2021.január 01.
A zugkocsma elé érkezve Feleség még nyomatékosan összefoglalta amit egész úton kárált: -7-kor itt vagyok érted. Nem érdekel, hogy teli van a poharad, az sem, hogy épp jó a lapjárás. 7-kor jössz, egy percet sem várok rád, itt hagylak! Megértetted?
Szindbád komoran bólintott, csak a kocsmaajtó \”Könyvtár\” feliratot viselő zománcozott pléhtáblája rendezte újra mosolygossá ábrázatját
Belépett, köszöntötte a sváb atyafiakat, majd helyét elfoglalva rendelt:-Jenő, hozz egy kört az uraknak!
A beszéd arról folyt, hogy milyen jól főztek a nagyanyák. Krakauernek, az erdészeti munkásnak, Mauernek, a kőmívesnek, Reschnek, a megkeseredett fideszszavazónak egyaránt volt egy erre vonatkozó esete. Szindbád csak egy megjegyzést tett hozzá: -És nem csak az ízek, de az a pompás hangulat is hiányzik már, amit ezek az asszonyok tudtak teremteni a terített asztal köré, mint mikor a kotlós összecsődíti csatangoló csibéit egy-egy finom falatra.
A hajósra hallgatagság telepedett ezután, csak a többiek beszédjét figyelte, gyönyörködve a szép frank tájszólásban, mely valószínűleg ezekkel az emberekkel együtt fog sírba szállni.
Szindbádot nyomasztotta a közelgő 7 óra. Nincs szánalmasabb annál, mikor az emberért a felesége eljön a kocsmába, s ugrani kell, alkoholista módjára exre inni, sietősen, szégyenkezve búcsúzkodni, s szinte hallani a hátramaradottak lesújtó megjegyzéseit az alázatosan betett kocsmaajtó mögül: Schlappschwanz…
Megtanítottam a fiaimat -így morfondírozott Szindbád magában-, hogyan kell jó kocsmát fellelni, oda tisztelettudóan belépni, köszönni és elhelyezkedni a helyiek között, kik ottan évszázadok óta ivó családok jelenkori ivadékai, hogyan kell hallgatni vagy éppen bekapcsolódni a beszédbe, hogy mérjük föl illedelmesen az italok milyenségét, s hogy választunk közülük. Kár, hogy most nincsenek itt a fiaim. Megmutatnám nekik, hogyan távozunk méltóságteljesen, elismerést kivívva akkor is, ha asszony jön érettünk!
Aztán háromnegyed hétkor elővette csíkzsebéből kicsi telefonját, hívást mímelve eképpen szólott hangosan, hogy mindenki, az ivó egész közönsége hallja:
-Récikém / így becézte asszonyát /, negyed óra múlva gyere értem. Nem érdekel, hogy mi megy a tévében! 7-re itt legyél a kocsma előtt!
7 előtt öt perccel aztán fizetett, nyugodtan elbúcsúzkodott, majd a harangszóra kocsma elé parkoló autóra bökve megjegyezte:
-Jó feleség! Mindig lehet rá számítani! -azzal büszkén, délceg léptekkel távozott.
#
2021.január 02.
-Na de ivott rá? (Szindbád [53], vén korhely.)
#
2021.január 04.
Szindbád a Money Parkett parkolójában látta meg a nőt. Karcsú, kecses nőn még sosem látott ehhez fogható formás, hatalmas melleket, melyek úgy himbálóztak rozsdaszín pulóvere alatt szabadon, mint tűzvészre félrevert harangok.
A hajós lenyűgözve bámulta a jelenséget, minden szemérmetességről megfeledkezve, kikerekedett szemekkel, leesett állal, orrcimpái úgy tágultak, akárcsak az üszögi csődöré, ha sárló kancát vezetnek el a boxa előtt.
A nő észrevette a csodálatot, s alaposan szemügyre vette a hajóst. Fekete maszkja és sötét fürtjei közt melengetően villant tekintete, mint száraz szőlőtőke zöld lángja az öreg sparherd repedt platnija alól.
Aztán levette maszkját. Csinos arca szemrehányóan kérdezte Szindbádot: -Hát tőled is csak ennyire telik? Meddő bámészkodásra?
#
- január 04.
-A magyarok? -hőkölt fel Szindbád egy húszas hárslevelű fölül. -Az aranycsapatban annyi magyar lehetett, mint az aradi vértanúk között…
Ivott aztán még egy slukkot, majd így szólt pohara mellé könyökölve, fejét tenyerébe hajtva:
-Valahogy Rákosi jobban értett a focihoz, mint 0rbán…
#
- január 04.
-Hmm… -horkant föl Szindbád.
#
- január 12.
-Tövisen igen rossz a csatlakozás, mikor Kolozsvárról Aradra utazom… -dohogott Szindbád a tövisi állomás restijében egy üveg Rózsamáli mögül, miután lemaradt az aradi vonatról.
#
- január 21.
-Céklát boltból, hallottad, Gyula? -kérdezte Leutschauer, a Drosophila melanogaster nevű zugkocsma üzemeltetője az ablakból kibámészkodó, olaszrizlinget kortyolgató Szindbádot.
-Meg még a földrengések is- szólt a hajós csüggedten-, itt tényleg a világvége küszöbén állunk…
#
- január 22.
-Gyula, te szoktál házimunkát végezni? -kérdezte Leutschauer, a Drosophila melanogaster nevű zugkocsma csaposa, miután egy üveg fehér burgundit tett Szindbád elé a Stammtisch jelölésű asztalra.
-Nem szoktam, Jenő! -válaszolt a hajós kissé elgondolkodva. -Tudod, aki igazán szereti a feleségét, az igyekszik úgy élni, hogy halálával ne taszítsa az asszonyt mély gyászba, ne hervadozzon, ne konyuljon a nő fájdalmában, hanem vígözvegy legyen. Ez az igazi szeretet. Én eszerint éltem és élek.
Azzal beleivott poharába, apró slukkokban ízlelgette a bort, s a temetődombot bámulta az ablakból, ahol gót betűkkel rótt sírkövek alatt ősei nyugosznak.
#
- január 23.
A Drosophila melanogasterhez címzett zugkocsma ajtajára biztonsági okokból egy könyvtár feliratot viselő, zománcozott bádogtáblát erősítettek.
A kocsmában egy kis russzki kempingtévé közvetíti a falutáblánál elhelyezett kamerarendszer képeit, mely rendszer rendszámfelismerésre is képes, és memóriájába az összes tolnai és baranyai illetőségű RR-es rendszám betápláltatott, a 6000 feletti számúak.
Itt ivott Szindbád, az utolsó dzsentri, a dögvész eme gondterhes óráiban.
#
- január 23.
Miután elhelyezkedett a Stammtisch billogot viselő asztalnál és első pohár borát megitta a beszédtémára alaposan figyelve, Szindbád csak ennyit tett hozzá:
-Több ízben is boroztam egy neves orosz orvossal, ő azt mondta, be ne olytassam magam a russzkival. De a fideszeseknek ezt ne mondjátok meg…
#
- január 27.
-A vendéglőket bezárni a plázák nyitva hagyása mellett olyan védekezés, mintha becsuknám az ablakot a szúnyogok miatt, de az ajtót kitárom, mert meleg van -mondta Szindbád, miután végzett egy üveg furminttal és a kijárási tilalom miatt rögvest újat rendelt, hogy elüsse az időt valahogyan hajnali 5 óráig.
#
- január 27.
Miután borát megkapta, Szindbád az ablakhoz lépett és lassú kortyolgatás közben bámulta szemközt a Kalvaria perih behavazott oldalát, ahol komor homokkövek sötétlettek ki a hó fehér lepléből, s üzenték az utókornak: Tobzódjatok, majd itt találkozunk!
Leutschauer -a zugkocsma üzemeltetője- közben hosszú felsorolást tartott a környék megbukott zugkocsmáiról és reájuk kiszabott büntetésről.
-Te nem félsz a bukástól, Jenő? -kérdezte Szindbád pécsi furmint ízével az ínyén.
-Nem. Tudod, az erkölcstelen és kevertnépű falvakban van csak bukás, ahol az irigységnek nem vet gátat a jellem és a morál. A mi falunkban elképzelhetetlen lenne, hogy valaki feljelent. Még az asszonyok se, akiknek férjeik itt isszák magukat naponta közönyösre, s hagyják hitvesüket esténként szárazon.
#
- január 28.
-Már hiányoltam ezt a Kapitány-Föveny Mátét -borongott Szindbád egy kancsó olaszrizling mögött a Drosophilában-, vajon ő hol kocsmázik ezekben a nehéz időkben?
#
- január 28.
-Pedig a fiatalok nem is emlékeznek a klímaváltozás előtti olaszrizlingekre… -dohogott Szindbád a savakat hiányolva az idei borban.
#
- január 28.
Zugkocsma-kereső alkalmazás nincs? Ha esetleg idegen helyre keverednék… (Szindbád [53], vén korhely.)
#
- január 29.
Akkoriban Szindbád a Drosophila melanogaster nevű zugkocsmában ivott, melynek puszta léte a magyar élni akarás válasza volt az elhibázott járványügyi intézkedésekre.
#
- január 31.
-Jenő, hallottad, hogy a piszkok éjjel hoztak egy rendeletet, miszerint a hétfőn megnyitó vendéglátó helyek drasztikus büntetésre számíthatnak? -kérdezte Szindbád, miután helyét elfoglalta a Drosophila melanogaster nevű zugkocsma Stammtisch billogú asztalánál.
-Engem ez nem érint -mondta közönyösen a kék kötényes sváb csapos-, hisz én már november óta feketén üzemelek…
Azzal a hajós elé tett egy fröccsöt, melyben úgy gyöngyözött a buborék, hogy Szindbád elfelejtette egyszeriben az élet fenyegető veszélyeit, majd a poharat kimérten -bár kissé reszkető kézzel- szájához emelve méltóságteljesen, apró kortyokban ivott.
#
- szeptember 22.
Az öregedő Szindbád sürgető feladatának érezte gyermekeit a kulturált ivás fortélyaira megtanítani, hogy ne legyenek alkoholisták és drogokra se legyen szükségük soha.
Az Öreg Sepphez címzett kocsmában kezdte meg okításukat Nagyszentmihályon Hosszúhetény határában termett olaszrizlinget kortyolgatva:
-Aki pediglen iszik, annak tudnia kell, hogy nagyon keskeny mezsgyén jár; bal felől az alkoholizmos szédítő szakadéka tátong, jobb felől pedig a bornemisszák derékszögektől és párhuzamosoktól korlátolt unalmas és szánalmasan szürke élete kísért.
Hogy miért járunk mégis a szakadék szélén? Mert innen a legszebb a rálátás az életre, innen látszik csak igazán az emberi lét teljes hiábavalósága és megismételhetetlenségében leledző szépsége, erről a mezsgyéről érthető csak igazán, hogy szinte semminek nincs értelme amiért a szürkék küzdenek és hazudnak, élnek és halnak, vesződnek szüntelen, nem ér semmit se a dics, se a fény, se a hatalom és a vagyon, és igen, még a vér és az arany sem.
Szindbád itt szünetet tartott egy korty erejéig, majd így folytatta:
-Ahhoz, hogy ne csússzunk meg, s ne szédüljünk bele a szakadékba, s ne vegyüljünk be a szürkeségbe sem, néhány fontos szabályt be kell tartanunk.
A legfontosabb, hogy nem iszunk égetett szeszt, vagyis töményet. A gin, a vodka, a viszki, a konyak és a likőrök mind-mind elvetendő formái az alkoholnak.
Pálinkát olykor ihatunk -ha gyümölcsből készült-, lakodalomban, körösztölőn, torban. De csak egy stampedlit.
Kettőt legfeljebb csak disznóöléskor szabad, mert a finom ember nehezen öl.
Újra ittak. Finoman, kis kortyokban, méltóságteljesen. Aztán Szindbád ismét belekezdett a tanításba:
-A sörrel is vigyázni kell. alattomos, sunyi ital. Alacsony alkoholfoka miatt nem tűnik veszélyesnek, de magas kalóriája révén szomjúságot kelt, s ha iszol még egyet, még szomjasabb leszel.
Ezért sört naponta csak egyet iszunk, mindég délelőtt, a főétkezés előtt, evés után soha. Baj az is, hogy Magyarországon alig van kocsma, akol jó sört mérnek -mert azt ugye mondanom se kell, hogy sört csapolva iszunk-, nincs is más, mint a jó közepes Dreher, mert a Soproni és a Borsodi silány, a Pécsi pedig a NER kezére jutott, tehát azt sem isszuk.
Amúgy a sör úgyis csak arra való, hogy az előző esti borozás könnyű sérüléseit másnap délelőtt gyógykezeljük vele.
Mert a magyar fő itala a bor. -fejezte be Szindbád az első leckét, a nyomaték kedvéért magasra emelte poharát és összekoccintott fiaival.
#
2020.szeptember 26.
-Bodri bort innentől nem iszunk! -vonta le a következtetés Szindbád, majd megsimogatta hűséges kutyáját, Bogáncsot, akivel kettesben kémlelték az eget, a holnapi szüret esélyeit latolgatván.
#
- szeptember 27.
-Vajon a Tátra utcában megvan még a Firkász? -kérdezte Szindbád révedezve, miközben egy háromlábú hokedlin űddögélt a Hamerli pécsi gyárában készült szőlőprés mellett az olaszrizling mustjának monoton csöpögésétől álmosan.
#
- október 03.
Szindbád szomjasan kódorgott Segesvár utcáin; német és magyar szóra szomjúhozott, no és egy hűs sörre- másnaposságát kezelendő, melyet az estvéli keresztúri bálban szedett össze
A Vatra Romanesca székháza előtt pillantotta meg a lányt. Egy igazi feketebárány volt. Szindbád nevezéktana több kategóriába sorolta a nőket, a feketebárányok közé a kreol bőrű, sötéthajú, villógó, fekete szemű, kecses, ruganyos nők kerültek bele. Szindbád idegzetén úgy futott át a mindent elsöprő vágy, mint tűz a száraz avaron, s mély, részegítő levegőt véve -melybe orrcimpái beleremegtek- a leány után eredt.
Az Óratorony alatt érte utol, egy darabig kísérte mellészegődve, gyönyörködvén a szépség kérdő és csodálkozó tekintetében, majd megszólította:
-Ugye nem tévedek, ha azt gondolom, hogy te tudsz magyarul? -ilyen suta kezdések sem voltak ritkák az ifjú gavallérnál.
-Honnét tudta az úr? -kérdezett vissza kedvesen és elámító bájjal a leányka.
-Mert tapasztalataim szerint az ilyen szép lány sem a németek, sem a románok közt nem terem. (Szindbád hangja száraz volt, s kissé remegő.)
-Örmény vagyok -mondta a fekete bárány könnyedén-, de itt Erdélyben az magyarnak számít! (Arcáról büszkeség sugárzott.)
Szindbád megtántorodott; a hirtelen ébredt szerelem első hulláma taszajtotta meg.
#
- október 06.
Szindbád az Ezeréves Hárshoz címzett vendéglőben szeretett enni, mert itt az étlap mellé még egy kis füzetet is csatoltak, ami a konyha beszállítóit mutatta be.
Szindbád kedvtelve lapozgatta ezt a jó illatú, sima papírra nyomtatott tájékoztatót, mely egyetlen hivatása volt bizalmat ébreszteni a felszolgált ételekkel szemben.
Ebből a kiadványból ismerte meg Szindbád Grétit, aki tojással és csirkehússal látta el a konyhát; Gréti a képen tágas, zöld gyepen, hűs fák alatt üldögélt mosolyogva, s egy szakajtóból magot szórt a színpompás egyedekből álló, boldog tikjai elé.
Sepinek marhái voltak legelőn, az az alpesi gyapjas fajta, mely már 300 kiló fölött elkezd faggyúsodni, viszont a legjobb borjúhúst szolgáltatja.
Franz a traktorjával szerepelt, ő termeli a bio búzát az itt használt lisztnek dupla sortávolságon.
Gerhard, a hentes, családi vágóhíddal bír, csak sóval és bükkfa füstjével tartósítja a külterjes tartásból származó disznók húsából készült remek termékeit.
Lisi néni a zöldségfélék szállítója, Hans a krumplit termeli. A gyümölcsök Uwe kertjéből származnak.
Johannes pékként járult hozzá az étterem sikeréhez, kizárólag Franz lisztjét használva föl.
A sör a legközelebbi családi sörfőzde terméke, kereskedelmi forgalomba nem is jut belőle. olyan kicsi üzem, Jehn Mathias a mester neve.
A bor pedig egy közeli borászat veltelinije, amit Szindbád sommásan csak így szokott értékelni:
-Ide márpedig nem a bor miatt járunk!
#
- október 10.
Szindbád akkor éppen az Aradhoz tartozó Gája községben ivott a Sarkiban, ahol a Templom utca a Pécskai országútba fut.
Szép áprilisi idő volt, szokatlanul meleg, a megéledt legyek lomhán köstörködtek a borjúpaprikás maradványaitól incselkedő tányérok felett, melyet a pincér hanyagul az asztalon hagyott, úgy bámult az országútra.
Szindbád is odapislantott két korty magyarádi kadarka között; vajon mi köti úgy le a pincért? A hajós egy rendkívüli csinos nő felbukkanását várta, ám ehelyett katonai oszlop közelgett: hetyke darutollak alatt szomorú, nyűtt bakák vonultak Pécska felé.
Az utcáról izgatott emberek jöttek a hancúrplaccra; Horthy kivonul a városból, átad minket az oláhnak! -zúgták keservesen.
A harmadik üveg bort hozta a pincér, mikor megérkeztek a románok. Szindbád megvetéssel vegyes kíváncsisággal figyelte a bevonulókat, akik hiányos fegyverzettel, ócska ruhákban -sokuknak még bocskor sem jutott-, némelyikük fején fazék csörömpölt, de lelkesen és büszkén, honfoglalókhoz illő önérzettel rúgták a port a kivonuló Nemzeti Hadsereg után.
A kocsma közönsége döbbenten nézte a siserehadat.
-Ütött-kopott oláh sereg, hát idáig merészkedett? -sóhajtott fel Szindbád, aztán üres üvegjével diszkréten koppintva jelezte a pincérnek, hogy még szomjas , s hogy ő még marad.
#
- október 11.
-Felcsúton? -hökkent meg Szindbád, miközben egy érmelléki bakatort töltött halványzöld poharába a Fekete Sas októberi napfénytől vert teraszán.
-Igen, Felcsúton -erősítette meg Elemér, a köpcös pincér a hírt.
-Az meg hol a csutában van?! -dohogott a hajós, mert eddigelé azt gondolta, hogy Magyarország minden nevezetes helyét ismeri.
#
- október 11.
-Parancsol étlapot?-kérdezte a pincér Szindbádot, miután az komótosan helyet foglalt a sarokpad hosszabb ülőkéjén, ahonnét jól lehet a szemközti falon függő, Kocsmában mulatozók című Hollóssyfestményt tanulmányozni.
-Egy litra bort és a szakácsot kérném -válaszolta Szindbád, miután hallomásból tudta, hogy az Arany Borjúban rizlinget mérnek és kívánság szerint is szolgálnak fel ételt.
Kisvártatva megjelent a szakács, kezében egy jegyzettömbbel.
-Királylevest kérnék -kezdte Szindbád. A szakács írta.
-Aztán kecsegét tartármártással.
A szakács jegyzetelt.
-Ezután egy Wellington bélszínt körözve -a hajós türelmesen várta, míg a szakács feljegyzi.
-Aztán jöhet egy kis fogoly áfonyával.
A szakács szemrebbenés nélkül sercegtette füllerét.
-Végül libát kérnék dinsztölt káposztával, de lilával.
-Desszertet? -kérdezte a szakács reményteljes hangsúllyal, hogy talán már több főétel nem lesz.
-Desszertet nem kérek, ám ha egy óránál többet kell várnom, kérem, fél óra múlva küldjön ki még egy litra bort.
-Sajtot a borhoz?
-Daruvölgyit vagy Pannóniát.
A szakács távozott, Szindbád pedig rizlinget kortyolgatva a festményt bámulta, különös tekintettel a vén korhelyre, aki olyan sóváran tud nézni a csaplárné szemérmetös leányára.
#
- október 14.
-Új borunk van az itallapon -hívta fel a már szinte törzsvendégnek számító Szindbád figyelmét Ewald, az Ezeréves Hárs fiatal pincére az újdonságra.
-Hozhatod! -mondta a vén korhely a kesztyűt felvevő ifjú gavallér elszántságával-, majd helyet foglalt azon a padon, ahonnét jól lehetett tanulmányozni a 120 éve itt vendégeskedő Ferencz József portréját.
Fehér burgundi volt, Wachau szülötte. Ewald türelmesen várt, míg a hajós megízleli a bort, hogy hozzá illő vacsorát rendelhessen.
-Sült csirkét kérek, csak kenyérrel és ecetes hagymával.
-Ízlik a bor? -óvatoskodott Ewald.
-Csirkéhez pont megfelelő. Hagyd csak itt az egész üveget…
Miközben az ételre várt, Szindbád a flaska címkéit olvasgatta. Megakadt szeme egy érdekes szavon: VEGAN. Így, csupa nagy betűvel.
-Ewald, mit tesz ez, hogy vegan? -kérdezte a pincért, amint az elébe tette a Gréti szabadtartású tikászatából származó pirosra, ropogósra sült csirkét.
-Hogy a kezelése során nem használtak állati eredetű anyagot -válaszolta gördülékenyen, a frissen tanult, még a felejtéstől csorbát nem szenvedett tudás büszke birtokosaként a pincér.
-Hogy nem derítették zselatinnal?
-Igen, biztosan… -riadt meg Ewald.
-És vajon muslica sem döglött bele must korában? Fülbemászó sem volt a fürt belsejében? Darázstetem sem oszlott bele az erjedés során? És egyáltalán kihozhatod ezt a bort húshoz? No, többet nem kérek ebből, pedig tudd meg, hogy jó bor. De úriemberként kerülöm a divathóbortokat.
#
- október 15.
-Tolnában kevés a beteg -szólt a kis Viktor, rövid szünetet tartva a szotyoládé héj hetyke köpködésében-, Somogyból, Fejérből, meg mi is van még mellette?
-Baranya -segítette ki unottan a Rolls-Royce legújabb katalógusát lapozgatva a holdsarló arcú raszputinja, Habony.
-Szóval onnan is, minden beteget küldjetek Szekszárdra!
-De miért? -kérdezte szelíden, az akadékoskodásnak még a látszatát is kerülve a főtanácsadó.
-Mert ölegem van a Bulek Pistiből, s ezt finoman így adom tudtára -mondta 0rbán, azzal trottyos nadrágja zsebébe túrt szotyoládé után, egyszersmind jelezve, hogy a beszélgetést lezárta.
Aztán a napraforgó ütemes ropogása hallatszott már csak a Karmelita újsütetű erkélyéről.
#
- október 21.
-Úriemberként és dzsentriként a számok sosem érdekeltek, még a bankókon sem. Ezért számomra a gazdasági növekedés az újranépesülő kocsmákon, a forgalmas vendéglőkön, a kátyúmentes utakon, a fejlődő egészségügyön és a színvonalas oktatáson látszódna -sóhajtotta Szindbád egy pohár pécsi furminttal a kezében, amit a Király utca egy patinás vendéglátóipari egységében ivott… egyetlen vendégként.
#
- október 23.
-Üljön ide az asztalomhoz -búgta Szindbád azon a mély rezgő hangon, amit még ifjú gavallér korában fejlesztett ki a nők elcsábítására, s mindjárt egy széket ki is húzott a vonakodó nőnek, mire az végre elszánta magát és leült.
-Iszik velem egy pohár bort, vagy mást kérhetek?
-Egy pohár bort szívesen megiszok -mondta a szépség, haját kacérul igazgatva.
A pincér poharat hozott -kérés nélkül, csupán a jelenetet figyelve-, Szindbád pedig jó harmadáig töltötte azt. Koccintottak és ittak. A nő pár apró kortyot, a vén korhely pedig hosszú, nehéz slukkokat, hogy parázsló vérét és lázas szekrécióba kezdő nemi mirigyeit tovább tüzelje.
#
- október 23.
-Hát vannak még szakszervezetek? -csodálkozott Szindbád félvállról, mert figyelmét egy, a kocsmába félszegen belépő és bizonytalanul köszönő, ragyogó szépségű nő kötötte le, akinek bájos vonásaira úgy telepedett rá a bánat, mint kajszi virágzó ágaira a márciusi hó.
Szindbád ellenállhatatlan vágyat érzett a nő megvigasztalására, ezért szemkontaktus teremtése után egy udvarias mozdulattal asztalához invitálta és hellyel kínálta a betérőt.
#
- október 23.
-Szerettem volna elébb meghalni, mint a cigányzene és a jó bor -dohogott Szindbád egy üveg Schunk sirazzal az asztalán, miközben Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére titkos poharát előkotorta fehér köpenye zsebéből, hogy ihasson ő is e remek hosszúhetényi borból.
#
- október 23.
A nő szelíden megállt az asztalnál, szép kezét végigsimította a kockás abroszon, majd halkan így szólt:
-A férjemet keresem.
-Sajnos, nem én vagyok -válaszolta Szindbád, miközben orrcimpái beleremegtek a nő illatába, ami a frissen kaszált sárosi rétek hervadó virágaira emlékeztette a vén korhelyt.
#
- október 24.
Erre a kijelentésre csend állott be, mialatt Szindbád gyengéden szorongatta a kecses női kacsót, minden ízét és porcát végigtapogatva, mintha csak ellenőrizné, hogy Hermine hiánytalanul került-e elő.
-Hogy kerültél Budapestre, kedves? -kérdezte a hajós hosszas hallgatás után.
-A késmárki postamester lett a férjem, aki nem volt hajlandó aláírni a cseheknek, hiába győzködték, hogy németként miért ragaszkodik a magyar államhoz, ő nem írt alá.
-Derék ember -vágott közbe elismerőleg Szindbád.
-Téged kerestelek minden férfiban -suttogta parázsló szemekkel a nő, majd folytatta a történetét:
-Budapestre tavaly költöztünk, az uram állást kapott a Nagypostán. Jól is keres, megvolna mindenünk, csak hát nincs gyerek…
Szomorúan lehorgasztotta szép fejét az asszony, majd erőt véve magán, újra mesélni kezdett:
-913-ban Stubnyafürdőn kezeltek. Dr. Brenner volt az orvosom, ő mondta, hogy egészséges vagyok, az uram nemzőképtelen.
#
- október 24.
-Brenner? -hökkent meg Szindbád a név hallatán. -Brenner József?
-Igen! Ismered talán? -kérdezte a nő elkerekedő szemekkel, csodálkozva.
-Ismertem -komorodott el a hajós-, már nem él, Kelebiánál, a demarkációs vonalon megölték a szerbek…
Újra csönd telepedett rájuk, amit Szindbád tört meg:
-Géza jó orvos volt, sok úriasszony köszönhet neki gyermekáldást… -itt sejtelmesen elmosolyodott, amit Hermine rögtön elértett:
-Én nem akartam tőle gyereket, mert bár okos, finom ember volt, de nem hasonlított az uramra. Mert az én uram magas, mint te, Gyula. A haja is sötét és dús, mint neked. A szeme is pont olyan melengető barna, mint a tiéd…
#
- október 24.
-Tudom, hogy be kellett volna mutatkozni, de… hiszen mi ismerjük egymást, Hermine -szólt Szindbád, miután poharát letette, s gyengéden, mint kotlós alól a pár órás csibét, megfogta a nő kezét.
-Stolcz Hermine, a legszebb lány voltál Késmárkon, s most Budapesten a legszebb asszony -bókolt Szindbád szerelmesen.
A szépasszony elmosolyodott, s a vonásaira ülő bánat úgy rebbent fel egyszeriben, mint karvaly átsuhanó árnyékától a verebek raja.
-Érted vívtam életem első párbaját -merengett Szindbád a székben hátradőlve, s egy jövendőmondó cigányasszony szakértelmével vizsgálta a Kis Pipa mennyezetén a repedéseket, mintha csak onnan olvasná ki az elkövetkező szavait:
-Soha többé senkit nem tudtam már úgy szeretni, mint téged. Ha nem dobnak ki a párbaj miatt a podolini iskolából, megkértem volna a kezed.
#
- október 29.
-Módfelett unom már ezt a sok szóvesztegetést a koronavírussal kapcsolatosan -dohogott Szindbád egy üveg ménesi kadarka mögül, amit csirkepaprikásra öntözgetett-, majd akkor szóljatok, ha az O rszágnak V égre haszna van belőle…
#
- október 31.
-Egész Magyarországot? -kapta fel fejét Szindbád egy pohár 2020-as chardonnay fölül- Fiumétól Vereckéig? Dévénytől a Nemeréig?
#
- november 08.
-Utoljára akkor láttam fogolyt Magyarországon, mikor Szendrey-majorból lovagoltunk a Festetics gróf alléján Fenékpusztára mulatni; egy csapat épp akkor ereszkedett méltóságteljesen a sárga búzatáblába, mely az út mentén kasza után kívánkozva bókólt a terhes kalászok súlya alatt -mesélte Szindbád két korty rizling közt csak egészen apró szünetet tartva, hogy mégse kelljen maszkját visszacsatolni ebben a rendkívüli állapottal járó vészhelyzetben.
#
- november 11.
-Argus? -húzta föl szemöldökét Szindbád megrökönyödve.
#
- november 14.
-Bizony, nagy szükség lesz zenére, Elemér, ha ennek egyszer vége lesz -sóhajtotta Szindbád a kiürült magyarádi üvegjét a pincér felé nyújtva, s finom biccentéssel jelezve, hogy jöhet az új-, én már elő is kerestem Lakatos Sanyika vizitkártyáját, no meg Nyári Balázsét is, tudod, az Elek fia, mert mikor vége lesz, én mulatni akarok…
-Talán kissé még korai, azt mondják eltart a járvány jövő tavaszig is -mondta Elemér, mikor az asztalra tette a kadarkát.
-Én nem a ragályról beszélek, Elemér -vonta föl szemöldökét a hajós…
#
- november 21.
-Sör vagy bor?
-Délelőtt sör, délután bor -válaszolta Szindbád az órájára pillantva.
#
- november 21.
-Kis Csipás, a nótámat! -szólt vidáman Szindbád Ferikének, a Hűsítű Forráshoz címzett kocsmában. Majd ahogy felsírt a hegedű, a hajós is rázendített:
Az a vonat, ha elindult, hadd menjen!
Én utánam senki ne keseregjen.
Ha valaki énutánam kesereg,
A Jóisten két kezével áldja meg!
#
- november 23.
Szindbád egy üveg 2020-as fehér burgundit kért a libasültre, amit Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére loholva hozott, s mindjárt elő is kerítette fehér köpenye zsebéből titkos poharát, hogy együtt ihasson a hajóssal, s hogy vészesen leesett alkoholszintjét némileg helyre billenthesse.
Miután ittak, bizalmasan odasúgta Szindbádnak:
-Hallottad, hogy az infulenzia olytások 70%-a elfogyott?
Szindbád méltóságteljesen felemelte poharát, a Tenkes mögé húzódó Nap fényében alaposan megvizsgálta az idei bort, majd szelíd szemrehányással, szinte szomorúan szólt:
-Tóni, tudod jól, hogy én iszom…
#
- november 24.
-Hallottad, Gyula, női vezetője lesz az efbíájnak -súgta bizalmasan a Drosophila melanogasterhez címzett kocsma pultosa a hajósnak.
Szindbád épp egy 2020-as gohért tanulmányozott zöld nyelű elzászi poharában, a fény felé fordította tisztaságát ellenőrizendő, hosszasan illantotta, különösen az élesztős illatjegyek meglétére figyelve, így meglehetős felületességgel csak ennyit kérdezett vissza:
-Nagymellű?
#
- november 27.
Szindbád Leutschauertől, a járvány idején Drosophila melanogaster néven zugkocsmát üzemeltető vállalkozótól tudta meg, hogy a falu be van kamerázva, az egyetlen bejáratnál, a Krebsbach felől még rendszám-felismerő alkalmazás is van, ami azonnal jelez, ha idegen rendszám érkezik.
-Igyál csak nyugodtan, Gyula! Ha akarod, a nejed rendszámát is betöltjük a fináncoké mellé…
#
- november 27.
Miután beírták a Nő rendszámát az R betűsök közé, Leutschauer mesélni kezdett:
-Valójában mászókára nyertünk pénzt, de kinek építsük, ha egyszer alig van gyerek. Fiataljaink Ausztriában és Németországban, itthon csak az öregek, akik azt hiszik, hogy a kommunisták telepítették ki a svábokat, azt meg nem tudják, hogy a fidesz volt kommunistákkal van tele.
Így aztán fidesz szavazók, ennél fogva megnyertük a pályázatot, azt felszereltük magunkat evvel a jó rendszerrel.
Ezeknek mégsem fizetünk adót!
Majd töltött saját termésű Weissburgundijából az álmélkodó Szindbád zöld nyelű elzászi poharába.
#
- november 30.
Szindbád sörázottan, kissé imbolyogva ténfergett Pécs utcáin éttermet keresve, mikor észrevette a plakátot.
Megállt, kalapját feltolta a feje búbjába, mintha annak karimájától nem látná jól a hirdetést: Nálunk 10 perc alatt megebédelhet!
-10 perc alatt?! -dohogott magában a vén korhely- Hisz annyi idő alatt még a szék sem melegszik meg alattam! Ki a fene ehet ezeknél?!
#
- november 30.
-Ha bemegyek egy kocsmába és ott tévé villódzik vagy rádió szól, menten ki is fordulok onnét -mesélte Szindbád a honismereti kör tagjainak, mikor megkérdezték tőle, hogy : Gyula bácsi, és milyen a jó kocsma?
#
- december 06.
-Valóban hibás ez a térkép -állapította meg Szindbád-, sehol nem látom rajta Kolozsvárt.
#
- december 06.
Szindbád a véradásért kapott cukorborsó-konzervet egy szegény asszonynak adta, akiről tudta, hogy 4 gyereket nevel, majd szomjasan és szédelegve elindult, hogy egy zugkocsmát kutasson föl. Szárazságtól gyötörten, szikkadtan bolyongott a kisváros utcáin, hogy valahol igyék egy hűs seritalt -hisz még délelőtt volt-, de sehol nem talált titkon üzemelő italmérést.
Végre egy szederjes orrú, pirospozsgás atyafival futott össze, akinek alkohol-torzította arca bizakodással töltötte el, és megkérdezte:
-Kedves uram, ismer valahol ebben a városban egy zugkocsmát?
-Sajnos nem -így a megszólított úr-, és higgye el, ha lenne, én tudnék róla. Mióta a járvány van, a boltból iszunk -tette még hozzá segítőkészen.
Szindbád döbbenten nézett a vegyeskereskedés felé siető alak után: -Boltból inni? -dohogott magában- Nem is értem, János ezt hogyhogy nem említette az apokalipszis előjeleit taglalván?!
#
- december 06.
Szindbád szertenézett, de nem talált zugkocsmát a kisvárosban, ezért felszállt a buszra, mely egy eldugott kis zsákfalu egyetlen járata, s mely falu temetőjében az ősei nyugosznak gót betűkkel metszett sírkövek alatt.
Leutschauer, a kocsmáros, kitörő örömmel fogadta a vén korhelyt, s mindjárt sörrel is kínálta, mert még délelőtt volt.
-Veltins van csapolva! -kiáltotta büszkén, s már töltötte is.
Szindbád körbenézett; elégedetten állapította meg, hogy teltház van, s hogy még senki sem spicces. Ez utóbbit onnan tudta, hogy még magyarul beszéltek.
-Dehogy azért -súgta a kocsmáros bizalmas közelségből-, a Gékovács miatt.
-Az meg ki? -tolta fel Szindbád üstökén a kalapot.
-Ott ni, a Stammtisch-nál ül, a Drescher helyén. -Azt mondta, hogy magyar kenyeret esztek, beszéljetek magyarul…
-S miért nem vágtátok ki innét? -kérdezte Szindbád hangosan és azt a frank dialektust használva, amelyen ősei szóltak.
-Feljelentene… -súgta halkan Leutschauer, immáron ő is németre váltva. -Tudod jól, hogy semmilyen engedélyem nincs…
-Nyisd ki az ajtót, Jenő -sziszegte Szindbád letéve az üres kriglit, s bajuszán megtörölve a habot-, túl szép ahhoz, hogy baja legyen! -azzal elkapta Gékovácsot a grabancánál és kihajította. Jenő az ajtót oly sebesen csukta vissza, mintha tartani kellene a pali visszajövetelétől.
-Most pedig vörösbort töltsél, kékfrankost a Hetényitől! -majd Leutschauer csodálkozó tekintetére felelve még hozzátette:
-Vért adtam, azért iszom vöröset.
#
- december 06.
Míg a vére folyt, Szindbád szemlét tartott a véradásra gyűlt emberek fölött. Főleg szegények voltak, köztük sok cigány. Nem látta ellenben a templomjárókat, akik kevélyen szállnak ki csillogó autóikból vasárnaponta, s felvetett fejjel, megvetően sétálnak el a kocsma teraszán sörözők előtt, mintha bizony az idvesség nem az Isten könyörületességén múlana.
#
- december 09.
-Hallottad, Gyula, hogy két hónapos alkoholtilalom jár az orosz vakcina után? -kérdezte Leutschauer, a Drosophila melanogasterhez címzett zugkocsma tulajdonosa.
-Nem csoda, hogy Oroszországban már kudarcot vallott! – felelte Szindbád közönyösen, mert minden érzékével egy, a poharában lomhán nyújtózkodó 2020-as pécsi furmintra figyelt.
#
- december 12.
-Bonyhádra mész bevásárni? -kapta fel fejét Szindbád egy idei kadarka páráiból, amit egy öblös pohárból szippantgatott remegő orrcimpákkal. -Jövök én is, csak engem leteszel útközben Leutschauer zugkocsmájában -tette még hozzá határozott hangon.
Úgy is történt.
Leutschauernál ott volt a szokott gárda; Murauer, aki rendszeresen ittasan motorozik a környező falvak kocsmái közt földúton, rendszámát gondosan otthon hagyva; Krakauer, az erdészeti munkás, akinél olcsón juthatsz hozza hasogatott, száraz bükkfához; Resch, a megkeseredett fidesz szavazó; Kofidisch, aki Németországból tért haza a haza jobban teljesít hazug szózatára, s azóta sem leli helyét, csak a kocsmában. Velük ivott Szindbád, míg asszonya a bevásárlókocsit tolta a Lidl és a Hofer kietlen polcsorai között, velük beszélgetett hol németül, hol magyarul, észrevétlen váltva a nyelvek között.
-Nekem jól jött a járvány -mondta egyszer csak egy hirtelen beállott csöndben Leutschauer, a kocsmáros-, a forgalmam még nőtt is, viszont pénztárgépet nem használhatok, elvégre zárlat van, ugyebár…
#
- december 17.
Szindbád legjobban abba a németszentmihályi kocsmába szeretett járni, mely az Öreg Sepihez volt címezve.
Az udvaron tarka baromfisereg rebbent szét a vendég érkeztére, bakkecske taszító bűzét lengette a szellő, amiért a betérő megszaporázta lépteit, hogy aztán megkönnyebbülve lépjen be az ajtón, mely fölött vitéz nagybányai Horthy Miklós fizimiskájának olajnyomata függött teljes díszben.
Szindbád a borért szeretett ide betérni, mert itt zengőalji bort mértek, olaszrizlinget, melyet a hajós honvágyra ivott.
És nagyon tetszett a vén korhelynek még az is, hogy lejt a padozat, s hogy az asztal lábait ehhez nem igazították hozzá, ennélfogva az asztalok is lejtenek, a bögyös mönyecske pediglen úgy helyezi el rajtuk a poharat, hogy az achtel rovása lefelé essen, amitől a vendég túltöltést nyugtáz elégedetten és erős szándék ébred benne a busás borravalóra.
#
- december 23.
-Gyula, hallod ezt? -kérdezte Elemér, a Fekete Sas pincére, a gyékénnyel fonott sarokpadon csendesen borozó Szindbádot.
A hajós épp a szemközti falon függő festményt tanulmányozta, melyen Szent László király bárddal fakasztott vizet szomjazó seregeinek egy sziklából.
-Hát, ha annak idején -s itt poharával a kép felé bökött (a székelyhídi bakator lomhán mozdult a kehelyben)- víz helyett efféle itókák folytak volna a hasadékból, László királyunk sose kapott volna szobrot Magyarországon, elhiheted!
#
- december 25.
-Tessék mondani, inni szabad rá? (Szindbád [53], vén korhely.)
#
- december 26.
-Hallottad, Gyula? -kérdezte Leutschauer a zugkocsmájába betérő Szindbádot- A Vasas 350 milliót kapott a pénzünkből…
A hajós elsőbben is ivott egyet fél literes kelyhéből, amiben friss fehér burgundi gyöngyözött, majd visszakérdezett:
-Mi az a Vasas? Egy kórház?
#
- december 30.
Szindbádot egy ritkán érzett szorongás fogta el, mikor meglátta a bejárati ajtó mellett a lila fénnyel virító open feliratot. (Az OPEN és a PUB volt az a két szó vendéglátóhelyek homlokzatán, melyekről tudta, hogy neki ott helye nincs.)
Ez a fojtogató érzés még tovább fokozódott, mikor kiderült, hogy Soproni van csapolva és a Varga pincészettől tartanak borokat.
Legszívesebben menekült volna, de próbált uralkodni magán, hisz egy régi cimbora meghívott vendége volt, akit semmiképpen sem akart megsérteni.
Az étlapból feltekintve vette észre a diktátor arcképét, mely a söntéspult mögötti falon függött, s legalább 20 évvel ezelőtt készült, mikor még csak első ízben rontotta az országot.
-Főúr, szeretné, ha itt ma sok bor fogyna és busás lenne a borravaló? -kérdezte a pincértől, aki azon kevesek közé tartozott a szakmából, akit a hajós még nem ismert tékozló és tobzódó életvitelének dacára.
-Hogyne, uram! -hajlongott a pincér szolgálatkészen.
-Akkor távolítsa el annak a disznónak a képét a látómezőmből és hozasson bort valami közeli pincéből, mert Vargát nem iszom…
#
- január 01.
Amikor pedig közeledett a 8 óra, Leutschauer, a Drosophila melanogaster nevű -ajtaján biztonsági okok miatt Könyvtár feliratot viselő- zugkocsma csaposa nyugtalankodni kezdett:
-Mindjárt életbe lép a kijárási tilalom! -noszogatta ásítozva vendégeit távozásra.
-Kijárási tilalom? -hökkent meg Szindbád- és meddig tart?
-Reggel 5-ig -válaszolta gyanútlanul az álmos kocsmáros.
-Az igazán hamar itt lesz! Hozz még egy kört, Jenő!
#
- január 01.
A zugkocsma elé érkezve Feleség még nyomatékosan összefoglalta, amit egész úton kárált: -7-kor itt vagyok érted. Nem érdekel, hogy teli van a poharad, az sem, hogy épp jó a lapjárás. 7-kor jössz, egy percet sem várok rád, itt hagylak! Megértetted?
Szindbád komoran bólintott, csak a kocsmaajtó („Könyvtár”) feliratot viselő, zománcozott pléhtáblája rendezte újra mosolygossá ábrázatját
Belépett, köszöntötte a sváb atyafiakat, majd helyét elfoglalva rendelt:-Jenő, hozz egy kört az uraknak!
A beszéd arról folyt, hogy milyen jól főztek a nagyanyák. Krakauernek, az erdészeti munkásnak, Mauernek, a kőmívesnek, Resch-nek, a megkeseredett fidesz szavazónak egyaránt volt egy erre vonatkozó esete. Szindbád csak egy megjegyzést tett hozzá: -És nem csak az ízek, de az a pompás hangulat is hiányzik már, amit ezek az asszonyok tudtak teremteni a terített asztal köré, mint mikor a kotlós összecsődíti csatangoló csibéit egy-egy finom falatra.
A hajósra hallgatagság telepedett ezután, csak a többiek beszédjét figyelte, gyönyörködve a szép frank tájszólásban, mely valószínűleg ezekkel az emberekkel együtt fog sírba szállni.
Szindbádot nyomasztotta a közelgő 7 óra. Nincs szánalmasabb annál, mikor az emberért a felesége eljön a kocsmába, s ugrani kell, alkoholista módjára exre inni, sietősen, szégyenkezve búcsúzkodni, s szinte hallani a hátramaradottak lesújtó megjegyzéseit az alázatosan betett kocsmaajtó mögül: Schlappschwanz…
Megtanítottam a fiaimat -így morfondírozott Szindbád magában-, hogyan kell jó kocsmát fellelni, oda tisztelettudóan belépni, köszönni és elhelyezkedni a helyiek között, kik ottan évszázadok óta ivó családok jelenkori ivadékai, hogyan kell hallgatni vagy éppen bekapcsolódni a beszédbe, hogy mérjük föl illedelmesen az italok milyenségét, s hogy választunk közülük. Kár, hogy most nincsenek itt a fiaim. Megmutatnám nekik, hogyan távozunk méltóságteljesen, elismerést kivívva akkor is, ha asszony jön érettünk!
Aztán háromnegyed hétkor elővette csíkzsebéből kicsi telefonját, hívást mímelve eképpen szólott hangosan, hogy mindenki, az ivó egész közönsége hallja:
-Récikém (így becézte asszonyát), negyed óra múlva gyere értem. Nem érdekel, hogy mi megy a tévében! 7-re itt legyél a kocsma előtt!
7 előtt öt perccel aztán fizetett, nyugodtan elbúcsúzkodott, majd a harangszóra kocsma elé parkoló autóra bökve megjegyezte:
-Jó feleség! Mindig lehet rá számítani! -azzal büszkén, délceg léptekkel távozott.
#
- január 02.
-Na de ivott rá? (Szindbád [53], vén korhely.)
#
- január 04.
Szindbád a Money Parkett parkolójában látta meg a nőt. Karcsú, kecses nőn még sosem látott ehhez fogható formás, hatalmas melleket, melyek úgy himbálóztak rozsdaszín pulóvere alatt szabadon, mint tűzvészre félrevert harangok.
A hajós lenyűgözve bámulta a jelenséget, minden szemérmetességről megfeledkezve, kikerekedett szemekkel, leesett állal, orrcimpái úgy tágultak, akárcsak az üszögi csődöré, ha sárló kancát vezetnek el a boxa előtt.
A nő észrevette a csodálatot, s alaposan szemügyre vette a hajóst. Fekete maszkja és sötét fürtjei közt melengetően villant tekintete, mint száraz szőlőtőke zöld lángja az öreg sparherd repedt platnija alól.
Aztán levette maszkját. Csinos arca szemrehányóan kérdezte Szindbádot: -Hát tőled is csak ennyire telik? Meddő bámészkodásra?
#
- január 04.
-A magyarok? -hőkölt fel Szindbád egy húszas hárslevelű fölül. -Az aranycsapatban annyi magyar lehetett, mint az aradi vértanúk között…
Ivott aztán még egy slukkot, majd így szólt pohara mellé könyökölve, fejét tenyerébe hajtva:
-Valahogy Rákosi jobban értett a focihoz, mint 0rbán…
#
- január 04.
-Hmm… -horkant föl Szindbád.
#
- január 12.
-Tövisen igen rossz a csatlakozás, mikor Kolozsvárról Aradra utazom… -dohogott Szindbád a tövisi állomás restijében egy üveg Rózsamáli mögül, miután lemaradt az aradi vonatról.
#
- január 21.
-Céklát boltból, hallottad, Gyula? -kérdezte Leutschauer, a Drosophila melanogaster nevű zugkocsma üzemeltetője az ablakból kibámészkodó, olaszrizlinget kortyolgató Szindbádot.
-Meg még a földrengések is- szólt a hajós csüggedten-, itt tényleg a világvége küszöbén állunk…
#
- január 22.
-Gyula, te szoktál házimunkát végezni? -kérdezte Leutschauer, a Drosophila melanogaster nevű zugkocsma csaposa, miután egy üveg fehér burgundit tett Szindbád elé a Stammtisch jelölésű asztalra.
-Nem szoktam, Jenő! -válaszolt a hajós kissé elgondolkodva. -Tudod, aki igazán szereti a feleségét, az igyekszik úgy élni, hogy halálával ne taszítsa az asszonyt mély gyászba, ne hervadozzon, ne konyuljon a nő fájdalmában, hanem vígözvegy legyen. Ez az igazi szeretet. Én eszerint éltem és élek.
Azzal beleivott poharába, apró slukkokban ízlelgette a bort, s a temetődombot bámulta az ablakból, ahol gót betűkkel rótt sírkövek alatt ősei nyugosznak.
#
- január 23.
A Drosophila melanogasterhez címzett zugkocsma ajtajára biztonsági okokból egy könyvtár feliratot viselő, zománcozott bádogtáblát erősítettek.
A kocsmában egy kis russzki kempingtévé közvetíti a falutáblánál elhelyezett kamerarendszer képeit, mely rendszer rendszámfelismerésre is képes, és memóriájába az összes tolnai és baranyai illetőségű RR-es rendszám betápláltatott, a 6000 feletti számúak.
Itt ivott Szindbád, az utolsó dzsentri, a dögvész eme gondterhes óráiban.
#
- január 23.
Miután elhelyezkedett a Stammtisch billogot viselő asztalnál és első pohár borát megitta a beszédtémára alaposan figyelve, Szindbád csak ennyit tett hozzá:
-Több ízben is boroztam egy neves orosz orvossal, ő azt mondta, be ne olytassam magam a russzkival. De a fideszeseknek ezt ne mondjátok meg…
#
- január 27.
-A vendéglőket bezárni a plázák nyitva hagyása mellett olyan védekezés, mintha becsuknám az ablakot a szúnyogok miatt, de az ajtót kitárom, mert meleg van -mondta Szindbád, miután végzett egy üveg furminttal és a kijárási tilalom miatt rögvest újat rendelt, hogy elüsse az időt valahogyan hajnali 5 óráig.
#
- január 27.
Miután borát megkapta, Szindbád az ablakhoz lépett és lassú kortyolgatás közben bámulta szemközt a Kalvaria perih behavazott oldalát, ahol komor homokkövek sötétlettek ki a hó fehér lepléből, s üzenték az utókornak: Tobzódjatok, majd itt találkozunk!
Leutschauer -a zugkocsma üzemeltetője- közben hosszú felsorolást tartott a környék megbukott zugkocsmáiról és reájuk kiszabott büntetésről.
-Te nem félsz a bukástól, Jenő? -kérdezte Szindbád pécsi furmint ízével az ínyén.
-Nem. Tudod, az erkölcstelen és kevert népű falvakban van csak bukás, ahol az irigységnek nem vet gátat a jellem és a morál. A mi falunkban elképzelhetetlen lenne, hogy valaki feljelent. Még az asszonyok sem, akiknek férjeik itt isszák magukat naponta közönyösre, s hagyják hitvesüket esténként szárazon.
#
- január 28.
-Már hiányoltam ezt a Kapitány-Föveny Mátét -borongott Szindbád egy kancsó olaszrizling mögött a Drosophilában-, vajon ő hol kocsmázik ezekben a nehéz időkben?
#
- január 28.
-Pedig a fiatalok nem is emlékeznek a klímaváltozás előtti olaszrizlingekre… -dohogott Szindbád a savakat hiányolva az idei borban.
#
- január 28.
Zugkocsma-kereső alkalmazás nincs? Ha esetleg idegen helyre keverednék… (Szindbád [53], vén korhely.)
#
- január 29.
Akkoriban Szindbád a Drosophila melanogaster nevű zugkocsmában ivott, melynek puszta léte a magyar élni akarás válasza volt az elhibázott járványügyi intézkedésekre.
#
- január 31.
-Jenő, hallottad, hogy a piszkok éjjel hoztak egy rendeletet, miszerint a hétfőn megnyitó vendéglátó helyek drasztikus büntetésre számíthatnak? -kérdezte Szindbád, miután helyét elfoglalta a Drosophila melanogaster nevű zugkocsma Stammtisch billogú asztalánál.
-Engem ez nem érint -mondta közönyösen a kék kötényes sváb csapos-, hisz én már november óta feketén üzemelek…
Azzal a hajós elé tett egy fröccsöt, melyben úgy gyöngyözött a buborék, hogy Szindbád elfelejtette egyszeriben az élet fenyegető veszélyeit, majd a poharat kimérten -bár kissé reszkető kézzel- szájához emelve méltóságteljesen, apró kortyokban ivott.
#
- szeptember 22.
Az öregedő Szindbád sürgető feladatának érezte gyermekeit a kulturált ivás fortélyaira megtanítani, hogy ne legyenek alkoholisták és drogokra se legyen szükségük soha.
Az Öreg Sepphez címzett kocsmában kezdte meg okításukat Nagyszentmihályon Hosszúhetény határában termett olaszrizlinget kortyolgatva:
-Aki pediglen iszik, annak tudnia kell, hogy nagyon keskeny mezsgyén jár; bal felől az alkoholizmus szédítő szakadéka tátong, jobb felől pedig a bornemisszák derékszögektől és párhuzamosoktól korlátolt, unalmas és szánalmasan szürke élete kísért.
Hogy miért járunk mégis a szakadék szélén? Mert innen a legszebb a rálátás az életre, innen látszik csak igazán az emberi lét teljes hiábavalósága és megismételhetetlenségében leledző szépsége, erről a mezsgyéről érthető csak igazán, hogy szinte semminek nincs értelme amiért a szürkék küzdenek és hazudnak, élnek és halnak, vesződnek szüntelen, nem ér semmit se a dics, se a fény, se a hatalom és a vagyon, és igen, még a vér és az arany sem.
Szindbád itt szünetet tartott egy korty erejéig, majd így folytatta:
-Ahhoz, hogy ne csússzunk meg, s ne szédüljünk bele a szakadékba, s ne vegyüljünk be a szürkeségbe sem, néhány fontos szabályt be kell tartanunk.
A legfontosabb, hogy nem iszunk égetett szeszt, vagyis töményet. A gin, a vodka, a viszki, a konyak és a likőrök mind-mind elvetendő formái az alkoholnak.
Pálinkát olykor ihatunk -ha gyümölcsből készült-, lakodalomban, körösztölőn, torban. De csak egy stampedlit.
Kettőt legfeljebb csak disznóöléskor szabad, mert a finom ember nehezen öl.
Újra ittak. Finoman, kis kortyokban, méltóságteljesen. Aztán Szindbád ismét belekezdett a tanításba:
-A sörrel is vigyázni kell. alattomos, sunyi ital. Alacsony alkoholfoka miatt nem tűnik veszélyesnek, de magas kalóriája révén szomjúságot kelt, s ha iszol még egyet, még szomjasabb leszel.
Ezért sört naponta csak egyet iszunk, mindég délelőtt, a főétkezés előtt, evés után soha. Baj az is, hogy Magyarországon alig van kocsma, akol jó sört mérnek -mert azt ugye mondanom se kell, hogy sört csapolva iszunk-, nincs is más, mint a jó közepes Dreher, mert a Soproni és a Borsodi silány, a Pécsi pedig a NER kezére jutott, tehát azt sem isszuk.
Amúgy a sör úgyis csak arra való, hogy az előző esti borozás könnyű sérüléseit másnap délelőtt gyógykezeljük vele.
Mert a magyar fő itala a bor. -fejezte be Szindbád az első leckét, a nyomaték kedvéért magasra emelte poharát és összekoccintott fiaival.
#
- szeptember 26.
-Bodri bort innentől nem iszunk! -vonta le a következtetés Szindbád, majd megsimogatta hűséges kutyáját, Bogáncsot, akivel kettesben kémlelték az eget, a holnapi szüret esélyeit latolgatván.
#
- szeptember 27.
-Vajon a Tátra utcában megvan még a Firkász? -kérdezte Szindbád révedezve, miközben egy háromlábú hokedlin űddögélt a Hamerli pécsi gyárában készült szőlőprés mellett az olaszrizling mustjának monoton csöpögésétől álmosan.
#
- október 03.
Szindbád szomjasan kódorgott Segesvár utcáin; német és magyar szóra szomjúhozott, no és egy hűs sörre- másnaposságát kezelendő, melyet az estvéli keresztúri bálban szedett össze.
A Vatra Romanesca székháza előtt pillantotta meg a lányt. Egy igazi fekete bárány volt. Szindbád nevezéktana több kategóriába sorolta a nőket, a fekete bárányok közé a kreol bőrű, sötét hajú, villogó fekete szemű, kecses, ruganyos nők kerültek bele. Szindbád idegzetén úgy futott át a mindent elsöprő vágy, mint tűz a száraz avaron, s mély, részegítő levegőt véve -melybe orrcimpái beleremegtek- a leány után eredt.
Az Óratorony alatt érte utol, egy darabig kísérte mellé szegődve, gyönyörködvén a szépség kérdő és csodálkozó tekintetében, majd megszólította:
-Ugye, nem tévedek, ha azt gondolom, hogy te tudsz magyarul? -ilyen suta kezdések sem voltak ritkák az ifjú gavallérnál.
-Honnét tudta az úr? -kérdezett vissza kedvesen és elámító bájjal a leányka.
-Mert tapasztalataim szerint az ilyen szép lány sem a németek, sem a románok közt nem terem. (Szindbád hangja száraz volt, s kissé remegő.)
-Örmény vagyok -mondta a fekete bárány könnyedén-, de itt Erdélyben az magyarnak számít! (Arcáról büszkeség sugárzott.)
Szindbád megtántorodott; a hirtelen ébredt szerelem első hulláma taszajtotta meg.
#
- október 06.
Szindbád az Ezeréves Hárshoz címzett vendéglőben szeretett enni, mert itt az étlap mellé még egy kis füzetet is csatoltak, ami a konyha beszállítóit mutatta be.
Szindbád kedvtelve lapozgatta ezt a jó illatú, sima papírra nyomtatott tájékoztatót, mely egyetlen hivatása volt bizalmat ébreszteni a felszolgált ételekkel szemben.
Ebből a kiadványból ismerte meg Szindbád Grétit, aki tojással és csirkehússal látta el a konyhát; Gréti a képen tágas, zöld gyepen, hűs fák alatt üldögélt mosolyogva, s egy szakajtóból magot szórt a színpompás egyedekből álló, boldog tikjai elé.
Sepinek marhái voltak legelőn, az az alpesi gyapjas fajta, mely már 300 kiló fölött elkezd faggyúsodni, viszont a legjobb borjúhúst szolgáltatja.
Franz a traktorjával szerepelt, ő termeli a bio búzát az itt használt lisztnek, dupla sortávolságon.
Gerhard, a hentes, családi vágóhíddal bír, csak sóval és bükkfa füstjével tartósítja a külterjes tartásból származó disznók húsából készült remek termékeit.
Lisi néni a zöldségfélék szállítója, Hans a krumplit termeli. A gyümölcsök Uwe kertjéből származnak.
Johannes pékként járult hozzá az étterem sikeréhez, kizárólag Franz lisztjét használva föl.
A sör a legközelebbi családi sörfőzde terméke, kereskedelmi forgalomba nem is jut belőle. olyan kicsi üzem, Jehn Mathias a mester neve.
A bor pedig egy közeli borászat veltelinije, amit Szindbád sommásan csak így szokott értékelni:
-Ide márpedig nem a bor miatt járunk!
#
- október 10.
Szindbád akkor éppen az Aradhoz tartozó Gája községben ivott a Sarkiban, ahol a Templom utca a Pécskai országútba fut.
Szép áprilisi idő volt, szokatlanul meleg, a megéledt legyek lomhán köstörködtek a borjúpaprikás maradványaitól incselkedő tányérok felett, melyet a pincér hanyagul az asztalon hagyott, úgy bámult az országútra.
Szindbád is odapislantott két korty magyarádi kadarka között; vajon mi köti úgy le a pincért? A hajós egy rendkívüli csinos nő felbukkanását várta, ám ehelyett katonai oszlop közelgett: hetyke darutollak alatt szomorú, nyűtt bakák vonultak Pécska felé.
Az utcáról izgatott emberek jöttek a hancúrplaccra; Horthy kivonul a városból, átad minket az oláhnak! -zúgták keservesen.
A harmadik üveg bort hozta a pincér, mikor megérkeztek a románok. Szindbád megvetéssel vegyes kíváncsisággal figyelte a bevonulókat, akik hiányos fegyverzettel, ócska ruhákban -sokuknak még bocskor sem jutott-, némelyikük fején fazék csörömpölt, de lelkesen és büszkén, honfoglalókhoz illő önérzettel rúgták a port a kivonuló Nemzeti Hadsereg után.
A kocsma közönsége döbbenten nézte a siserehadat.
-Ütött-kopott oláh sereg, hát idáig merészkedett? -sóhajtott fel Szindbád, aztán üres üvegjével diszkréten koppintva jelezte a pincérnek, hogy még szomjas , s hogy ő még marad.
#
- október 11.
-Felcsúton? -hökkent meg Szindbád, miközben egy érmelléki bakatort töltött halványzöld poharába a Fekete Sas októberi napfénytől vert teraszán.
-Igen, Felcsúton -erősítette meg Elemér, a köpcös pincér a hírt.
-Az meg hol a csutában van?! -dohogott a hajós, mert eddigelé azt gondolta, hogy Magyarország minden nevezetes helyét ismeri.
#
- október 11.
-Parancsol étlapot?-kérdezte a pincér Szindbádot, miután az komótosan helyet foglalt a sarokpad hosszabb ülőkéjén, ahonnét jól lehet a szemközti falon függő, Kocsmában mulatozók című Hollóssy festményt tanulmányozni.
-Egy litra bort és a szakácsot kérném -válaszolta Szindbád, miután hallomásból tudta, hogy az Arany Borjúban rizlinget mérnek és kívánság szerint is szolgálnak fel ételt.
Kisvártatva megjelent a szakács, kezében egy jegyzettömbbel.
-Királylevest kérnék -kezdte Szindbád. A szakács írta.
-Aztán kecsegét tartármártással.
A szakács jegyzetelt.
-Ezután egy Wellington bélszínt körözve -a hajós türelmesen várta, míg a szakács feljegyzi.
-Aztán jöhet egy kis fogoly áfonyával.
A szakács szemrebbenés nélkül sercegtette füllerét.
-Végül libát kérnék dinsztölt káposztával, de lilával.
-Desszertet? -kérdezte a szakács reményteljes hangsúllyal, hogy talán már több főétel nem lesz.
-Desszertet nem kérek, ám ha egy óránál többet kell várnom, kérem, fél óra múlva küldjön ki még egy litra bort.
-Sajtot a borhoz?
-Daruvölgyit vagy Pannóniát.
A szakács távozott, Szindbád pedig rizlinget kortyolgatva a festményt bámulta, különös tekintettel a vén korhelyre, aki olyan sóváran tud nézni a csaplárné szemérmetös leányára.
#