak ritkák az ifjú gavallérnál.
-Honnét tudta az úr? -kérdezett vissza kedvesen és elámító bájjal a leányka.
-Mert tapasztalataim szerint az ilyen szép lány sem a németek, sem a románok közt nem terem. (Szindbád hangja száraz volt s kissé remegő.)
-Örmény vagyok -mondta a fekete bárány könnyedén-, de itt Erdélyben az magyarnak számít! (Arcáról büszkeség sugárzott.)
Szindbád megtántorodott; a hirtelen ébredt szerelem első hulláma taszajtotta meg.
#
- október 06.
Szindbád az Ezeréves Hárshoz címzett vendéglőben szeretett enni, mert itt az étlap mellé még egy kis füzetet is csatoltak, ami a konyha beszállítóit mutatta be.
Szindbád kedvtelve lapozgatta ezt a jó illatú, sima papírra nyomtatott tájékoztatót, melynek egyetlen hivatása volt: bizalmat ébreszteni a felszolgált ételekkel szemben.
Ebből a kiadványból ismerte meg Szindbád Grétit, aki tojással és csirkehússal látta el a konyhát; Gréti a képen tágas, zöld gyepen, hűs fák alatt üldögélt mosolyogva, s egy szakajtóból magot szórt a színpompás egyedekből álló, boldog tikjai elé.
Sepinek marhái voltak legelőn, az az alpesi gyapjas fajta, mely már 300 kiló fölött elkezd faggyúsodni, viszont a legjobb borjúhúst szolgáltatja.
Franz a traktorjával szerepelt, ő termeli a bio búzát az itt használt lisztnek, dupla sortávolságon.
Gerhard, a hentes, családi vágóhíddal bír, csak sóval és bükkfa füstjével tartósítja a külterjes tartásból származó disznók húsából készült remek termékeit.
Lisi néni a zöldségfélék szállítója, Hans a krumplit termeli. A gyümölcsök Uwe kertjéből származnak.
Johannes pékként járult hozzá az étterem sikeréhez, kizárólag Franz lisztjét használva föl.
A sör a legközelebbi családi sörfőzde terméke, kereskedelmi forgalomba nem is jut belőle. olyan kicsi üzem, Jehn Mathias a mester neve.
A bor pedig egy közeli borászat veltelinije, amit Szindbád sommásan csak így szokott értékelni:
-Ide márpedig nem a bor miatt járunk!
#
- október 10.
Szindbád akkor éppen az Aradhoz tartozó Gája községben ivott a Sarkiban, ahol a Templom utca a Pécskai országútba fut.
Szép áprilisi idő volt, szokatlanul meleg, a megéledt legyek lomhán köstörködtek a borjúpaprikás maradványaitól incselkedő tányérok felett, melyeket a pincér hanyagul az asztalon hagyott, úgy bámult az országútra.
Szindbád is odapislantott két korty magyarádi kadarka között; vajon mi köti úgy le a pincért? A hajós egy rendkívüli csinos nő felbukkanását várta, ám ehelyett katonai oszlop közelgett: hetyke darutollak alatt szomorú, nyűtt bakák vonultak Pécska felé.
Az utcáról izgatott emberek jöttek a hancúrplaccra; Horthy kivonul a városból, átad minket az oláhnak! -zúgták keservesen.
A harmadik üveg bort hozta a pincér, mikor megérkeztek a románok. Szindbád megvetéssel vegyes kíváncsisággal figyelte a bevonulókat, akik hiányos fegyverzettel, ócska ruhákban -sokuknak még bocskor sem jutott-, némelyikük fején fazék csörömpölt, de lelkesen és büszkén, honfoglalókhoz illő önérzettel rúgták a port a kivonuló Nemzeti Hadsereg után.
A kocsma közönsége döbbenten nézte a siserehadat.
-Ütött-kopott oláh sereg, hát idáig merészkedett? -sóhajtott fel Szindbád, aztán üres üvegjével diszkréten koppintva jelezte a pincérnek, hogy még szomjas s hogy ő még marad.
#
- október 11.
-Felcsúton? -hökkent meg Szindbád, miközben egy érmelléki bakatort töltött halványzöld poharába a Fekete Sas októberi napfénytől vert teraszán.
-Igen, Felcsúton -erősítette meg Elemér, a köpcös pincér a hírt.
-Az meg hol a csutában van?! -dohogott a hajós, mert eddigelé azt gondolta, hogy Magyarország minden nevezetes helyét ismeri.
#
- október 11.
-Parancsol étlapot?-kérdezte a pincér Szindbádot, miután az komótosan helyet foglalt a sarokpad hosszabb ülőkéjén, ahonnét jól lehet a szemközti falon függő, Kocsmában mulatozók című Hollóssy festményt tanulmányozni.
-Egy litra bort és a szakácsot kérném -válaszolta Szindbád, miután hallomásból tudta, hogy az Arany Borjúban rizlinget mérnek és kívánság szerint is szolgálnak fel ételt.
Kisvártatva megjelent a szakács, kezében egy jegyzettömbbel.
-Királylevest kérnék -kezdte Szindbád. A szakács írta.
-Aztán kecsegét tartármártással.
A szakács jegyzetelt.
-Ezután egy Wellington bélszínt körözve -a hajós türelmesen várta, míg a szakács feljegyzi.
-Aztán jöhet egy kis fogoly áfonyával.
A szakács szemrebbenés nélkül sercegtette füllerét.
-Végül libát kérnék dinsztölt káposztával, de lilával.
-Desszertet? -kérdezte a szakács reményteljes hangsúllyal, hogy talán már több főétel nem lesz.
-Desszertet nem kérek, ám ha egy óránál többet kell várnom, kérem, fél óra múlva küldjön ki még egy litra bort.
-Sajtot a borhoz?
-Daruvölgyit vagy Pannóniát.
A szakács távozott, Szindbád pedig rizlinget kortyolgatva a festményt bámulta, különös tekintettel a vén korhelyre, aki olyan sóváran tud nézni a csaplárné szemérmetös leányára.
#
- október 14.
-Új borunk van az itallapon -hívta fel a már szinte törzsvendégnek számító Szindbád figyelmét Ewald, az Ezeréves Hárs fiatal pincére az újdonságra.
-Hozhatod! -mondta a vén korhely a kesztyűt felvevő ifjú gavallér elszántságával-, majd helyet foglalt azon a padon, ahonnét jól lehetett tanulmányozni a 120 éve itt vendégeskedő Ferencz József portréját.
Fehér burgundi volt, Wachau szülötte. Ewald türelmesen várt, míg a hajós megízleli a bort, hogy hozzá illő vacsorát rendelhessen.
-Sült csirkét kérek, csak kenyérrel és ecetes hagymával.
-Ízlik a bor? -óvatoskodott Ewald.
-Csirkéhez pont megfelelő. Hagyd csak itt az egész üveget…
Miközben az ételre várt, Szindbád a flaska címkéit olvasgatta. Megakadt szeme egy érdekes szavon: VEGAN. Így, csupa nagy betűvel.
-Ewald, mit tesz ez, hogy vegan? -kérdezte a pincért, amint az elébe tette a Gréti szabadtartású tikászatából származó pirosra, ropogósra sült csirkét.
-Hogy a kezelése során nem használtak állati eredetű anyagot -válaszolta gördülékenyen, a frissen tanult, még a felejtéstől csorbát nem szenvedett tudás büszke birtokosaként a pincér.
-Hogy nem derítették zselatinnal?
-Igen, biztosan… -riadt meg Ewald.
-És vajon muslica sem döglött bele must korában? Fülbemászó sem volt a fürt belsejében? Darázstetem sem oszlott bele az erjedés során? És egyáltalán kihozhatod ezt a bort húshoz? No, többet nem kérek ebből, pedig tudd meg, hogy jó bor. De úriemberként kerülöm a divathóbortokat.
#
- október 15.
-Tolnában kevés a beteg -szólt a kis Viktor, rövid szünetet tartva a szotyoládé héj hetyke köpködésében-, Somogyból, Fejérből, meg mi is van még mellette?
-Baranya -segítette ki unottan a Rolls-Royce legújabb katalógusát lapozgatva holdsarló arcú Raszputyinja, Habony.
-Szóval onnan is, minden beteget küldjetek Szekszárdra!
-De miért? -kérdezte szelíden, az akadékoskodásnak még a látszatát is kerülve a főtanácsadó.
-Mert ölegem van a Bulek Pistiből, s ezt finoman így adom tudtára -mondta 0rbán, azzal trottyos nadrágja zsebébe túrt szotyoládé után, egyszersmind jelezve, hogy a beszélgetést lezárta.
Aztán a napraforgó ütemes ropogása hallatszott már csak a Karmelita újsütetű erkélyéről.
#
- október 21.
-Úriemberként és dzsentriként a számok sosem érdekeltek, még a bankókon sem. Ezért számomra a gazdasági növekedés az újranépesülő kocsmákon, a forgalmas vendéglőkön, a kátyúmentes utakon, a fejlődő egészségügyön és a színvonalas oktatáson látszódna -sóhajtotta Szindbád egy pohár pécsi furminttal a kezében, amit a Király utca egy patinás vendéglátóipari egységében ivott… egyetlen vendégként.
#
- október 23.
-Üljön ide az asztalomhoz -búgta Szindbád azon a mély rezgő hangon, amit még ifjú gavallér korában fejlesztett ki a nők elcsábítására, s mindjárt egy széket ki is húzott a vonakodó nőnek, mire az végre elszánta magát és leült.
-Iszik velem egy pohár bort, vagy mást kérhetek?
-Egy pohár bort szívesen megiszok -mondta a szépség, haját kacérul igazgatva.
A pincér poharat hozott -kérés nélkül, csupán a jelenetet figyelve-, Szindbád pedig jó harmadáig töltötte azt. Koccintottak és ittak. A nő pár apró kortyot, a vén korhely pedig hosszú, nehéz slukkokat, hogy parázsló vérét és lázas szekrécióba kezdő nemi mirigyeit tovább tüzelje.
#
- október 23.
-Hát vannak még szakszervezetek? -csodálkozott Szindbád félvállról, mert figyelmét egy, a kocsmába félszegen belépő és bizonytalanul köszönő, ragyogó szépségű nő kötötte le, akinek bájos vonásaira úgy telepedett rá a bánat, mint kajszi virágzó ágaira a márciusi hó.
Szindbád ellenállhatatlan vágyat érzett a nő megvigasztalására, ezért szemkontaktus teremtése után egy udvarias mozdulattal asztalához invitálta és hellyel kínálta a betérőt.
#
- október 23.
-Szerettem volna elébb meghalni, mint a cigányzene és a jó bor -dohogott Szindbád egy üveg Schunk shirazzal az asztalán, miközben Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére titkos poharát előkotorta fehér köpenye zsebéből, hogy ihasson ő is e remek hosszúhetényi borból.
#
- október 23.
A nő szelíden megállt az asztalnál, szép kezét végigsimította a kockás abroszon, majd halkan így szólt:
-A férjemet keresem.
-Sajnos, nem én vagyok -válaszolta Szindbád, miközben orrcimpái beleremegtek a nő illatába, ami a frissen kaszált sárosi rétek hervadó virágaira emlékeztette a vén korhelyt.
#
- október 24.
Erre a kijelentésre csend állott be, mialatt Szindbád gyengéden szorongatta a kecses női kacsót, minden ízét és porcát végigtapogatva, mintha csak ellenőrizné, hogy Hermine hiánytalanul került-e elő.
-Hogy kerültél Budapestre, kedves? -kérdezte a hajós hosszas hallgatás után.
-A késmárki postamester lett a férjem, aki nem volt hajlandó aláírni a cseheknek, hiába győzködték, hogy németként miért ragaszkodik a magyar államhoz, ő nem írt alá.
-Derék ember -vágott közbe elismerőleg Szindbád.
-Téged kerestelek minden férfiban -suttogta parázsló szemekkel a nő, majd folytatta a történetét:
-Budapestre tavaly költöztünk, az uram állást kapott a Nagypostán. Jól is keres, megvolna mindenünk, csak hát nincs gyerek…
Szomorúan lehorgasztotta szép fejét az asszony, majd erőt véve magán, újra mesélni kezdett:
-913-ban Stubnyafürdőn kezeltek. Dr. Brenner volt az orvosom, ő mondta, hogy egészséges vagyok, az uram nemzőképtelen.
#
- október 24.
-Brenner? -hökkent meg Szindbád a név hallatán. -Brenner József?
-Igen! Ismered talán? -kérdezte a nő elkerekedő szemmel, csodálkozva.
-Ismertem -komorodott el a hajós-, már nem él, Kelebiánál, a demarkációs vonalon megölték a szerbek…
Újra csönd telepedett rájuk, amit Szindbád tört meg:
-Géza jó orvos volt, sok úriasszony köszönhet neki gyermekáldást… -itt sejtelmesen elmosolyodott, amit Hermine rögtön elértett:
-Én nem akartam tőle gyereket, mert bár okos, finom ember volt, de nem hasonlított az uramra. Mert az én uram magas, mint te, Gyula. A haja is sötét és dús, mint neked. A szeme is pont olyan melengető barna, mint a tiéd…
#
- október 24.
-Tudom, hogy be kellett volna mutatkozni, de… hiszen mi ismerjük egymást, Hermine -szólt Szindbád, miután poharát letette, s gyengéden, mint kotlós alól a pár órás csibét, megfogta a nő kezét.
-Stolcz Hermine, a legszebb lány voltál Késmárkon, s most Budapesten a legszebb asszony -bókolt Szindbád szerelmesen.
A szépasszony elmosolyodott, s a vonásaira ülő bánat úgy rebbent fel egyszeriben, mint karvaly átsuhanó árnyékától a verebek raja.
-Érted vívtam életem első párbaját -merengett Szindbád a székben hátradőlve, s egy jövendőmondó cigányasszony szakértelmével vizsgálta a Kis Pipa mennyezetén a repedéseket, mintha csak onnan olvasná ki az elkövetkező szavait:
-Soha többé senkit nem tudtam már úgy szeretni, mint téged. Ha nem dobnak ki a párbaj miatt a podolini iskolából, megkértem volna a kezed.
#
- október 29.
-Módfelett unom már ezt a sok szóvesztegetést a koronavírussal kapcsolatosan -dohogott Szindbád egy üveg ménesi kadarka mögül, amit csirkepaprikásra öntözgetett-, majd akkor szóljatok, ha az O rszágnak V égre haszna van belőle…
#
- október 31.
-Egész Magyarországot? -kapta fel fejét Szindbád egy pohár 2020-as chardonnay fölül- Fiumétól Vereckéig? Dévénytől a Nemeréig?
#
- november 08.
-Utoljára akkor láttam fogolyt Magyarországon, mikor Szendrey-majorból lovagoltunk a Festetics gróf alléján Fenékpusztára mulatni; egy csapat épp akkor ereszkedett méltóságteljesen a sárga búzatáblába, mely az út mentén kasza után kívánkozva bókólt a terhes kalászok súlya alatt -mesélte Szindbád két korty rizling közt csak egészen apró szünetet tartva, hogy mégse kelljen maszkját visszacsatolni ebben a rendkívüli állapottal járó vészhelyzetben.
#
- november 11.
-Argus? -húzta föl szemöldökét Szindbád megrökönyödve.
#
- november 14.
-Bizony, nagy szükség lesz zenére Elemér, ha ennek egyszer vége lesz -sóhajtotta Szindbád a kiürült magyarádi üvegjét a pincér felé nyújtva, s finom biccentéssel jelezve, hogy jöhet az új-, én már elő is kerestem Lakatos Sanyika vizitkártyáját, no meg Nyári Balázsét is, tudod, az Elek fia, mert mikor vége lesz, én mulatni akarok…
-Talán kissé még korai, azt mondják eltart a járvány jövő tavaszig is -mondta Elemér, mikor az asztalra tette a kadarkát.
-Én nem a ragályról beszélek, Elemér -vonta föl szemöldökét a hajós…
#
- november 21.
-Sör vagy bor?
-Délelőtt sör, délután bor -válaszolta Szindbád az órájára pillantva.
#
- november 21.
-Kis Csipás, a nótámat! -szólt vidáman Szindbád Ferikének, a Hűsítű Forráshoz címzett kocsmában. Majd, ahogy felsírt a hegedű, a hajós is rázendített:
Az a vonat, ha elindult, hadd menjen!
Én utánam senki ne keseregjen.
Ha valaki énutánam kesereg,
A Jóisten két kezével áldja meg!
#
- november 23.
Szindbád egy üveg 2020-as fehér burgundit kért a libasültre, amit Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére loholva hozott, s mindjárt elő is kerítette fehér köpenye zsebéből titkos poharát, hogy együtt ihasson a hajóssal, s hogy vészesen leesett alkoholszintjét némileg helyre billenthesse.
Miután ittak, bizalmasan odasúgta Szindbádnak:
-Hallottad, hogy az infulenzia-olytások 70%-a elfogyott?
Szindbád méltóságteljesen felemelte poharát, a Tenkes mögé húzódó Nap fényében alaposan megvizsgálta az idei bort, majd szelíd szemrehányással, szinte szomorúan szólt:
-Tóni, tudod jól, hogy én iszom…
#
- november 24.
-Halottad, Gyula, női vezetője lesz az efbíájnak -súgta bizalmasan a Drosophila melanogasterhez címzett kocsma pultosa a hajósnak.
Szindbád épp egy 2020-as gohért tanulmányozott zöld nyelű elzászi poharában, a fény felé fordította tisztaságát ellenőrizendő, hosszasan illantotta, különösen az élesztős illatjegyek meglétére figyelve, így meglehetős felületességgel csak ennyit kérdezett vissza:
-Nagymellű?
#
- november 27.
Szindbád Leutschauertől, a járvány idején Drosophila melanogaster néven zugkocsmát üzemeltető vállalkozótól tudta meg, hogy a falu be van kamerázva, az egyetlen bejáratnál, a Krebsbach felől még rendszám-felismerő alkalmazás is van, ami azonnal jelez, ha idegen rendszám érkezik.
-Igyál csak nyugodtan, Gyula! Ha akarod, a nejed rendszámát is betöltjük a fináncoké mellé…
#
- november 27.
Miután beírták a Nő rendszámát az R betűsök közé, Leutschauer mesélni kezdett:
-Valójában mászókára nyertünk pénzt, de kinek építsük, ha egyszer alig van gyerek. Fiataljaink Ausztriában és Németországban, itthon csak az öregek, akik azt hiszik, hogy a kommunisták telepítették ki a svábokat, azt meg nem tudják, hogy a fidesz volt kommunistákkal van tele.
Így aztán fidesz szavazók, ennél fogva megnyertük a pályázatot, azt felszereltük magunkat evvel a jó rendszerrel.
Ezeknek mégsem fizetünk adót!
Majd töltött saját termésű Weissburgundijából az álmélkodó Szindbád zöld nyelű elzászi poharába.
#
- november 30.
Szindbád sörázottan, kissé imbolyogva ténfergett Pécs utcáin éttermet keresve, mikor észrevette a plakátot.
Megállt, kalapját feltolta a feje búbjába, mintha annak karimájától nem látná jól a hirdetést: Nálunk 10 perc alatt megebédelhet!
-10 perc alatt?! -dohogott magában a vén korhely- Hisz annyi idő alatt még a szék sem melegszik meg alattam! Ki a fene ehet ezeknél?!
#
- november 30.
-Ha bemegyek egy kocsmába és ott tévé villódzik vagy rádió szól, menten ki is fordulok onnét -mesélte Szindbád a honismereti kör tagjainak, mikor megkérdezték tőle, hogy : Gyula bácsi, és milyen a jó kocsma?
#
- december 06.
-Valóban hibás ez a térkép -állapította meg Szindbád-, sehol nem látom rajta Kolozsvárt.
#
- december 06.
Szindbád a véradásért kapott cukorborsó-konzervet egy szegény asszonynak adta, akiről tudta, hogy 4 gyereket nevel, majd szomjasan és szédelegve elindult, hogy egy zugkocsmát kutasson föl. Szárazságtól gyötörten, szikkadtan bolyongott a kisváros utcáin, hogy valahol igyék egy hűs seritalt -hisz még délelőtt volt-, de sehol nem talált titkon üzemelő italmérést.
Végre egy szederjesorrú, pirospozsgás atyafival futott össze, akinek alkohol-torzította arca bizakodással töltötte el, és megkérdezte:
-Kedves uram, ismer valahol ebben a városban egy zugkocsmát?
-Sajnos nem -így a megszólított úr-, és higgye el, ha lenne, én tudnék róla. Mióta a járvány van, a boltból iszunk -tette még hozzá segítőkészen.
Szindbád döbbenten nézett a vegyeskereskedés felé siető alak után: -Boltból inni? -dohogott magában- Nem is értem, János ezt hogyhogy nem említette az apokalipszis előjeleit taglalván?!
#
- december 06.
Szindbád szertenézett, de nem talált zugkocsmát a kisvárosban, ezért felszállt a buszra, mely egy eldugott kis zsákfalu egyetlen járata, s mely falu temetőjében az ősei nyugosznak gót betűkkel metszett sírkövek alatt.
Leutschauer, a kocsmáros, kitörő örömmel fogadta a vén korhelyt, s mindjárt sörrel is kínálta, mert még délelőtt volt.
-Veltins van csapolva! -kiáltotta büszkén, s már töltötte is.
Szindbád körbenézett; elégedetten állapította meg, hogy teltház van, s hogy még senki sem spicces. Ez utóbbit onnan tudta, hogy még magyarul beszéltek.
-Dehogy azért -súgta a kocsmáros bizalmas közelségből-, a Gékovács miatt.
-Az meg ki? -tolta fel Szindbád üstökén a kalapot.
-Ott ni, a Stammtisch-nál ül, a Drescher helyén. -Azt mondta, hogy magyar kenyeret esztek, beszéljetek magyarul…
-S miért nem vágtátok ki innét? -kérdezte Szindbád hangosan és azt a frank dialektust használva, amelyen ősei szóltak.
-Feljelentene… -súgta halkan Leutschauer, immáron ő is németre váltva. -Tudod jól, hogy semmilyen engedélyem nincs…
-Nyisd ki az ajtót, Jenő -sziszegte Szindbád letéve az üres kriglit, s bajuszán megtörölve a habot-, túl szép ahhoz, hogy baja legyen! -azzal elkapta Gékovácsot a grabancánál és kihajította. Jenő az ajtót oly sebesen csukta vissza, mintha tartani kellene a pali visszajövetelétől.
-Most pedig vörösbort töltsél, kékfrankost a Hetényitől! -majd Leutschauer csodálkozó tekintetére felelve még hozzátette:
-Vért adtam, azért iszom vöröset.
#
- december 06.
Míg a vére folyt, Szindbád szemlét tartott a véradásra gyűlt emberek fölött. Főleg szegények voltak, köztük sok cigány. Nem látta ellenben a templomjárókat, akik kevélyen szállnak ki csillogó autóikból vasárnaponta, s felvetett fejjel, megvetően sétálnak el a kocsma teraszán sörözők előtt, mintha bizony az idvesség nem az Isten könyörületességén múlana.
#
- december 09.
-Hallottad Gyula, hogy két hónapos alkoholtilalom jár az orosz vakcina után? -kérdezte Leutschauer, a Drosophila melanogasterhez címzett zugkocsma tulajdonosa.
-Nem csoda, hogy Oroszországban már kudarcot vallott! – felelte Szindbád közönyösen, mert minden érzékével egy a poharában lomhán nyújtózkodó 2020-as pécsi furmintra figyelt.
#
- december 12.
-Bonyhádra mész bevásárni? -kapta fel fejét Szindbád egy idei kadarka páráiból, amit egy öblös pohárból szippantgatott remegő orrcimpákkal. -Jövök én is, csak engem leteszel útközben Leutschauer zugkocsmájában -tette még hozzá határozott hangon.
Úgy is történt.
Leutschauernál ott volt a szokott gárda; Murauer, aki rendszeresen ittasan motorozik a környező falvak kocsmái közt földúton, rendszámát gondosan otthon hagyva; Krakauer, a erdészeti munkás, akinél olcsón juthatsz hozza hasogatott, száraz bükkfához; Resch, a megkeseredett fideszszavazó; Kofidisch, aki Németországból tért haza a haza jobban teljesít hazug szózatára, s azóta sem leli helyét, csak a kocsmában. Velük ivott Szindbád, míg asszonya a bevásárlókocsit tolta a Lidl és a Hofer kietlen polcsorai között, velük beszélgetett hol németül, hol magyarul, észrevétlen váltva a nyelvek között.
-Nekem jól jött a járvány -mondta egyszer csak egy hirtelen beállott csöndben Leutshauer, a kocsmáros-, a forgalmam még nőtt is, viszont pénztárgépet nem használhatok, elvégre zárlat van, ugyebár…
#
- december 17.
Szindbád legjobban abba a németszentmihályi kocsmába szeretett járni, mely az Öreg Szepihez volt címezve.
Az udvaron tarka baromfisereg rebbent szét a vendég érkeztére, bakkecske taszító bűzét lengette a szellő, amiért a betérő megszaporázta lépteit, hogy aztán megkönnyebbülve lépjen be az ajtón, mely fölött vitéz nagybányai Horthy Miklós fizimiskájának olajnyomata függött teljes díszben.
Szindbád a borért szeretett ide betérni, mert itt Zengőalji bort mértek, olaszrizlinget, melyet a hajós honvágyra ivott.
És nagyon tetszett a vén korhelynek még az is, hogy lejt a padozat, s hogy az asztal lábait ehhez nem igazították hozzá, ennélfogva az asztalok is lejtenek, a bögyös mönyecske pediglen úgy helyezi el rajtuk a poharat, hogy az achtel rovása lefelé essen, amitől a vendég túltöltést nyugtáz elégedetten és erős szándék ébred benne a busás borravalóra.
#
- december 23.
-Gyula, hallod ezt? -kérdezte Elemér, a Fekete Sas pincére a gyékénnyel fonott sarokpadon csendesen borozó Szindbádot.
A hajós épp a szemközti falon függő festményt tanulmányozta, melyen szent László király bárddal fakasztott vizet szomjazó seregeinek egy sziklából.
-Hát, ha annak idején -s itt poharával a kép felé bökött (a székelyhídi bakator lomhán mozdult a kehelyben)- víz helyett efféle itókák folytak volna a hasadékból, László királyunk sose kapott volna szobrot Magyarországon, elhiheted!
#
2020.december 25.
-Tessék mondani, inni szabad rá? / Szindbád (53), vén korhely /
#
2020.december 26.
-Hallottad, Gyula? -kérdezte Leutschauer a zugkocsmájába betérő Szindbádot- A Vasas 350 milliót kapott a pénzünkből…
A hajós elsőbben is ivott egyet fél literes kelyhéből, amiben friss fehér burgundi gyöngyözött, majd visszakérdezett:
-Mi az a Vasas? Egy kórház?
#
2020.december 30.
Szindbádot egy ritkán érzett szorongás fogta el, mikor meglátta a bejárati ajtó mellett a lila fénnyel virító open feliratot. / Az OPEN és a PUB volt az a két szó vendéglátóhelyek homlokzatán, melyekről tudta, hogy neki ott helye nincs./
Ez a fojtogató érzés még tovább fokozódott, mikor kiderült, hogy Soproni van csapolva és a Varga pincészettől tartanak borokat.
Legszívesebben menekült volna, de próbált uralkodni magán, hisz egy régi cimbora meghívott vendége volt, akit semmiképpen sem akart megsérteni.
Az étlapból feltekintve vette észre a diktátor arcképét, mely a söntéspult mögötti falon függött, s legalább 20 évvel ezelőtt készült, mikor még csak első ízben rontotta az országot.
-Főúr, szeretné, ha itt ma sok bor fogyna és busás lenne a borravaló? -kérdezte a pincértől, aki azon kevesek közé tartozott a szakmából, akit a hajós még nem ismert tékozló és tobzódó életvitelének dacára.
-Hogyne, uram! -hajlongott a pincér szolgálatkészen.
-Akkor távolítsa el annak a disznónak a képét a látómezőmből és hozasson bort valami közeli pincéből, mert Vargát nem iszom…
#
2021.január 01.
Amikor pedig közeledett a 8 óra, Leutschauer, a Drosophila melanogaster nevű -ajtaján biztonsági okok miatt Könyvtár feliratot viselő- zugkocsma csaposa nyugtalankodni kezdett:
-Mindjárt életbe lép a kijárási tilalom! -noszogatta ásítozva vendégeit távozásra.
-Kijárási tilalom? -hökkent meg Szindbád- és meddig tart?
-Reggel 5-ig -válaszolta gyanútlanul az álmos kocsmáros.
-Az igazán hamar itt lesz! Hozz még egy kört, Jenő!
#