- április 11.
Mintha széles kaput tártak volna ki előtte, úgy tódult be hirtelen a tavasz, s hozott jó kedélyt, virágillatot és méhzümmögést magával.
Szindbád elhatározta, hogy ebben az enyhe időben felkeresi a szőlőhegyi diófát, mert már régen borozott társaságában.
Széles szíjú átalvetőjébe akkurátusan berakott egy üveg rizlinget, mely pont annak a dűlőnek a termése volt, ahova igyekezett, egy karéj kenyeret a sámfalvai pék friss sütéséből, egy darab kalbászt, juhtúrót, mit egy turóci ismerőse szokott küldeni, s egy fej hagymát. Mindezeket egy D. J. monogrammal díszített, szüttes keszkenőbe csomagolta; ez lesz majd az abrosz a diófa alatti rönkasztalon.
Mikor felért a szurdokon, egy fiatal, csenevész birsfa tűnt fel neki, mely első nászát élte meg, büszkén bontogatva fehér virágait.
-Még nem is láttalak idáig, nőjj nagyra! -köszöntötte a kis fácskát, aztán az asztalhoz telepedett, de nem pakolt ki a táskájából, csak bámulta a tájat, benne szülőfaluja kies határát. 40 évvel röpítették vissza gondolatai, amint öregapjával üldögélnek a pince előtti vén birs alatt, a jó öreg borozgatott, a gyermek Szindbád pedig hallgatta meséit.
-Ez a legnagyobb birskörte egész Baranyában, se lefelé Kopácsig, se föl Töttösig még egy ekkora fát nem találsz. ’18-ban hoztuk Erdélyből, egy ottani fajta, leves a gyümölcse, a fája meg ilyen nagyra nő…
-Erdélyből? De mit kerestetek ott, olyan messze? -kérdezte fellobbant érdeklődéssel, mutáló hangon az ifjú Szindbád.
-Minden évben odautaztunk apámmal a rokonokhoz, tudod, hogy a nagyapám onnan származik, vízimolnár családból, a rokonok is mind molnárok voltak, apám legnagyobb bátyja is, ez egy ilyen família…
Azért mindig novemberben mentünk, mert akkor van Katalin napja, az nagy ünnep volt a szász molnároknál, mert szent Katalin vértanút kerékbe törték, s az ő emlékezetére kerék nem foroghatott a napján, leállt hát az összes malom a Szászföldön, a molnárok meg mulattak. Ez a hagyomány még akkor alakult ki, mikor a szászok katolikusok voltak, de a szokást megőrizték luteránusként is.
Pécsváradra szekereztünk, ott ültünk föl a vonatra, Aradig vonatoztunk Bátaszék, Baja, Szeged érintésével. Arad gyönyörű város, ott szálltunk meg, este volt már, mégis sört ittunk, mert itt főzték Magyarország legjobb sörét, a Zarándot.
Másnap Tövisig vonatoztunk, a Maros völgyében be szép is volt: jobbról a Maros kanyargott, balról a Zarándi-hegység sziklái…
Tövisen ismét megszálltunk, mert hajnalban indult tovább a vonat Medgyesre, ott volt délben a találkozó a Fehér Bárányban, a Bástyatorony mellett.
Tövisen már látszott, hogy valami nem stimmel. Az oláhok föl voltak bolydulva, a magyarok lapultak, egy kocsmában mesélte nekünk a református kántor, hogy Gyulafehérváron üres a kaszárnya, de Brassóban sincs katonaság, pedig a románok rá akarnak törni Erdélyre, mint ’16-ban, de nem lesz baj, mert Mackensen még Tordán van, ahol Károlyit várja, hogy megszervezzék Erdély védelmét. Mikor megtudta, hogy mi Baranyából jövünk, rögtön meg is vigasztalt: magukhoz meg a szerbek vonulnak be, talán már holnap…
Na így értünk másnap Medgyesre, ahol a rokonok vártak, aztán kiszekereztünk velük Rohrbachra.
Katalin napján gyűltünk össze ismét Medgyesen, a Fehér Bárány vendéglőben, az összes Erlauer, aki volt, de nem volt ez olyan jó hangulatú találkozó, mint régente, mert mindenki a román betörésről beszélt, hogy Brassó már elesett, s jönnek béfelé.
Épp a báránysültet hozták, mikor csimpolyák és klanéták fülsértő dallamára zörögve és piszkosan megérkeztek a románok.
Csak a tisztjük ült lovon, a többi gyalogolt mögötte, a szebb ruhájúakat tették a szélre, nekik jutott puska is, belül bocskorosok, rongyosok masíroztak fegyvertelen, némelyiknek a fején sisak helyett valamiféle bádogedény leledzett, füles edény, tán épp bimbi.
Az apám -aki sokszor beszélt rímekben- csak ennyit mondott láttukra: -Ütött-kopott oláh sereg, hát idáig merészkedett?!
Bizony kisfiam, olyan hitvány nemzedék élt akkor az országban, hogy ez megtörténhetett…
Itt megakadt Szindbád emlékezete, elővette elemózsiáját s borát, kinyitotta bicskáját, mely a Helmrichék pécsi műhelyében készült, falatozni kezdett, ivott, majd meghökkent: de miről is jutott mindez most eszembe? A virágzó birsfáról, vagy a hitvány nemzedék miatt?
#
- április 24.
-Mi az a Yettel? -kérdezte Szindbád tettetett érdeklődéssel, miközben egy 2021-es olaszrizlinget kortyolgatott…
#
- május 05.
-Orsay? -hökkent meg Szindbád- Irsai lesz az; nem jó a bora másra, csak hogy bevezesse a Fanta nyakalókat a borok világába, ahol majd aztán meghonosodva, rátérhetnek az igazi borokra.
#
- május 08.
-Hogy hogyan lettem ilyen tékozló dzsentri? -ismételte meg Szindbád a doktornő kérdését, aki különös lefolyású alkoholizmusát tanulmányozandó szegődött a vén korhely mellé, de később a költekezési hajlama is elkezdte érdekelni.
-A nagyapám esete tett azzá, nyilván…
A közeli járási székhely vasútállomásánál volt egy jól menő kocsma egy zsidó család tulajdonában. Az öreg ezt meg akarta venni, meg is volt rá a pénze, de akkor bejött egy törvény, hogy a zsidótól nem lehet venni ingatlant, mert az zsidóvagyon mentésének minősül, zsidótól ugyanis akkoriban csak elvenni lehetett.
A háború után ezen a pénzen már csak egy tehenet kapott volna, pár hónapra rá meg csak egy szakajtó tojást.
Evvel a történettel tanított engem a nagyapám arra, hogy a pénz gyűjtése értelmetlen, s jobb szabadulni tőle.
#
- június 11.
Z generáció? -hökkent meg Szindbád, miután megivott 4 doboz Veltinst legálisan, mivel nem volt otthon kenyér- Lesz vajon ZS is, vagy ez már az utolsó nemzedék a közelgő világvége előtt?
#
- június 17.
-2024-ben? -kapta fel fejét Szindbád egy gőzölgő tyúkhúsleves fölül, mely felszínén szalmasárga zsírfoltok úsztak sárgarépa karikák és zeller ződje meghitt társaságában.
Poharába kapaszkodott, mintha menedéket keresne, beleivott a zöldesen csillogó cirfandliba -szigorúan csak a leves előtti 40 cseppet véve magához-, majd Elemérhez, a Fekete Sas köpcös pincéréhez fordult, a hírhozóhoz:
-Hát ezek úgy számolnak, hogy Magyarország akkor még benn lesz az unióban?
#
- június 22.
-Hova mész nyaralni, Gyula? -kérdezte Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére Szindbádtól, mikor 2 Veltins és egy Pilsner Urquell után hozott még egyet az előbbiből, mert a hajós
még mindig nem tudta eldönteni, melyik a jobb sör.
-Sehová, Antal! Hiszen tudod, hogy itt fenn lakunk a szőlőhegyen; hová a fenébe mehetnék, ami még ennél is szebb és jobb hely, s ahol az embör gyeröke ilyen jól érezhetné magát?!
#
- június 27.
Szindbád túlcsorduló költekezései miatt -melyek főként borok és nők vonatkozásában estek meg vele-, nem engedhette meg magának, hogy ne éljen a lehetőséggel, és ne 480-ért tankoljon.
#
- július 08.
Tief András vagyok, Torkos Matildnak udvaroltam egy ideig. Mindig is félszeg, önbizalomhiányos fickó voltam, ezért eleve a csúnya lányokból válogattam, s hát Matild volt az, aki vette udvarlásomat, s egyszer, mikor Harkányfürdőn nyaraltunk, a hővizes medencében megmarkolta a megereszkedett tökeimet, na ekkor határoztam el, hogy elveszem, mert addigi életem legnagyobb gyönyörében részesített az én Matildom.
Igent mondott, de voltak feltételei; adjak reverzálist ( ő katolikus volt, én lutrista), s magyarosítsam meg a nevemet, mindegy mire, ő nem szól bele. Azt is közölte, hogy az ő vezetékneve is fennmarad -igen büszke volt reá-, tehát a házasságkötés után 3 nevű lesz, régi erdélyi szokás szerint.
Úgy döntöttem, hogy nem kezdőbetű, hanem jelentés szerint változtatom meg a nevemet, így lettem Mély András. 120 ezer forintomba volt az ügy.
S így lett volna a nejem Mély-Torkos Matild, de felháborítónak tartotta a magyarításomat, s szakított velem.
Hihetetlen, milyen rejtelmesek a nők; máig nem értem, mi volt a baja…
#
- július 21.
-Hallottad, Gyula? -hajolt Tóni a Zönge sápatag sváb pincére Szindbád asztala fölé- kihirdették a vörös kódot…
Szindbád épp ivott. Egy 2021-es olaszrizlingre figyelt, melyet egy német konzul fintorogva löttyintett át a válla fölött, s egyre inkább arra a meggyőződésre jutott, hogy a konzul mit sem ért a borokhoz, mikor földije, Tóni megzavarta.
-A vörös kódot? -kérdezett vissza tettetett érdeklődéssel- Ez már a padlások lesöprése vagy még csak a bankszámlák befagyasztása?
#
- július 27.
-Hallottad, Gyula? Védelmi Tanács alakult a Karmelitában… -kérdezte, miközben egy üveg bakatort tett Szindbád elé Elemér, a Fekete Sas köpcös pincére és rögtön bontásához is látott.
-Védelmi Tanács? -hökkent meg a vendég- Hát már ostrom alá vették? Vidd vissza a bort, Elemér, majd legközelebb megiszom, most rögtön a fővárosba kell utaznom…
-Nincs semmiféle ostrom -csitított a pincér dugóhúzás közben-, maradj csak nyugton, csupán arról van szó, hogy félnek.
-Félnek? Na, ez is jó hír azért, csak tudnám, hogy mitől… -azzal maga elé emelte a poharat, melyben pirosan csillant a diószegi bor.
#
- augusztus 02.
Ez akkor történt, mikor olyan erős aszály sanyargatta a NER igájában vergődő Magyarországot, hogy még az évszázados gesztinyefák levelei is megpöndörödtek.
Szindbádhoz német borvevő jelentkezett be 1 órára, aki két éve vitt bort tőle, s most, hogy újra erre vetette a sorsa, venne megint.
A vén korhelynak emiatt le kellett mondania az ebéd utáni szunyókálásról, s mivel 1 órára sem ért oda a vevő, kapát ragadott, s kitányérozott 2 sor lugasalmát, hogy majd öntözni lehessen, evvel 2 órára végzett, a vevő nem érkezett, ezért aztán traktorra ült, hogy a délelőtt öntözött olaszrizling gödreire ráhúzza a földet, lezárván a talajt, védve a Nap szárító sugaraitól.
E munka közben érte a telefon, Récike hítta, a neje, hogy a német sokallja a 700 forintot, 500-ért akarja a bort.
-Mondd neki, hogy már két éve is 700-ért vitte, nem is emeltük az árat, hiszen!
-Sokallja -szipogta szeppenten Récike.
-Akkor mondd neki, hogy 2 éve is 2 euró volt, ma is 2 euró. Ha nincs elég forintja, fizethet euróban is. Ha nem, hát Weg da!
Mire végzett az olaszban, s visszaért a pincéhez, hogy 2 viceházmesterrel csillapítsa szomját, fiai már pakolták a bort a német autójába.
Ulmi rendszámú autó volt, Szindbádnak nem volt rossz véleménye az ottaniakról, hisz őseit is Ulmer Schachtel hozta le a Dunán Mohácsig, de a fickó fején mégis látszott valami, valami beszédes, amit a hajós eddig csak Hannes fején látott, aki vendéglős Unterachban, a bajor Hannes fején virított így a fösvénység, mint ezén a németén, s bár gyönge kis asszonyán keresni akart, mégis 2 eurót fizetett borért, épp, mint 2 éve, csak akkor még forintban.
Szindbád a diófa alatt itta a viceházmestert, onnan figyelte a németnek és asszonyának meggyötört arcát, amit a féktelen költekezés okozott, s őszintén kívánta, hogy mikor otthon isznak a borból, rögtön megvigasztalódjanak, de azért ne annyira, hogy ide újra visszatérjenek.
#
- október 05.
-A Pilóta keksz? -hökkent meg Szindbád- Nahát, észre se vettem…
#
- október 06.
Ma nyíretköztem, két havonta járok a borbélyhoz, úgyhogy rögtön tájékoztatással kezdte: -Árat emeltem, 2000 Ft lesz -mondta szemlesütve, szinte röstellködve.
-De miért mondod előre, miért nem ér rá mikor végeztünk, s kérdem, mivel tartozom?
-Mert sok vendég sokkalta, és nem akarok utólag vitát.
-Hát én nem, úgyhogy állj neki nyugodtan!
Míg a hajamat nyírta, elmondta, hogy a szolárium gépe használata is átlagban 500 Ft-tal drágult, s hogy emiatt sok ügyfelet veszített.
-Mi a fene lesz itt még a télen, mi történik ebben az országban? -aggodalmaskodott, miközben megköszöntem neki 2200 forinttal a munkáját.
-Semmi különös, csupán most kezd el hiányozni a pénz, amit 12 éven körösztül lankadatlanul elloptak.
#
- október 11.
-Én dzsentri vagyok -mondta közönyösen Szindbád-, nincs gondom, nincs mit menekítenem…
#
- október 18.
Szindbád -miután megivott néhány pohárral a Weingut Gungl idei zweigelt roséjából- elindult, hogy eleség után nézzen a leányvásár színes forgatagában, s közben remélte, hogy néhány régi szeretőjével is összefut.
Egy büfékocsi oldalán öles betűkkel hivalkodott: őrségi batyu.
Emmeg mi a csoda lehet -töprengett a vén korhely, s közelebb somfordált. A kocsiban egy csinos teremtés teljesített szolgálatot, bájos macska-arcú, boszorkányos zöld szemekkel, pompás idomokkal.
-Miféle étel ez a batyu? -kérdezte a vendég, miután illendően köszönt a cicának.
-Ő az -mutatott a nő egy fotóra a pultnál. Szindbád egy testes, buciszerű képződményt látott, melynek mindenféle vonzó húsfélék és zöldségek kandikáltak ki az oldalán.
Ugyanakkor a személyes névmás tárgyra való alkalmazása óvatosságra intette, ezért faggatni kezdte a bájos hölgyet:
-És mondja csak, hol van ez az Őrség?
-Hol, hol, hát Zala megyében…
-Zalában, valóban? Mondana legalább egy falut ebből a zalai Őrségből?
-Hát izé, na…, Zalaegerszeg! -vágta ki magát a büfés.
Étel nem kell ettől a nőtől -gondolta Szindbád, miközben tekintetét még egyszer végig hordozta szép formáin, aztán megkérdezte:
- Holnap is itt lesz?
-Hát persze.
-És mondja csak, hol szállt meg?
-Miért kérdi az úr? -csillantak kacéran a zöld macskaszemek.
-Mert ha nem zavarja, este meglátogatnám…
#
- november 04.
-Gyula, olvastad azt a cikket a nyugat.hun, hogy 0rbán Viktor Oszkóban? -kérdezte Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére a hallgatag vendégtől, aki már vagy egy fél órája csak búsult asztala fölött.
Szindbád felnézett poharából, melyből egy rheinhesseni zöldszilváni bukéját kémlelte, majd visszakérdezett:
-Oszkóban? Remélem, ez csak egy elütés volt…
#
- november 09.
-Szerettem, ha egy nő ivott is velem. Ahogyan a poharat illesztette ajkához, jó volt nézni, megfigyeltem, mekkora kortyokban iszik, tetszett, ahogy kipirult, beszédesebb lett és nyíltabb, imponált, ha értett is a borhoz és énekelni tudott szép, szerelmes dalokat.
A száraz nőkkel nehezebb volt. Legtöbbszőr egy iszákos apa állt józanságuk mögött, s azt hitték, hogy a bor mindenütt ajtócsapkodást és veszekedést okoz, ezért bizalmatlanul tekintettek rám, borisszára. Ezek a száraz nők nehezen oldódtak, mereven, gépiesen táncoltak, mintha még a koszorúcska tartana, s édesanyjuk pásztázó tekintetének kellene megfelelniük. Csókjuk is száraz volt, mikor hosszas unszolásra végre kijöttek a kultúrház mögé, ahol egy sötét, titoktartó szederfa alatt volt szokás akkoriban csókolózni.
A száraz nőnek a humora sem tud rendesen kifejlődni, mert a világot a maga kérlelhetetlen szomorúságában látja, mely reá is átragad, ezért óvatosan kell vele beszélni, hisz a humortalan ember sértődékeny. Mikor megjegyzi epésen, hogy dől a szeszszag a szádból, nem biztos, hogy pironkodva elmosolyodik az erre való válaszon: majd ott csókollak meg, ahol nem érzed, hanem valószínűbb, hogy disznónak fog nevezni és faképnél hagy.
Sose bánkódj az ilyen nők után, fiam!
#
- november 10.
Dániel tojótyúkokat tart ketrecben. Ebből él. Van szántóföldje is, azon a takarmányt termeli meg tikjainak. Dániel fideszes, mert utálja a kommunistákat. Ha kérded, miért, már kész is a történelmi válasszal: mert a kommunisták telepítették ki a svábokat.
Dániel most vakargatja az üstökét: ha a kereskedő nem emelhet árat, akkor én sem, ha viszont nem emelhetek, akkor inkább eladom a kukoricámat 14 ezer forintért, mintsem feletessem a tojásgyárban…
(Tojásgyárnak nevezi telepét, a tyúkjait nem is veszi emberszámba. Bocsánat: állatszámba.)
Ha Dániel és a többi termelő is felhagy a tojótyúktartással, vajon mennyi lesz majd a tojás ára, magyarkák?
#
- november 14.
Miután a vásárolt facsemetéket berakták az autóba, kiderült, hogy egyiküknek busszal kell hazajönnie, amit Szindbád rögtön magára vállalt; kocsmázok legalább egy jót Pécs városában -gondolta a vén korhely.
A faiskolából egyenesen a Mackóhoz címzett lángososhoz ment, hogy előkészítse a terepet a borok számára.
Még sosem járt itt, meglepetéssel olvasta a falra függesztett étlapon, mennyi féle lángos van, mily bonyolultak és mily természetellenesek is, aztán rendelt egy sima lángost téföllel, sajttal és fokhagymával, mert nőzési szándékai nem voltak.
-Negyed óra múlva kész -mondta egy szakácsruhába öltözött mackóalkatú egyén a pult mögül.
-Addig iszom egy sört. Milyen sört tartanak?
-Semmilyet. Nálunk nincs alkohol. A hűtőben lévő italok közül választhat.
Szindbád egy pillantást vetett az italokra; műanyagflaskába zárt csapvizet és mindenféle színes löttyöket látott, csalódottan letelepedett egy asztalhoz és várt a lángosára.
A piciny terem falán egy kőtáblát idéző rajzon a lángosozó törvényei voltak kifüggesztve, a miheztartás végett, vendégeket regulázó, pimasz, nyegle passzusok, mik alapján Szindbád -ez a gyakorlott vendégeskedő- már pontosan tudta, hogy itt most van először és utoljára.
A mackó alkatú kiáltott: kész a lángos, Szindbád elfogyasztotta, fizetett és sietve távozott.
-Az első kocsmában iszom rá egy jó bort -gondolta, majd megindult a Szigeti úton a belváros felé.
Ment, mendegélt, de kocsmára nem akadt. Volt Orvostudományi Egyetem, Államkincstár, benzinkút is az út mentén, de ivó nem.
A nem szokványos lángos emésztetlenül, kőként nyomta a gyomrát, olykor kisebb böffentésekre késztetve a hajóst, melyek alapján az a gyanúja támadt, hogy téföl helyett frissföllel, ezzel a speciális magyar találmánnyal volt kenve a lángos, mely a magyar leleményesség válasza az országot fojtogató szegénységre.
Erősen kívánt már bort inni, mikor a Kórház tér felé közeledve eszébe jutott, hogy itt jobbra lesz egy kifőzde, mely szerényen csak az Étterem nevet viseli, s ott bizonyára lesz bor is. De nem volt. Se bor, se kifőzde.
-Sebaj, balra, majd a Tavaszban! -kapott új reményre a csüggedésre amúgy sem hajlamos hajós. De a Tavasz nevű presszónak sem lelte helyét már.
-Nem gondoltam volna, hogy a 100 Éves Borozóig kell jönnöm, de az legalább egy jó hangulatú, patinás kocsma! -vigasztalta magát Szindbád, ám a 100 éves is halott volt, már a feliratot is eltávolították a komor táblákkal lezárt bejárat fölül.
A vén korhely kezdett pánikba esni. A lángos gyanánt fogyasztott eleség, mely kőként, emésztetlenül hentergett gyomrában, most olyan párákat küldött vissza, mely túlhasznált sütőolajra utalt.
Ekkor jutott eszébe a Zrínyi utcai kocsma, ahol kiváló furmintot mértek, s a csaposlány leplezetlenül juttatta kifejezésre tetszését és vonzalmát, melyet az ifjú hajós iránt érzett. Ez a kocsma sem volt már meg.
Most már riadtan, szinte menekülve folytatta útját: -A Teréz utca sarkán, a Gambrinusban, majd ott iszom! Kiadó, Eladó, hirdették a táblák a nagy ablakokon, melyek mögül egykor a munkába siető nőket figyelte Szindbád egy-egy végigivott éjszaka után.
-Nem érdekel, hogy mibe kerül, az Aranykacsában fogok inni! -fogadkozott magában, de ezt a patinás, ősi vendéglőt is zárva találta, ajtaján -melynek kilincsét egykor oly sokat fényesítette- a bérbeadó, eladó feliratokkal.
Kiért arra a széles utcára, mely a Széchenyi térre visz, s örömmel látta, hogy a régi, jó Bacchus létezik még, s nyitva is van. Lesietett a lépcsőn, egy takarítónőként viselkedő személlyel közölte, hogy bort inna, mégpedig olaszrizlinget.
-Mindjárt küldöm a kis hölgyet -szólt az bosszúsan, mintha zavarná, hogy hatáskörén túlmutató, egyéb dolga is akadt. De jött a kis hölgy, egy sovány, csontos kis teremtés, hátrafeszített hajzattal, mintha homloka ráncait akarná ily módon eltüntetni, kivett a hűtőből egy pintes üveget -melynek hátcimkéjén egy görcsösen mosolygó fickó éktelenkedik-, és tölteni akart.
-Varga pincészet? -hőkölt vissza Szindbád- akkor köszönöm, de nem kérem!
Csüggedten távozott és egyenest a város főterének vette az irányt, ahol a ragyogó napsütésnek köszönhetően még a teraszok is üzemeltek.
Itt telepedett aztán le, mint ahogyan az űzött vad talál oltalmat egy horhosban, s szinte félve kérdezte a pincért:
-Boruk van?
A pincér tételesen felsorolta.
-Jó, rizlinget kérek, a Szabó Zoli pincéjéből.
-Mennyit hozhatok, uram?
-Egyet, egyelőre csak egy palackkal. De ugye, nem másfél literes üvegben van?
#
- november 14.
Szindbád nevezéktanában -melyet a nőkről alkotott- a hölgy a baszatlan aszott kórók kategóriájába kerülne.
(R.I.P.ityom megjegyzése: ez egy konkrét “hölgyről” szólt, nem általánosítás.)
#
- november 18.
Egyszer egy rendezvényre mentünk a nejemmel, ahol egy gabonakereskedővel és egy vezérigazgatóval kerültünk egy asztalhoz.
Evés után (az étel bent volt a belépőjegy árában, az ital nem) kértem egy üveg rizlinget és illendően megkínáltam vele az urakat. Szívesen fogadták, látszott, hogy jó, borivó magyar embörök. Miután elfogyott a bor, vártam, hogy valamelyikük rendel egy új flaskát, mert szemlátomást jó huzatjik volt. De nem rendeltek. Úgy tettek, mint akik épp elteltek a borral.
Jól van, hozattam hát én még egy üveggel, s bár ők az imént még közönyt mutattak a bor iránt, megkínáltam üket.
Szívesen elfogadták, megittuk csakhamar a második palackot is.
Most már végképp elteltek a bortól, mert hiába vártam, ők bizony nem rendeltek.
Szóltam a pincérnek újfent én. S mivel biztos voltam benne, hogy azért nem kértek ők, mert már nem tudnak inni, bátran megkínáltam üket.
Szívesen vették, megittuk a harmadik flaskát is.
Szóltam a pincérnek: -Főúr, ezt az üveget a vezérigazgató úr fizeti, az ő kontójára írd, légyszíves!
Aztán ültünk szárazon, várva, hogy a gabonakereskedő odainti a pincért, de nem. Úgy tűnt, az urak már végképp beteltek a borral.
Rendeltem hát én és kínáltam üket. Szívesen vették:
-Főúr, ezt a gabonakereskedő úr kontójára vezesd!
Aztán elmentem cigányozni kicsit. Jöttek velem, ismerték is a nótákat jól. De gyantázni csak én gyantáztam. -Csak tízezreseim vannak -szabadkozott a vezérigazgató.
-Sanyika! -kérdem a kis Lakatost- elfogadtok tízezerest is?
-El hát, mi az hogy!
-Na, lássa, vezérigazgató úr, nincs semmi akadálya, gyantázhat maga is!
Ilyenek ezek…
#
- november 22.
Tegnap felküldött az asszony a járási székhelyünk Money Parkettjébe, vásárni.
A Vöröskereszt emberei álltak az ajtóban, hogy vegyek valamiféle tartós élelmiszert is a rászorulóknak, kifelé tegyem ide az ő kosarukba, majd aztán ők karácsonykor kiosztják nekik.
Jól van, veszek.
Csak közben eszembe jutott, hogy kik is ezek a rászorulók? Nem véletlen azok, akik egy szakli krumpliért a nyakunkon tartják ezt a mocskos rablóbandát?
Most ezeknek vegyek én lisztet? Hogy sose jöjjenek rá, hogy bajt csináltak?
Nem vettem hát nekik semmit.
Aszongya kifelé menet a vöröskeresztes hölgy -falumbéli egyébiránt-: te nem adakozol? Ausztriában laksz már, és nem vettél semmit?!
Ibolyka -mondom néki-, pont ezek miatt szorultam én Ausztriába. Ezek miatt, akik szavazataikkal 0rbán fogságában tartják ezt az országot. Én a vasárnapi ebédet már étvágytalan eszem, mert útra kell kelnem. Egy pohár bort sem ihatok a sültcsirkére (tegnap pont az volt). Ezek meg részegen egy jót horpasztanak a lócán, míg én úton vagyok. És én vegyek ezeknek lisztet vagy cukrot? Hisz már vért sem adok Magyarországon, nehogy egy fideszes kapja meg!
#
- december 05.
Csakhamar megérkezett a bor két pohár kíséretében. Szindbád csodálkozva és kérdően nézett a pincérre.
-Azt hittem, jön még valaki az asztalához -magyarázkodott az, a második poharat visszatéve a tálcára- manapság már nem szoktak egy üveg bort egyedül meginni a vendégek…
-Elhiszem, Főúr! -szólt szomorúan Szindbád- lassan kiveszik a magamfajta jó borivó ember, melyre egykor egy komplett népgazdasági ágazat épülhetett e hazában, a szőlő és borgazdaság. De fizetek is mindjárt!
A pincér -hálásan megköszönve a busás borravalót- távozott, a vén korhely pedig szép lassan, apró kortyokban és méltóságteljes arckifejezéssel inni kezdett.
Szerette az érzést, azt az áldott hőt, ami elárasztotta ereit, amint a bor felszívódni kezdett, szerette az idegei csillapodását, azt a fenséges nyugalmat, ami megszállta már az első pohár után, s ami nem engedte, hogy az élet hiábavalóságaira gondoljon, élvezte a bor adta bölcsességet, mely felülemelte azon a gomolygó ködön, ami az emberek által fontosnak vélt, ám léha dolgokból állt össze, és sokak elől eltakarta az emberi lét valódi szépségeit.
Ivott, olyan kimérten és elegánsan, ahogyan csak azok tudnak, akik a boron kívül az alkohol semmilyen más formáját nem ismerik, esetleg a sört, abból is csak a pilsenit, melyet kizárólagosan csak délelőtt, a kínzó másnaposság kezelésére fogyasztanak, s mely keserűsége magára az életre emlékezteti a finom lelkű korhelyeket.
Aztán a terasz mellett föl s alá siető embereket kezdte figyelmesen nézegetni. Hova igyekeznek vajon, mily fontos dolog készteti őket rohanásra, miért ilyen kedvetlenek és fakók, miért járnak merev, kifejezéstelen arccal, ahelyett, hogy leülnének egy pohár borra, egy kis nyugalomra lelni, megszabadulni egy rövid időre az űzöttség érzésétől…
Ahogy a bor sűrítette vérét, egyre leplezetlenebb kíváncsisággal figyelte a nőket, megdöbbent fiatal lányok kövérségén, a szintetikus ruhákon, melyet viseltek, a színes műanyag cipőkön, melyekbe nylonharisnyával bújtak bele érett delnők, mintha velük már elő se fordulhatna, hogy valahol, egy meghitt zugban, a kisbolt raktárában vagy egy iskolai szertár befüggönyözött ablakai mögött napközben is vetkezniük kell egy sármos gavallér ellenállhatatlan udvarlására.
Emlékek sorát indította meg a bor, szép női cipők jutottak eszébe, melyek bőrből készültek, orrukon aranyozott, ám mégis szerény dísszel, s megfelelően kivágottak voltak, hogy láttatni engedjék a rüsztöt, az inak és szalagok finom játékát a vékony selyemharisnya alatt, villanó bokák, melyek nemi gerjedelmet keltettek a férfiben, mert azt a nemzedéket még nem tarolta le a pornográfia és egy szoknya alól kivillanó gömbölyű, fehér térd már heves udvarlás kiváltó oka lehetett.
#
- december 30.
Szindbádot szomorúság szállta meg, szemléjét hát befejezte a rohanó és komor emberek fölött, vigasztalásul a térnek a millecentenárium idején felújított épületeiben kezdett gyönyörködni, ám gondtalan bámészkodását a Megyeháza mindjárt megakasztotta: képtelen volt a homlokzaton díszelgő, Zsolnay-cserépből készült római számot értelmezni.
Többszőr is nekifutott, de hiába. Megvizsgálta a borosflaskát is; alig hiányzott fele. MDCCCLXLVIII, silabizálta sokadszorra is, de hasztalan.
Körülnézett a teraszon, hátha akad egy csinos, értelmiségi küllemű nő, akit meg lehetne ez ügyben szólítani, de nem lelt ilyet.
Töltött hát, s ivott, mert már régóta a bor segítette át minden gondon és akadékon. Lejjebb húzódott székében, szemeit bekumta, mint aki már semmire sem kíváncsi a visszafordíthatatlanul elromlott világból, s csendes szendergésbe kezdett.
Női cipők halk, ám egyre erősödő kopogására riadt. Elégedetten mosolyodott el: szerette, ha nők nem csak külcsínükkel, de még hangokkal is igyekeznek magukra vonni a figyelmet, tapasztalatai szerint az ilyen nőknél ritkán részesül visszautasításban a kéjre vágyó férfi.
Fejét fel sem emelve leste, hogy a cipők látóterébe érjenek, érdeklődéssel várta, miféle darabok lesznek, mert az utóbbi 25 évben már szinte kikopott a kopogás a nők kelléktárából.
De nem látta a cipőt, csak a boka villanását. Mindent elhomályosító, vakító villanás volt az!
Mint a rugó, úgy pattant fel székéből és a nő után iramodott. (E hajlama miatt vált szokásává az italért rögtön fizetni.)
A nő megtorpant egy kirakatnál, melyben női táskák kínálták magukat, s melynek nagy üvegtáblája tükörnek is megfelelt.
Szindbád mellé állt, így nézegették egymást.
-Gyula, te vagy az? -kérdezte oldalt lépve, a vén korhelyt tetőtől talpig végigmustrálva a nő.
-Sprungge Lenke… Gyönyörű leány voltál, s asszonyként is a legszebbek közé tartozol -bókolt azonnal Szindbád azon a mély, búgó hangon, melyet akkor alkalmazott rendszerint, mikor testét kéjvágy gyötörte és rabolni akart.
-Milyen fehér lett a hajad -csodálkozott Lenke, s tétován beletúrt az ősz fürtökbe.
-Mindig is szerettél a hajamba túrni, emlékszel?
A nő emlékezett, mert halvány pír vonult végig kreol arcán, melyből úgy tündököltek kék szemei, mint búzavirág az érett gabonából.
Szindbád folytatta:
-Akkor még fekete volt a hajam, te pedig mindkét kezeddel markoltad, s tested a kéjtől úgy rángott, mint egy féloldalasan megrakott centrifuga…
-Hallgass! -szólt rá a nő. -Még csak 5 perce találkoztunk hiszen…
-De már 30 éve ismerjük egymást -búgta Szindbád, s hangja reszelősen száraz volt a vágyakozástól.
-Több, mint 30, akkor volt a szalagavatóm, most meg már 50 leszek hamarosan.
-50? Egy ránc sincs az arcodon, mint általában azoknak a nőknek, akik nem viszolyognak kedvesük magját…
-Hallgass! Úgy beszélsz velem, mintha már egy szállodai szobában boroznánk édeskettesben.
-Jó ötlet -legeltette Szindbád mohó tekintetét a nő pompás idomain.
-Itt lakom nem messze az Elefántos Háznál, egyedül.
-A kalapomat itt hagytam egy közeli teraszon, visszaugrom érte!
-A Hunyadi szobornál megvárlak.
Szindbád mint valami fiatal csikó, mely hosszú, havas tél után végre kijöhetett az istállóból, ugrándozva, virgoncan hosszú és szökellő lépésekkel szaladt vissza asztalához hogy kalapját véve Sprungge Lenkét hazakísérje. Ott vette észre, hogy palackjában még van bor.
Habozni kezdett; ezt még meg kéne inni, meg különben sem árt a nőket megvárakoztatni, s eszébe jutott egy mandulaszemű sokac leány, aki egyszer másfél órát várt reá a Karasica hídján, mialatt ő a szemközti dombról figyelte és tanulmányozta a nő állhatatosságát, kéméndi csomorikát kortyolva közben, egy présház előtt álló diófa alatt.
Megitta hát a bort, lassan, méltóságteljesen, mert tudta, hogy exre csak az alkoholisták isznak.
Lenke nem volt a szobornál. Riadtan rohant az Elefántos Ház felé, de ott sem találta. Aztán vissza a teraszra, hátha már ott keresi őt, de nem.
Csüggedten rogyott le a székbe, iménti helyére.
A pincér jött:
-Hozhatok még egy üveggel az úrnak?
-Nem, köszönöm, de hadd kérdem meg, míg elvoltam, nem keresett itt egy ragyogó nő? Sötét, hullámos hajú, rövid bőrkabátban, rövidszárú nadrágban, melyből úgy villan és táncol ki a boka, mint tűzláng a repedt platni fölött a plafonon…
-Nem láttam itt senkit, de hiszen az úr sem mozdult el innét -értetlenkedett a pincér.
-Hogyan? Hiszen legalább egy fertály órára elvoltam!
-Kérem, én figyelem az asztalokat, de az úr nem mozdult innét. Az igaz, hogy vagy egy fél órára el tetszett bóbiskolni…
#
- január 05.
A kocsmai élet is sokkal élénkebb Alsó-Baranyában. (Szindbád [55], az utolsó dzsentri.)
#
- január 12.
Amikor pedig arról értesült, hogy a közeli, kies kis községben falunap lesz, Szindbád rögtön elhatározta, hogy azt személyes megjelenésével fogja megtisztelni, mert már régen kódorgott arra, és sem letűnt legénykora egykori jó ivó pajtásairól, sem ottani volt szeretőjéről újságot nem tudott.
Gyalog érkezett, mert italozni óhajtott, s mert lova már nem volt egy ideje, mivel észlelte, hogy teste már nem olyan ruganyosan ér földet a nyeregből, mint fiatalon, hanem inkább úgy, mint egy zsák, csak éppen nem huppan, hanem recseg.
Rögtön a söntéshez ment és inni kért.
-De rég láttalak, Gyula! -üdvözölte a csapos, egy kopasz, elhízott fickó, kinek hasa még az országbitorlóén is túltett- miközben műanyagpohárba töltött bort tonikos pillepalackból. Választ sem várva folytatta:
-Ugorj be helyettem ide a söntésbe, mert haza kell rohannom, anyám telefonált, hogy a szomszédba mentek a tikok, ne félj, sietek vissza, mert fél óra múlva érkezik a csajom, aki arról fog megismerni, hogy én vagyok a büfés…
-Hogyan? A barátnőd még nem is látott téged?
-Élőben még nem.
-De akkor hogy szödted föl?
-Hát a neten! -szuszogta Zoltán mentében.
Alig telt el 5 perc, egy kék Ford érkezett, melyből kiszállt utasa, egy mutatós, finom nő, s rövid vizsgálódás után a söntéspult felé indult mosolyogva.
Kreol bőréhez jól illett a kék ruha, mely testét bár fedte, de nem rejthette pompás idomait. Fekete haja sűrű hullámokban omlott vállaira, s amint közeledett, fekete szeme úgy csillogott, mint nagypénteken a holló tolla.
-Amál vagyok! -nyújtotta kezét a fekete bárány. (Ide sorolta be rögtön a tüneményt Szindbád ama nevezéktan szerint, melyet a nők rendszerezése miatt alkotott.)
-Zoltán… -hazudta a vén lator.
-Jó, hogy megírtad, hol leszel, mert nem ismertelek volna meg. A képen nincs hajad, nem is látszol ilyen magasnak, meg azt írtad, hogy enyhén pocakos vagy…
-Szeretek kellemes meglepetéseket okozni, meg aztán, stabilabbnak tartom a belső értékeken alapuló vonzalmat, mit a külcsínyen nyugvót…
E beszélytől Amál szemeire vékony pára húzódott a meghatottságtól… Fátyolos hangon kérdezte:
-Nem baj, hogy korábban érkeztem?
-Egyáltalán nem, sőt! -búgta Szindbád azon a mély, rezgő hangon, melyen hódítani szokott -Add csak a kezed, mindkettőt!
Csukló fölött fogta meg a nő kezét, mintha csak a pulzusát vizsgálná, aztán hüvelykujjával végig tapogatta a kézfejét, keresve a hosszú, vékony csontok közt azt a kis dudort, melyről az odaadóan szerető, mindennemű prüdériától mentes, vérmes nőket tudta felismerni a tapasztalt férfiú.
Miután e vizsgálat kedvező eredménnyel zárult, a nő tenyerét és ujjait simította végig nagy odafigyeléssel, s megállapította, hogy nem kényeskedő, dologtalan
dámával áll szemben. Tetszett ez Szindbádnak, s tetszettek a festetlen természetes körmök is.
Aztán ujjaival -közvetlen a köröm fölött, ahol legvékonyabb a bőr- megsimogatta Amál fülkagylóját, majd az álltövön át kecses nyakára tért, finoman, szinte csak a piheszőröket érintve érte el a csuklyás izmot, majd a ruhával borított vállat már marokra fogva kérdezte a megborzongó nőtől:
-Elmegyünk valami nyugodt helyre kettesben?
-De mi lesz a büfével?
-Van egy kövér segédem, az nemsokára ideér és gondjaiba veszi…
#
- január 18.
-Tessék mondani, a prevenciós szemlélet alapján a borisszák több, vagy kevesebb tébét fizetnek? (Szindbád [55], vén korhely.)
#
- január 18.
-Tessék mondani, akiben nincsenek benne ezek a függőséget okozó gének, az ihat minden nap kedvire? (Szindbád [55], az utolsó dzsentri.)
#
- január 20.
-Hallottad, Gyula, már űrkutatásért felelős miniszteri biztosunk is van… -súgta diszkréten a zömök pincér, miközben felnyitotta a bakatort.
-Űrkutatásért felelős miniszteri biztos? -kérdezett vissza Szindbád kissé felélénkülve- Honnan veszed ezt, Elemér? Én azt hittem, minden Moldova szatírát olvastam, de ez most nem ugrik be, melyikből van…
#
- február 11.
-Samanta Power? -hökkent meg Szindbád és a bor gyöngyözését figyelte poharában.
-Tudod, Elemér -szólt rövid töprengés után a köpcös pincérhez-, már régóta nem nézek pornót, a hölgy melyik műfajban alkotott nagyot?
#
- február 13.
Letelepedtek a nagy birsfa alá, opapa és a siheder Szindbád, s a borozás a szokásos rituáléval kezdődött: opapa elmondta, hogy ekkora birsfa egész Baranyában nincsen, a hidasi téglagyártól egészen a Messzilátó csárdáig, Töttöstől egészen a Csingilingi csárdáig ekkora birsfát nem találsz.
Mire a legényke illedelmesen rákérdezett, hogy a csudába lett ez a fa ekkora, opapa előrukkolt a válasszal, a nagy titokkal: mert én ez berkönyébe olytottam.
Aztán töltött:
-Ma gohért iszunk, kisfiam.
Ittak. Az öreg kedvtelve figyelte, hogy unokája helyesen fogja a poharat, koccintáskor a szemébe néz, nagyot illant a pohárból, mielőtt inni kezdene, s aztán apró kortyokban, méltóságteljesen iszik. Pont, ahogyan tanítottam -gondolta elégedetten az öreg.
S új leckébe kezdett:
-Azt hallottam a kocsmában, hogy máris szeretőd van, kisfiam -hozakodott elő óvatosan a témával.
Az ifjú Szindbád arcán halvány pír futott tova, de hetykén válaszolt:
-Igen. A Rozina.
-Szép leány…
-Az.
-De az anyját nézted-e már?
-Margit nénit? Miért?
-Mert ő is ilyen szép volt ám leány korában, aztán most mint egy medve…
-Ez engem nem zavar, opapa…
-Persze, nem is kell, hogy zavarjon, hisz mi, Katerok nem vesszük el rögtön az első szeretőnket. De azért ne feledd azt a mondást: nézd meg az anyját, vedd el a lányát!
-Ugyan, opapa, hát minden mondás igaz lenne?
Ittak, kis szünetet tartva. Majd rövid töprengés után így válaszolt az öreg.
-A legtöbb igaz. Még amelyik nem igaz, egy része annak is igaz…
-Melyik ez? -kíváncsiskodott a legényke.
-Lovat istállóból, leányt bálból, barátot bor mellől ne válassz!
-Ebből mi nem stimmel?
-A leányra és a barátra vonatkozó rész. Na, de most menjünk ebédölni, majd a szunyókálás után elmondom, miért…
#
- február 27.
Délután újra a birsfa alatt ültek, opapa és a siheder Szindbád. Opapának láthatólag jót tett az ebéd utáni szunyókálás: friss léptekkel hozta föl a bort a pincéből.
-Járdoványt iszunk most, kisfiam -mondta és feltöltötte a poharakat.
Ökörnyál úszott csillogva az októberi napsütésben, pazar fényben és színekben pompázott szemben a Peti-högy, a Nap laposan járt, nem perzselt, csak melengetett, s nyári szálláshelye, a Luczi-oldal helyett már a Monyorósnál készült szentülésre.
-Lovat istállóból, leányt bálból, barátot bor mellől ne válassz! -ismételte meg az ifjú Szindbád a mondást, melynek magyarázatát ígérte opapa.
-Így szól a mondás -hagyta jóvá az öreg-, de csak a lóra vonatkozó rész igaz belőle. El is mondom, miért, mert lassan saját lovad lehet, Gyuszikám!
-De nekem nem ló kell, hanem egy Simson, mint a Szabó Janikának van…
-Motor? Ejsze, ahhoz jogosítvány is kell!
-Már van jogsim, opapa!
-De motoron nem tudsz inni, mikor a jányokhoz jársz! Hogy fogsz józanul táncolni a bálban? -okvetetlenkedett tovább az öreg. Azzal belekezdett a tanításba:
-A ló hiába szép, megvenni csak úgy szabad, ha a mozgását is látod. Ki kell hát vezetni az istállóból és megjáratni az udvaron. De még ez is kevés, meg is kell hajtani, hogy izzadjon, mert a tajték szaga sokat elárul: ha csípős az izzadsága, meglehet, hogy kukoricával etették, vagyis keményen dolgoztatták.
-És ha -bár kukoricát adtak neki-, mégsem dolgoztatták keményen?
-Az nem lehet, mert akkor ünnepi betegséget kap a ló.
-Az meg micsoda?
-Izomfesték vizelésnek is mondják, könnyen bele is dögölhet a szerencsétlen pára.
-De hogy kapja el?
-Úgy, hogy abrakolják a lovat, de nem dolgozza le, esős időre ha fordul, vagy november 7-e hétfőre esik és hosszan áll, aztán kemény munkára fogják, s a fölgyüllött energia nem tud lebomlani az izmokban, tejsav keletkezik a vérben, a ló hátulja imbolyogni kezd, elgyöngül, ilyenkor azonnal meg kell állni, letakarni a lovat, ha esetleg leül, nem nógatni fölállásra, de általában már késő, ha életben is marad, izomsorvadása lesz, többé sosem húz úgy, mint előtte.
Szindbád ámulva hallgatta nagyapját, az öreg pedig lelkesen folytatta:
-Ha tehát csípős, szúrós szagú a verítéke, dolgoztatott, igénybe vett ló az, ne vedd meg. A kímélt ló izzadsága olyan, mint a sör: nem bántó, de nem is kellemes szagú. Aztán a megmozgatás azért is fontos, hogy lásd, tüdős-e a ló. Hogyan zihál. Mert a poros széna a saráglyában kehessé teszi a lovat, vagy ha lelketlen gazdája nem takarja le pokróccal, ha megizzadt.
Aztán a fáradt lovat még egyszer vezettesd körbe, és figyeld a fülét. Ha nem is sántít, de bizonyos lábára a fülével sunyít, úgy azt a lábát már fájlalja. Ne vedd meg az ilyen állatot…
-De opapa, mondtam már, hogy én Simsont akarok!
-Kisfiam, ha lovon jársz, borozhatsz. Megállhatsz a falusi kocsmáknál egy fröccsre, betérhetsz présházakba, ha az előtte csendesen borozgató gazda arra invitál, nyugodtan ihatsz bálokban, míg kiválasztod a leányt, lóval elmehetsz pinceszerekre, s ott kedvedre mulathatsz, mert kedves lovad akkor is hazahoz, ha nyakára borulsz részeg mámorodban. Hol tudja mindezt egy motor?!
#
- március 06.
Miután a lovakrul való értekezését opapa befejezte, csend telepedett rájuk, az ifjú Szindbád aprót, az öreg nagyokat kortyolt a járdoványból, és hagyta unokáját elgondolkozni a hallottakról.
A hochstelljük már árnyékba borult, de a szemközti Peti-högy még fürdött a napfényben, jól látszott, hogy egy speniterkocsi kanyarodik egy présház elé, platóján szőlővel megrakott kádakkal és vidám szüretelőkkel.
-Látod kisfiam, mi már ebéd elé idei gohérból ittuk meg a 40 cseppünket, a Szacskerék pedig még csak ma szüreteltek, mert szlankájuk van…
Szindbád megijedt, hogy opapa másról kezd el beszélni, ezért gyorsan előhozta az eredeti témát:
-Most már értem, hogy miért ne válassz lovat istállóból, de miért ne válasszunk leányt bálból?
-Hát persze, hiszen erről beszélgettünk! -kapott fejéhez az öreg- Na, itt pont, hogy téved a mondás, mert leányt bizony bálból válassz, kisfiam!
Itt ivott egy jókora kortyot, mint aki hosszú beszédre készül, majd belekezdett:
-Nagyon sokat megtudhatsz a lányokról bálozás közben, mint ahogyan ők is rólad. Habár a ruházkodással nem igen kell törődni, az mégis sokat elárul, mennyire kacéran öltözött fel a leány. Mert a kacér, könnyelmű nők csak apró örömökre valók, komoly dolgot ne kezdj vélük sose. Tudom én, hogy szép látvány, mikor a verbunknál a súlyos mellek majd kiugranak a mélyen szabott pruszlik mögül, de az ilyen lányokkal ki kell táncolni az ajtón a baglya mögé, arra valók, ők is azt szeretnék leginkább, hisz ezt is üzenik öltözékükkel.
A helyes lányok szolid ruhában jelennek meg. A pompás formák ebből is kitűnnek -kitűnnek azok még a télikabát alól is-, az ilyenekkel már komolyabban is foglalkozhatsz. Táncoltasd őket, hogy az az emberi pára, az a kigőzölés, ami a táncospárokat körül veszi, segítse a kiválasztást. Mert az orrával választ az ember, nem a szemével! Nem verítékszag ez, hisz a frissen mosdott testek nem büdösek, de párájukban benne vannak azok az anyagok, amit a másik receptorai érzékelnek és elfogadnak. Vagy elutasítanak, és akkor már nem is akarsz vele többször táncolni. Bármilyen szép és kedves, nem kéred föl többé. Magad se érted, hogy van ez, pedig egyszerű: a kémia közétek állt.
Aztán, amelyikkel sokat táncolsz, figyeld meg, mennyire engedi magát vezetni. A jó természetű nővel olyan a tánc, mint a jól tanított lóval a nyargalászás: jól vezethető, engedelmes. Ám vannak lányok, akikkel ha táncolsz, mindég van egy enyhe feszültség köztetek, pedig jó táncos, de ellentart, gátol, mint a gyeplős ló, bizonyos figurákat kerül, például friss csárdásnál a libbentőzést vagy angol keringőnél a kiléptetést, mikor jobb karodat a leány keblein tarthatod hivatalosan is.
Ezeket a nőket kerüld, kisfiam. Asszonyként sem lesznek minden harcodban melletted, amit egy férfi vív szinte észrevétlen a családjáért.
Azt a lányt pedig, aki téged akar irányítani tánc közben, hagyd ott a táncplacc közepén, meg se várd, míg a zenészek lefújják a számot, mert olyan az ilyen nő, mint a ló, mely a zablát a fogára vette: öntörvényű és engedetlen. Ezek férjei lesznek alkoholisták, vagy akasztják föl magukat a szénapalláson.
Aztán figyelj oda a bálozó lányok legveszedelmesebbjére is, a szelídecskére nagyon! Szép lányok ezek és visszafogottak. Halk szavúak, szerények, szívesen táncolnak veled, jól vezethetők, szeretik a társaságodat, ám még hetek múltán se váltanak csókot, mert szájukat elfordítják, orcájukat tartván oda, az első ölelést a lagzi utánra ígérik csak, ezekbe lesz szerelmes a férfi nagyon, mert hergeli az ellenállás és elkábítja az erény, mert erénynek és tisztaságnak veszi a tartózkodást, pedig lehet, hogy csak merő prűdség az, aztán a házasélet maga az ínség lesz, állandóan szeretőket kell tartani és égni a lelkiismeret mardosásában.
Ezekre vigyázz nagyon, a szelídekre.
Csönd állott be, ittak.
-Tehát akkor bálból válasszak majd, opapa?
-Csak válassz, de döntést sok más tényezőt is ismerve hozzál. Mert tudd meg, kisfiam, hogy az életed legnagyobb döntése ez, hogy kivel kötöd össze.
Ezt korrigálni később már nem lehet, válással sem, mert tisztán látszik az is: jobbra még senki se cserélt…
#
- március 13.
Miután a leányokról való beszélyét opapa befejezte, csöndbe burkolódzva hallgatták a szemközti dombról idehallatszó, szőlőprések kattogásába vegyülő vidám danolászást.
-Nincs szebb ünnep a szüretnél, kisfiam. Az újbor születése ez. A boré, mely nélkül élni oly bajos…
-Miért szól úgy a mondás, hogy barátot bor mellől ne válassz? -kérdezte az ifjú Szindbád az öreget.
-Ez tévedés, pont , hogy bor mellől válassz, fiam! A józan embertől óvakodj, mert a józanság viselkedés, sőt, képmutatás. Az ember olyan, mint ittasan.
Legveszedelmesebb józan az, aki még kérkedik is vele. Nem úgy hordja bornemisszaságát, mint egy csapást, mint egy titkolni való, súlyos betegséget, hanem hencegve, melldöngetőn hirdeti, mintha ez lenne a helyes út, mintha teljes lehetne az emberi élet -a maga kilátástalan haszontalanságával, gyötrő sebeivel együtt is- bor nélkül.
Az ilyen emberre úgy tekints, mint a fogyatékkal élőkre: tisztelettel, segítőkészséggel, szánakozással. Zömük alkoholista, és borzasztóan irigylik azokat, akik tudnak a borral élni.
Borozás közben derül ki, milyen a jellem.
Soha nem iszunk bort délelőtt. A bor étkezés után való ital.
Soha nem iszunk exre. A bort apró kortyokban, méltóságteljesen isszuk.
Aki nem tartja be e két szabályt, csúnyán megrészegszik az. Az ilyenekkel ne barátkozz.
Azzal barátkozz, aki kellemes részeg lesz. Vidámra issza magát, aranyosra, nevetteti a társaságát és szép nótákat dalol.
Aki pediglen goromba részeg lesz, ajtócsapkodó, trágár, azt kerüld. Sokszor a legszelídebb józanok mennek át ekkora változáson.
Nézz át azon, aki ittasan dicsekvő lesz, aki nagy tettekre készül és fogadkozik, aki vagyonát sorolja, aki szeretőivel hozakodik elő s titkokat árul el. Kellemetlen alakok ezek.
A bor végig fogja kísérni az életedet, mint ahogyan az enyémet is végig kísérte.
Ne félj tehát a sebektől, mit a nőkért való szüntelen harcaidban szerzel, a bor begyógyítja azokat. A bor bölccsé tesz, és nem törődsz a világ hívságaival, vagyonnal, ranggal, diccsel és bérrel sem. Boldog csak így lehetsz.
De mégis a legnagyobb érdeme a bornak, hogy gyönge szívvel mész az öregségbe.
-De ez miért jó, opapa?
-Azért, mert az erős szív nem enged meghalni akkor sem, mikor az életed már emberhez méltatlan, úgy forgatnak az ágyban, mint disznót a teknőben, terű vagy a családnak és halálodat várják, hogy véget érjen végre a közös szenvedés.
A gyönge szív megáll, mikor az időd lejárt.
Azzal opapa koccintásra emelte poharát, s arra gondolt, jó, hogy mindezt elmondhattam, ilyen gyönge szívvel lehet, hogy ez volt az utolsó alkalom.
#
- március 15.
-Már megint egy háromnevű? -rökönyödött meg Szindbád, de a következő pillanatban már a pincérnő hullámzó kebleit szemlélte, amint egy kancsó bor társaságában az asztala felé közeledtek.
És egyszeriben feledett mindent; a sok háromnevűt, akik a despota hívó szavára szivárogtak be rombolni; az ország kifosztását, melybe magyarok tízezrei pusztultak bele és magyarok tízezrei váltottak országot miatta, csak azokat a ringó, rezgő tőgyeket látta, melyek valós formáját már azelőtt elképzelte, hogy a bor az asztalára került, majd reszelős, búgó hangon – melyen kizárólag csak kéjvágytól gyötörten szólalt meg-, e kérdéssel fordult a pompás emlők viselőjéhez:
-Mikor megy az utolsó busza, gyönyörűm?
-11-kor -válaszolt meglepetten a nő.
-Ha esetleg tovább tartózkodom, és emiatt lekésné, megengedi, hogy hazavigyem?
-Mit képzel, részegen?!
-Vezetheti az autómat, szépségem…
-De hogy jön vissza?
-Másnap reggel? Józanon!
#
- április 1.
-Vajon melyik a jobb halál; a hirtelen jövő, melyre nem is számítasz, csak egyszerűen reggel az ágyadban maradsz, vagy megtalálnak a szöllösben a tőkék alatt aggófűvel és betyárkóróval ékesített ravatalon, esetleg a diófa alatti rönkasztalra borulva, mintha csak elbóbiskoltál volna, csupán a felborult pohár okoz verdeső félelmet a reád találóban: itt baj van! -elmélkedett Szindbád, miközben Wartburgjával szülőfaluja felé közeledett, hogy szép, fehér kaolin követ hozzon fel a Fehérfődes szakadékából a sírjára.
-Vagy az, mikor a halál nem rejtőzködik; le s föl sétál házad előtt fütyörészve, aztán belép az udvarra, illedelmesen köhint, kisvártatva már az előszobában toporog, félszegen és pironkodva, mint a váratlan vendég, majd asztalodhoz ül, és már nem kívánsz egy hideg sört meginni ebéd elé, étvágyadat elveszi, s a bor sem ízlik már úgy , mint régen.
De legalább tudod, hogy már kiszemelt magának.
Elrendezed hát kocsmai kontóidat, békejobbot nyújtasz haragosaidnak, elosztod gyermekeid között a maradék birtokot -melyet dorbézoló, léha életmódod az apai örökségből meghagyott-, hogy ne veszekedjenek nyitott koporsód felett. Feleségedet a szokottnál is jobban szereted, kedves vagy hozzá, mint fiatal gavallér korodban, mikor a szerelem még ott volt minden mozdulatodban és gondolatodban, mikor mindent úgy tettél, mintha a kedves látná, s talán éppen ezért, akkor még sikeres voltál.
A vontatott halál látszólag udvarias; hágy időt, hogy gyermekeidre bízz családi titkokat, szép történeteket a múltból, jó tanácsokat, hogy ne saját kárukon tanuljanak, ritka nótákat, melyeket nagyapád tanított neked, s nem akarod, hogy sírba vesszenek veled.
De mindezen kegyes dolgokat, melyet az illedelmes halál még engedélyez, meg kell fizetni. Kínnal fizetsz, mely a sok tobzódás apró örömeit hivatott kiegyenlíteni.
Így morfondírozott Szindbád, aztán megérkezvén besétált a szakadékba, kiválasztotta a legszebb követ, hogy elvigye Rauschenbergerhez, a kőfaragóhoz, s már hazafelé jutott csak eszébe:
-Na, jó, de mi lesz az évszám?
#
- március 15.
Máté kocsmája azelőtt Steineré volt, Stein am Anger néven. A nagyszentmihályi főutcával párhuzamos utcában van, a Hafner Buschenschank szomszédságában.
5 lépcső viszen föl az ajtóig, ne nyiss be rögtön, elébb szuszogd ki magadat, ne kelts fújtatásoddal szánalmat tohonya valód iránt.
Schneeberger olaszrizling a kimért bor, megjárja, meghívlak egy pohárra, s közben kipanaszolhatod magadat.
Szánalmas már az itteni vergődésed, talán tudok segíteni rajtad, ki kell szabadulnod ebből a fojtogató közegből, mely mostani életedet oly reménytelenné és silánnyá tette.
Gyere bátran, nem esik bántódásod!
#