- október 14.
-Új borunk van az itallapon -hívta fel a már szinte törzsvendégnek számító Szindbád figyelmét Ewald, az Ezeréves Hárs fiatal pincére az újdonságra.
-Hozhatod! -mondta a vén korhely a kesztyűt felvevő ifjú gavallér elszántságával-, majd helyet foglalt azon a padon, ahonnét jól lehetett tanulmányozni a 120 éve itt vendégeskedő Ferencz József portréját.
Fehér burgundi volt, Wachau szülötte. Ewald türelmesen várt, míg a hajós megízleli a bort, hogy hozzá illő vacsorát rendelhessen.
-Sült csirkét kérek, csak kenyérrel és ecetes hagymával.
-Ízlik a bor? -óvatoskodott Ewald.
-Csirkéhez pont megfelelő. Hagyd csak itt az egész üveget…
Miközben az ételre várt, Szindbád a flaska címkéit olvasgatta. Megakadt szeme egy érdekes szavon: VEGAN. Így, csupa nagy betűvel.
-Ewald, mit tesz ez, hogy vegan? -kérdezte a pincért, amint az elébe tette a Gréti szabadtartású tikászatából származó pirosra, ropogósra sült csirkét.
-Hogy a kezelése során nem használtak állati eredetű anyagot -válaszolta gördülékenyen, a frissen tanult, még a felejtéstől csorbát nem szenvedett tudás büszke birtokosaként a pincér.
-Hogy nem derítették zselatinnal?
-Igen, biztosan… -riadt meg Ewald.
-És vajon muslica sem döglött bele must korában? Fülbemászó sem volt a fürt belsejében? Darázstetem sem oszlott bele az erjedés során? És egyáltalán kihozhatod ezt a bort húshoz? No, többet nem kérek ebből, pedig tudd meg, hogy jó bor. De úriemberként kerülöm a divathóbortokat.
#
- október 15.
-Tolnában kevés a beteg -szólt a kis Viktor, rövid szünetet tartva a szotyoládéhéj hetyke köpködésében-, Somogyból, Fejérből, meg mi is van még mellette?
-Baranya -segítette ki unottan a Rolls-Royce legújabb katalógusát lapozgatva a holdsarló arcú raszputinja, Habony.
-Szóval onnan is, minden beteget küldjetek Szekszárdra!
-De miért? -kérdezte szelíden, az akadékoskodásnak még a látszatát is kerülve a főtanácsadó.
-Mert ölegem van a Bulek Pistiből, s ezt finoman így adom tudtára -mondta 0rbán, azzal trottyos nadrágja zsebébe túrt szotyoládé után, egyszersmind jelezve, hogy a beszélgetést lezárta.
Aztán a napraforgó ütemes ropogása hallatszott már csak a Karmelita újsütetű erkélyéről.
#
- október 21.
-Úriemberként és dzsentriként a számok sosem érdekeltek, még a bankókon sem. Ezért számomra a gazdasági növekedés az újranépesülő kocsmákon, a forgalmas vendéglőkön, a kátyúmentes utakon, a fejlődő egészségügyön és a színvonalas oktatáson látszódna -sóhajtotta Szindbád egy pohár pécsi furminttal a kezében, amit a Király utca egy patinás vendéglátóipari egységében ivott… egyetlen vendégként.
#
- október 23.
-Üljön ide az asztalomhoz -búgta Szindbád azon a mély rezgő hangon, amit még ifjú gavallér korában fejlesztett ki a nők elcsábítására, s mindjárt egy széket ki is húzott a vonakodó nőnek, mire az végre elszánta magát és leült.
-Iszik velem egy pohár bort, vagy mást kérhetek?
-Egy pohár bort szívesen megiszok -mondta a szépség, haját kacérul igazgatva.
A pincér poharat hozott -kérés nélkül, csupán a jelenetet figyelve-, Szindbád pedig jó harmadáig töltötte azt. Koccintottak és ittak. A nő pár apró kortyot, a vén korhely pedig hosszú, nehéz slukkokat, hogy parázsló vérét és lázas szekrécióba kezdő nemi mirigyeit tovább tüzelje.
#
- október 23.
-Hát vannak még szakszervezetek? -csodálkozott Szindbád félvállról, mert figyelmét egy, a kocsmába félszegen belépő és bizonytalanul köszönő, ragyogó szépségű nő kötötte le, akinek bájos vonásaira úgy telepedett rá a bánat, mint kajszi virágzó ágaira a márciusi hó.
Szindbád ellenállhatatlan vágyat érzett a nő megvigasztalására, ezért szemkontaktus teremtése után egy udvarias mozdulattal asztalához invitálta és hellyel kínálta a betérőt.
#
- október 23.
-Szerettem volna elébb meghalni, mint a cigányzene és a jó bor -dohogott Szindbád egy üveg Schunk sirazzal az asztalán, miközben Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére titkos poharát előkotorta fehér köpenye zsebéből, hogy ihasson ő is e remek hosszúhetényi borból.
#
- október 23.
A nő szelíden megállt az asztalnál, szép kezét végigsimította a kockás abroszon, majd halkan így szólt:
-A férjemet keresem.
-Sajnos, nem én vagyok -válaszolta Szindbád, miközben orrcimpái beleremegtek a nő illatába, ami a frissen kaszált sárosi rétek hervadó virágaira emlékeztette a vén korhelyt.
#
- október 24.
Erre a kijelentésre csend állott be, mialatt Szindbád gyengéden szorongatta a kecses női kacsót, minden ízét és porcát végigtapogatva, mintha csak ellenőrizné, hogy Hermine hiánytalanul került-e elő.
-Hogy kerültél Budapestre, kedves? -kérdezte a hajós hosszas hallgatás után.
-A késmárki postamester lett a férjem, aki nem volt hajlandó aláírni a cseheknek, hiába győzködték, hogy németként miért ragaszkodik a magyar államhoz, ő nem írt alá.
-Derék ember -vágott közbe elismerőleg Szindbád.
-Téged kerestelek minden férfiban -suttogta parázsló szemekkel a nő, majd folytatta a történetét:
-Budapestre tavaly költöztünk, az uram állást kapott a Nagypostán. Jól is keres, megvolna mindenünk, csak hát nincs gyerek…
Szomorúan lehorgasztotta szép fejét az asszony, majd erőt véve magán, újra mesélni kezdett:
-913-ban Stubnyafürdőn kezeltek. Dr. Brenner volt az orvosom, ő mondta, hogy egészséges vagyok, az uram nemzőképtelen.
#
- október 24.
-Brenner? -hökkent meg Szindbád a név hallatán. -Brenner József?
-Igen! Ismered talán? -kérdezte a nő elkerekedő szemekkel, csodálkozva.
-Ismertem -komorodott el a hajós-, már nem él, Kelebiánál, a demarkációs vonalon megölték a szerbek…
Újra csönd telepedett rájuk, amit Szindbád tört meg:
-Géza jó orvos volt, sok úriasszony köszönhet neki gyermekáldást… -itt sejtelmesen elmosolyodott, amit Hermine rögtön elértett:
-Én nem akartam tőle gyereket, mert bár okos, finom ember volt, de nem hasonlított az uramra. Mert az én uram magas, mint te, Gyula. A haja is sötét és dús, mint neked. A szeme is pont olyan melengető barna, mint a tiéd…
#
- október 24.
-Tudom, hogy be kellett volna mutatkozni, de… hiszen mi ismerjük egymást, Hermine -szólt Szindbád, miután poharát letette, s gyengéden, mint kotlós alól a pár órás csibét, megfogta a nő kezét.
-Stolcz Hermine, a legszebb lány voltál Késmárkon, s most Budapesten a legszebb asszony -bókolt Szindbád szerelmesen.
A szépasszony elmosolyodott, s a vonásaira ülő bánat úgy rebbent fel egyszeriben, mint karvaly átsuhanó árnyékától a verebek raja.
-Érted vívtam életem első párbaját -merengett Szindbád a székben hátradőlve, s egy jövendőmondó cigányasszony szakértelmével vizsgálta a Kis Pipa mennyezetén a repedéseket, mintha csak onnan olvasná ki az elkövetkező szavait:
-Soha többé senkit nem tudtam már úgy szeretni, mint téged. Ha nem dobnak ki a párbaj miatt a podolini iskolából, megkértem volna a kezed.
#
- október 29.
-Módfelett unom már ezt a sok szóvesztegetést a koronavírussal kapcsolatosan -dohogott Szindbád egy üveg ménesi kadarka mögül, amit csirkepaprikásra öntözgetett-, majd akkor szóljatok, ha az O rszágnak V égre haszna van belőle…
#
- október 31.
-Egész Magyarországot? -kapta fel fejét Szindbád egy pohár 2020-as chardonnay fölül- Fiumétól Vereckéig? Dévénytől a Nemeréig?
#
- november 08.
-Utoljára akkor láttam fogolyt Magyarországon, mikor Szendrey-majorból lovagoltunk a Festetics gróf alléján Fenékpusztára mulatni; egy csapat épp akkor ereszkedett méltóságteljesen a sárga búzatáblába, mely az út mentén kasza után kívánkozva bókólt a terhes kalászok súlya alatt -mesélte Szindbád két korty rizling közt csak egészen apró szünetet tartva, hogy mégse kelljen maszkját visszacsatolni ebben a renkívüli állapottal járó vészhelyzetben.
#
- november 11.
-Argus? -húzta föl szemöldökét Szindbád megrökönyödve.
#
- november 14.
-Bizony, nagy szükség lesz zenére Elemér, ha ennek egyszer vége lesz -sóhajtotta Szindbád a kiürült magyarádi üvegjét a pincér felé nyújtva, s finom biccentéssel jelezve, hogy jöhet az új-, én már elő is kerestem Lakatos Sanyika vizitkártyáját, no meg Nyári Balázsét is, tudod, az Elek fia, mert mikor vége lesz, én mulatni akarok…
-Talán kissé még korai, azt mondják eltart a járvány jövő tavaszig is -mondta Elemér, mikor az asztalra tette a kadarkát.
-Én nem a ragályról beszélek, Elemér -vonta föl szemöldökét a hajós…
#
- november 21.
-Sör vagy bor?
-Délelőtt sör, délután bor -válaszolta Szindbád az órájára pillantva.
#
- november 21.
-Kis Csipás, a nótámat! -szólt vidáman Szindbád Ferikének, a Hűsítű Forráshoz címzett kocsmában. Majd ahogy felsírt a hegedű, a hajós is rázendített:
Az a vonat, ha elindult, hadd menjen!
Én utánam senki ne keseregjen.
Ha valaki énutánam kesereg,
A Jóisten két kezével áldja meg!
#
- november 23.
Szindbád egy üveg 2020-as fehér burgundit kért a libasültre, amit Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére loholva hozott, s mindjárt elő is kerítette fehér köpenye zsebéből titkos poharát, hogy együtt ihasson a hajóssal, s hogy vészesen leesett alkoholszintjét némileg helyre billenthesse.
Miután ittak, bizalmasan odasúgta Szindbádnak:
-Hallottad, hogy az infulenzia-olytások 70%-a elfogyott?
Szindbád méltóságteljesen felemelte poharát, a Tenkes mögé húzódó Nap fényében alaposan megvizsgálta az idei bort, majd szelíd szemrehányással, szinte szomorúan szólt:
-Tóni, tudod jól, hogy én iszom…
#
- november 24.
-Halottad Gyula, női vezetője lesz az efbíájnak -súgta bizalmasan a Drozofilla melanogasterhez címzett kocsma pultosa a hajósnak.
Szindbád épp egy 2020-as gohért tanulmányozott zöld nyelű elzászi poharában, a fény felé fordította tisztaságát ellenőrizendő, hosszasan illantotta, különösen az élesztős illatjegyek meglétére figyelve, így meglehetős felületességgel csak ennyit kérdezett vissza:
-Nagymellű?
#
- november 27.
Szindbád Leutschauertől, a járvány idején Drosophila melanogaster néven zugkocsmát üzemeltető vállalkozótól tudta meg, hogy a falu be van kamerázva, az egyetlen bejáratnál, a Krebsbach felől még rendszám-felismerő alkalmazás is van, ami azonnal jelez, ha idegen rendszám érkezik.
-Igyál csak nyugodtan, Gyula! Ha akarod, a nejed rendszámát is betöltjük a fináncoké mellé…
#
- november 27.
Miután beírták a Nő rendszámát az R betűsök közé, Leutschauer mesélni kezdett:
-Valójában mászókára nyertünk pénzt, de kinek építsük, ha egyszer alig van gyerek. Fiataljaink Ausztriában és Németországban, itthon csak az öregek, akik azt hiszik, hogy a kommunisták telepítették ki a svábokat, azt meg nem tudják, hogy a fidesz volt kommunistákkal van tele.
Így aztán fidesz szavazók, ennél fogva megnyertük a pályázatot, azt felszereltük magunkat evvel a jó rendszerrel.
Ezeknek mégsem fizetünk adót!
Majd töltött saját termésű Weissburgundijából az álmélkodó Szindbád zöld nyelű elzászi poharába.
#
- november 30.
Szindbád sörázottan, kissé imbolyogva ténfergett Pécs utcáin éttermet keresve, mikor észrevette a plakátot.
Megállt, kalapját feltolta a feje búbjába, mintha annak karimájától nem látná jól a hirdetést: Nálunk 10 perc alatt megebédelhet!
-10 perc alatt?! -dohogott magában a vén korhely- Hisz annyi idő alatt még a szék sem melegszik meg alattam! Ki a fene ehet ezeknél?!
#
- november 30.
-Ha bemegyek egy kocsmába és ott tévé villódzik vagy rádió szól, menten ki is fordulok onnét -mesélte Szindbád a honismereti kör tagjainak, mikor megkérdezték tőle, hogy : Gyula bácsi, és milyen a jó kocsma?
#
- december 06.
-Valóban hibás ez a térkép -állapította meg Szindbád-, sehol nem látom rajta Kolozsvárt.
#
2020.december 06.
Szindbád a véradásért kapott cukorborsó-konzervet egy szegény asszonynak adta, akiről tudta, hogy 4 gyereket nevel, majd szomjasan és szédelegve elindult, hogy egy zugkocsmát kutasson föl. Szárazságtól gyötörten, szikkadtan bolyongott a kisváros utcáin, hogy valahol igyék egy hűs seritalt -hisz még délelőtt volt-, de sehol nem talált titkon üzemelő italmérést.
Végre egy szederjes orrú, pirospozsgás atyafival futott össze, akinek alkohol-torzította arca bizakodással töltötte el, és megkérdezte:
-Kedves uram, ismer valahol ebben a városban egy zugkocsmát?
-Sajnos nem -így a megszólított úr-, és higgye el, ha lenne, én tudnék róla. Mióta a járvány van, a boltból iszunk -tette még hozzá segítőkészen.
Szindbád döbbenten nézett a vegyeskereskedés felé siető alak után: -Boltból inni? -dohogott magában- Nem is értem, János ezt hogyhogy nem említette az apokalipszis előjeleit taglalván?!
#
- december 06.
Szindbád szertenézett, de nem talált zugkocsmát a kisvárosban, ezért felszállt a buszra, mely egy eldugott kis zsákfalu egyetlen járata, s mely falu temetőjében az ősei nyugosznak gót betűkkel metszett sírkövek alatt.
Leutschauer, a kocsmáros, kitörő örömmel fogadta a vén korhelyt, s mindjárt sörrel is kínálta, mert még délelőtt volt.
-Veltins van csapolva! -kiáltotta büszkén, s már töltötte is.
Szindbád körbenézett; elégedetten állapította meg, hogy teltház van, s hogy még senki sem spicces. Ez utóbbit onnan tudta, hogy még magyarul beszéltek.
-Dehogy azért -súgta a kocsmáros bizalmas közelségből-, a Gékovács miatt.
-Az meg ki? -tolta fel Szindbád üstökén a kalapot.
-Ott ni, a Stammtisch-nál ül, a Drescher helyén. -Azt mondta, hogy magyar kenyeret esztek, beszéljetek magyarul…
-S miért nem vágtátok ki innét? -kérdezte Szindbád hangosan és azt a frank dialektust használva, amelyen ősei szóltak.
-Feljelentene… -súgta halkan Leutschauer, immáron ő is németre váltva. -Tudod jól, hogy semmilyen engedélyem nincs…
-Nyisd ki az ajtót, Jenő -sziszegte Szindbád letéve az üres kriglit, s bajuszán megtörölve a habot-, túl szép ahhoz, hogy baja legyen! -azzal elkapta Gékovácsot a grabancánál és kihajította. Jenő az ajtót oly sebesen csukta vissza, mintha tartani kellene a pali visszajövetelétől.
-Most pedig vörösbort töltsél, kékfrankost a Hetényitől! -majd Leutschauer csodálkozó tekintetére felelve még hozzátette:
-Vért adtam, azért iszom vöröset.
#
- december 06.
Míg a vére folyt, Szindbád szemlét tartott a véradásra gyűlt emberek fölött. Főleg szegények voltak, köztük sok cigány. Nem látta ellenben a templomjárókat, akik kevélyen szállnak ki csillogó autóikból vasárnaponta, s felvetett fejjel, megvetően sétálnak el a kocsma teraszán sörözők előtt, mintha bizony az idvesség nem az Isten könyörületességén múlana.
#
- december 09.
-Hallottad Gyula, hogy két hónapos alkoholtilalom jár az orosz vakcina után? -kérdezte Leutschauer, a Drosophila melanogasterhez címzett zugkocsma tulajdonosa.
-Nem csoda, hogy Oroszországban már kudarcot vallott! – felelte Szindbád közönyösen, mert minden érzékével egy a poharában lomhán nyújtózkodó 2020-as pécsi furmintra figyelt.
#
- december 12.
-Bonyhádra mész bevásárni? -kapta fel fejét Szindbád egy idei kadarka páráiból, amit egy öblös pohárból szippantgatott remegő orrcimpákkal. -Jövök én is, csak engem leteszel útközben Leutschauer zugkocsmájában -tette még hozzá határozott hangon.
Úgy is történt.
Leutschauernál ott volt a szokott gárda; Murauer, aki rendszeresen ittasan motorozik a környező falvak kocsmái közt földúton, rendszámát gondosan otthon hagyva; Krakauer, a erdészeti munkás, akinél olcsón juthatsz hozza hasogatott, száraz bükkfához; Resch, a megkeseredett fideszszavazó; Kofidisch, aki Németországból tért haza a haza jobban teljesít hazug szózatára, s azóta sem leli helyét, csak a kocsmában. Velük ivott Szindbád, míg asszonya a bevásárlókocsit tolta a Lidl és a Hofer kietlen polcsorai között, velük beszélgetett hol németül, hol magyarul, észrevétlen váltva a nyelvek között.
-Nekem jól jött a járvány -mondta egyszer csak egy hirtelen beállott csöndben Leutschauer, a kocsmáros-, a forgalmam még nőtt is, viszont pénztárgépet nem használhatok, elvégre zárlat van, ugyebár…
#
- december 17.
Szindbád legjobban abba a németszentmihályi kocsmába szeretett járni, mely az Öreg Szepihez volt címezve.
Az udvaron tarka baromfisereg rebbent szét a vendég érkeztére, bakkecske taszító bűzét lengette a szellő, amiért a betérő megszaporázta lépteit, hogy aztán megkönnyebbülve lépjen be az ajtón, mely fölött vitéz nagybányai Horthy Miklós fizimiskájának olajnyomata függött teljes díszben.
Szindbád a borért szeretett ide betérni, mert itt Zengőalji bort mértek, olaszrizlinget, melyet a hajós honvágyra ivott.
És nagyon tetszett a vén korhelynek még az is, hogy lejt a padozat, s hogy az asztal lábait ehhez nem igazították hozzá, ennélfogva az asztalok is lejtenek, a bögyös mönyecske pediglen úgy helyezi el rajtuk a poharat, hogy az achtel rovása lefelé essen, amitől a vendég túltöltést nyugtáz elégedetten és erős szándék ébred benne a busás borravalóra.
#
- december 23.
-Gyula, hallod ezt? -kérdezte Elemér, a Fekete Sas pincére a gyékénnyel fonott sarokpadon csendesen borozó Szindbádot.
A hajós épp a szemközti falon függő festményt tanulmányozta, melyen szent László király bárddal fakasztott vizet szomjazó seregeinek egy sziklából.
-Hát, ha annak idején -s itt poharával a kép felé bökött (a székelyhídi bakator lomhán mozdult a kehelyben)- víz helyett efféle itókák folytak volna a hasadékból, László királyunk sose kapott volna szobrot Magyarországon, elhiheted!
#
- december 25.
-Tessék mondani, inni szabad rá? (Szindbád [53], vén korhely.)
#
- december 26.
-Hallottad, Gyula? -kérdezte Leutschauer a zugkocsmájába betérő Szindbádot- A Vasas 350 milliót kapott a pénzünkből…
A hajós elsőbben is ivott egyet fél literes kelyhéből, amiben friss fehér burgundi gyöngyözött, majd visszakérdezett:
-Mi az a Vasas? Egy kórház?
#
- december 30.
Szindbádot egy ritkán érzett szorongás fogta el, mikor meglátta a bejárati ajtó mellett a lila fénnyel virító open feliratot. (Az OPEN és a PUB volt az a két szó vendéglátóhelyek homlokzatán, melyekről tudta, hogy neki ott helye nincs.)
Ez a fojtogató érzés még tovább fokozódott, mikor kiderült, hogy Soproni van csapolva és a Varga pincészettől tartanak borokat.
Legszívesebben menekült volna, de próbált uralkodni magán, hisz egy régi cimbora meghívott vendége volt, akit semmiképpen sem akart megsérteni.
Az étlapból feltekintve vette észre a diktátor arcképét, mely a söntéspult mögötti falon függött, s legalább 20 évvel ezelőtt készült, mikor még csak első ízben rontotta az országot.
-Főúr, szeretné, ha itt ma sok bor fogyna és busás lenne a borravaló? -kérdezte a pincértől, aki azon kevesek közé tartozott a szakmából, akit a hajós még nem ismert tékozló és tobzódó életvitelének dacára.
-Hogyne, uram! -hajlongott a pincér szolgálatkészen.
-Akkor távolítsa el annak a disznónak a képét a látómezőmből és hozasson bort valami közeli pincéből, mert Vargát nem iszom…
#
- január 01.
Amikor pedig közeledett a 8 óra, Leutschauer, a Drosophila melanogaster nevű -ajtaján biztonsági okok miatt Könyvtár feliratot viselő- zugkocsma csaposa nyugtalankodni kezdett:
-Mindjárt életbe lép a kijárási tilalom! -noszogatta ásítozva vendégeit távozásra.
-Kijárási tilalom? -hökkent meg Szindbád- és meddig tart?
-Reggel 5-ig -válaszolta gyanútlanul az álmos kocsmáros.
-Az igazán hamar itt lesz! Hozz még egy kört, Jenő!
#
- január 01.
A zugkocsma elé érkezve Feleség még nyomatékosan összefoglalta amit egész úton kárált: -7-kor itt vagyok érted. Nem érdekel, hogy teli van a poharad, az sem, hogy épp jó a lapjárás. 7-kor jössz, egy percet sem várok rád, itt hagylak! Megértetted?
Szindbád komoran bólintott, csak a kocsmaajtó („Könyvtár”) feliratot viselő zománcozott pléhtáblája rendezte újra mosolygossá ábrázatját
Belépett, köszöntötte a sváb atyafiakat, majd helyét elfoglalva rendelt:-Jenő, hozz egy kört az uraknak!
A beszéd arról folyt, hogy milyen jól főztek a nagyanyák. Krakauernek, az erdészeti munkásnak, Mauernek, a kőmívesnek, Resch-nek, a megkeseredett fidesz szavazónak egyaránt volt egy erre vonatkozó esete. Szindbád csak egy megjegyzést tett hozzá: -És nem csak az ízek, de az a pompás hangulat is hiányzik már, amit ezek az asszonyok tudtak teremteni a terített asztal köré, mint mikor a kotlós összecsődíti csatangoló csibéit egy-egy finom falatra.
A hajósra hallgatagság telepedett ezután, csak a többiek beszédjét figyelte, gyönyörködve a szép frank tájszólásban, mely valószínűleg ezekkel az emberekkel együtt fog sírba szállni.
Szindbádot nyomasztotta a közelgő 7 óra. Nincs szánalmasabb annál, mikor az emberért a felesége eljön a kocsmába, s ugrani kell, alkoholista módjára exre inni, sietősen, szégyenkezve búcsúzkodni, s szinte hallani a hátramaradottak lesújtó megjegyzéseit az alázatosan betett kocsmaajtó mögül: Schlappschwanz…
Megtanítottam a fiaimat -így morfondírozott Szindbád magában-, hogyan kell jó kocsmát fellelni, oda tisztelettudóan belépni, köszönni és elhelyezkedni a helyiek között, kik ottan évszázadok óta ivó családok jelenkori ivadékai, hogyan kell hallgatni vagy éppen bekapcsolódni a beszédbe, hogy mérjük föl illedelmesen az italok milyenségét, s hogy választunk közülük. Kár, hogy most nincsenek itt a fiaim. Megmutatnám nekik, hogyan távozunk méltóságteljesen, elismerést kivívva akkor is, ha asszony jön érettünk!
Aztán háromnegyed hétkor elővette csíkzsebéből kicsi telefonját, hívást mímelve eképpen szólott hangosan, hogy mindenki, az ivó egész közönsége hallja:
-Récikém (így becézte asszonyát), negyed óra múlva gyere értem. Nem érdekel, hogy mi megy a tévében! 7-re itt legyél a kocsma előtt!
7 előtt öt perccel aztán fizetett, nyugodtan elbúcsúzkodott, majd a harangszóra kocsma elé parkoló autóra bökve megjegyezte:
-Jó feleség! Mindig lehet rá számítani! -azzal büszkén, délceg léptekkel távozott.
#
- január 02.
-Na de ivott rá? (Szindbád [53], vén korhely.)
#
- január 04.
Szindbád a Money Parkett parkolójában látta meg a nőt. Karcsú, kecses nőn még sosem látott ehhez fogható formás, hatalmas melleket, melyek úgy himbálóztak rozsdaszín pulóvere alatt szabadon, mint tűzvészre félrevert harangok.
A hajós lenyűgözve bámulta a jelenséget, minden szemérmetességről megfeledkezve, kikerekedett szemekkel, leesett állal, orrcimpái úgy tágultak, akárcsak az üszögi csődöré, ha sárló kancát vezetnek el a boxa előtt.
A nő észrevette a csodálatot, s alaposan szemügyre vette a hajóst. Fekete maszkja és sötét fürtjei közt melengetően villant tekintete, mint száraz szőlőtőke zöld lángja az öreg sparherd repedt platnija alól.
Aztán levette maszkját. Csinos arca szemrehányóan kérdezte Szindbádot: -Hát tőled is csak ennyire telik? Meddő bámészkodásra?
#
- január 04.
-A magyarok? -hőkölt fel Szindbád egy húszas hárslevelű fölül. -Az aranycsapatban annyi magyar lehetett, mint az aradi vértanúk között…
Ivott aztán még egy slukkot, majd így szólt pohara mellé könyökölve, fejét tenyerébe hajtva:
-Valahogy Rákosi jobban értett a focihoz, mint 0rbán…
#
- január 04.
-Hmm… -horkant föl Szindbád.
#
- január 12.
-Tövisen igen rossz a csatlakozás, mikor Kolozsvárról Aradra utazom… -dohogott Szindbád a tövisi állomás restijében egy üveg Rózsamáli mögül, miután lemaradt az aradi vonatról.
#
- január 21.
-Céklát boltból, hallottad, Gyula? -kérdezte Leutschauer, a Drosophila melanogaster nevű zugkocsma üzemeltetője az ablakból kibámészkodó, olaszrizlinget kortyolgató Szindbádot.
-Meg még a földrengések is- szólt a hajós csüggedten-, itt tényleg a világvége küszöbén állunk…
#
- január 22.
-Gyula, te szoktál házimunkát végezni? -kérdezte Leutschauer, a Drosophila melanogaster nevű zugkocsma csaposa, miután egy üveg fehér burgundit tett Szindbád elé a Stammtisch jelölésű asztalra.
-Nem szoktam, Jenő! -válaszolt a hajós kissé elgondolkodva. -Tudod, aki igazán szereti a feleségét, az igyekszik úgy élni, hogy halálával ne taszítsa az asszonyt mély gyászba, ne hervadozzon, ne konyuljon a nő fájdalmában, hanem vígözvegy legyen. Ez az igazi szeretet. Én eszerint éltem és élek.
Azzal beleivott poharába, apró slukkokban ízlelgette a bort, s a temetődombot bámulta az ablakból, ahol gót betűkkel rótt sírkövek alatt ősei nyugosznak.
#
- január 23.
A Drosophila melanogasterhez címzett zugkocsma ajtajára biztonsági okokból egy könyvtár feliratot viselő, zománcozott bádogtáblát erősítettek.
A kocsmában egy kis russzki kempingtévé közvetíti a falutáblánál elhelyezett kamerarendszer képeit, mely rendszer rendszámfelismerésre is képes, és memóriájába az összes tolnai és baranyai illetőségű RR-es rendszám betápláltatott, a 6000 feletti számúak.
Itt ivott Szindbád, az utolsó dzsentri, a dögvész eme gondterhes óráiban.
#
- január 23.
Miután elhelyezkedett a Stammtisch billogot viselő asztalnál és első pohár borát megitta a beszédtémára alaposan figyelve, Szindbád csak ennyit tett hozzá:
-Több ízben is boroztam egy neves orosz orvossal, ő azt mondta, be ne olytassam magam a russzkival. De a fideszeseknek ezt ne mondjátok meg…
#
- január 27.
-A vendéglőket bezárni a plázák nyitva hagyása mellett olyan védekezés, mintha becsuknám az ablakot a szúnyogok miatt, de az ajtót kitárom, mert meleg van -mondta Szindbád, miután végzett egy üveg furminttal és a kijárási tilalom miatt rögvest újat rendelt, hogy elüsse az időt valahogyan hajnali 5 óráig.
#
- január 27.
Miután borát megkapta, Szindbád az ablakhoz lépett és lassú kortyolgatás közben bámulta szemközt a Kalvaria perih behavazott oldalát, ahol komor homokkövek sötétlettek ki a hó fehér lepléből, s üzenték az utókornak: Tobzódjatok, majd itt találkozunk!
Leutschauer -a zugkocsma üzemeltetője- közben hosszú felsorolást tartott a környék megbukott zugkocsmáiról és reájuk kiszabott büntetésről.
-Te nem félsz a bukástól, Jenő? -kérdezte Szindbád pécsi furmint ízével az ínyén.
-Nem. Tudod, az erkölcstelen és kevertnépű falvakban van csak bukás, ahol az irigységnek nem vet gátat a jellem és a morál. A mi falunkban elképzelhetetlen lenne, hogy valaki feljelent. Még az asszonyok se, akiknek férjeik itt isszák magukat naponta közönyösre, s hagyják hitvesüket esténként szárazon.
#
- január 28.
-Már hiányoltam ezt a Kapitány-Föveny Mátét -borongott Szindbád egy kancsó olaszrizling mögött a Drosophilában-, vajon ő hol kocsmázik ezekben a nehéz időkben?
#
- január 28.
-Pedig a fiatalok nem is emlékeznek a klímaváltozás előtti olaszrizlingekre… -dohogott Szindbád a savakat hiányolva az idei borban.
#
- január 28.
Zugkocsma-kereső alkalmazás nincs? Ha esetleg idegen helyre keverednék… (Szindbád [53], vén korhely.)
#
- január 29.
Akkoriban Szindbád a Drosophila melanogaster nevű zugkocsmában ivott, melynek puszta léte a magyar élni akarás válasza volt az elhibázott járványügyi intézkedésekre.
#
- január 31.
-Jenő, hallottad, hogy a piszkok éjjel hoztak egy rendeletet, miszerint a hétfőn megnyitó vendéglátó helyek drasztikus büntetésre számíthatnak? -kérdezte Szindbád, miután helyét elfoglalta a Drosophila melanogaster nevű zugkocsma Stammtisch billogú asztalánál.
-Engem ez nem érint -mondta közönyösen a kék kötényes sváb csapos-, hisz én már november óta feketén üzemelek…
Azzal a hajós elé tett egy fröccsöt, melyben úgy gyöngyözött a buborék, hogy Szindbád elfelejtette egyszeriben az élet fenyegető veszélyeit, majd a poharat kimérten -bár kissé reszkető kézzel- szájához emelve méltóságteljesen, apró kortyokban ivott.
#
- február 01.
A zugkocsma nem csak a magyar élni-akarás megnyilvánulása az elhibázott járványügyi intézkedésekkel szemben, de egyfajta lázadás is 0rbán pusztító rezsimje ellen.
Ezt érezte Resch is, a kiábrándult, megkeseredett fidesz szavazó , akinek minden egyes lelökött Jägermeisternél különös öröme telt az áfamentesség okozta árcsökkenésben.
Szindbád az ablaknál állt, figyelmesen tanulmányozva, amint a hó belepi a Kalvaria-perih oldalát; csak a homokkőből faragott sírkövek feketéllenek még ki a fehér lepelből.
-Gyula, kész a söröd! -szólt Leutschauer, a zugkocsma üzemeltetője, akit Szindbád ebbéli, korántsem kockázatmentes tevékenysége miatt korunk hősének tartott.
Miután átvette Tyuszi feliratú címeres kriglijében a kemény habú, ingerlően gyöngyöző Veltinset, szemeit félig behunyva, áhítattal kortyolt a hűs italba, mely a tegnapi borozástól igénybe vett és megfáradt mirigyeinek lázadását hivatott csillapítani.
Aztán a Stammtisch melletti falon függő térképhez ballagott, melyen a falu 1864-es állapotának megfelelően volt ábrázolva, s a kis parcellákban ősei nevét kereste, el-elmosolyodva, mikor Rittinger, Müller és Gungl nevekkel találkozott.
A térkép nagy flekkjeiben a gróf neve virított.
Resch -a megkeseredett fidesz szavazó- két Jägermeister között eképpen fakadt ki: -Milyen hülye voltam, hogy hittem ezeknek! A várallyai gyűlésen még a székely himnuszt is énekeltem velük, az öregapám ostora a nyakam köré tekeredett volna, ha ezt látja, pedig csak tátogtam, mert a szöveget se ismertem…
Keserűségében lekönyökölt, fejét tenyerébe temetve.
-Ne búsulj, Jani! -vigasztalta Szindbád- Te legalább rájöttél, hogy gazemberek pártján voltál. Ne nevezd magad hülyének, hisz professzorok, dékánok és rektorok adták el most éppen az egyetemeket a bűnszervezetnek, akkor őket hogyan nevezhetnénk?!
Resch rövid tűnődés után -mely alatt pont egy stamplit lehet becsapni- felszabadultan így szólt:
-Drecksäue!
#
- február 01.
-Emlékeztek még a zöldcímkés cirfandlira? -kérdezte Szindbád a Drosophila melanogaster közönségétől borozgatás közben.
-Én sajnos még a kékcímkés kéknyelűre is! -sóhajtotta a furcsán öltözött idegen, aki miatt Leutschauer, a zugkocsma üzemeltetője a szokottnál feszültebb volt.
Hmm, ez ért a borhoz, nem lehet ellenőr! -gondolta Szindbád, és látta a csapos kisimuló vonásain, hogy már ő is megnyugodott.
#
- február 01.
-Gyula, kész a söröd! -szólt Leutschauer, a zugkocsma üzemeltetője, akit Szindbád ebbéli, korántsem kockázatmentes tevékenysége miatt korunk hősének tartott.
Miután átvette Tyuszi feliratú címeres kriglijében a kemény habú, ingerlően gyöngyöző Veltinset, szemeit félig behunyva, áhítattal kortyolt a hűs italba, mely a tegnapi borozástól igénybe vett és megfáradt mirigyeinek lázadását hivatott csillapítani.
Aztán a Stammtisch melletti falon függő térképhez ballagott, melyen a falu 1864-es állapotának megfelelően volt ábrázolva, s a kis parcellákban ősei nevét kereste, el-elmosolyodva, mikor Rittinger, Müller és Gungl nevekkel találkozott.
A térkép nagy flekkjeiben a gróf neve virított.
#
- február 03.
-Lapos a bor, Bence! Ti már a kád fölött elmossátok a darálót?! (Szindbád [53], vén korhely.)
#
- február 03.
Felhívnám a figyelmet, hogy az orosz előtt egy hónapig, utána pedig 2 hónapig nem lehet inni. (Szindbád [53], vén korhely.)
#
- február 08.
-Jenő -kezdte Szindbád, miután helyet foglalt a Stammtisch sparherdhez legközelebbi székén egy csábítóan gyöngyöző fröccsel a kezében-, azért is szeretek zugkocsmában inni, mert tudom, hogy akkor a pénzemből nem jut egy fitying sem Parlagi nertársnak.
Leutschauer megértően hümmögött, majd mutatóújját felemelve büszkén, szinte kérkedően tette hozzá:
-És áfát sem fizetünk ennek a rablóbandának!
#
- február 10.
Látható, hogy a kocsmák bezárása nem vezet eredményre. (Szindbád [53], törzsvendég a Drosophila melanogaster nevű zugkocsmában.)
#
- február 10.
-Hallottad a WHO ajánlását a nyilvános mosdó használatáról? -kérdezte Szindbád Baromlakyt, aki a cseresznyafa tüvibe vizelt, miközben Szindbád egy satnya szőlőtőkén igyekezett segíteni.
#
- február 11.
-Állatok. Ilyen hülye nevű vendéglőbe amúgy sem térnék be, de akkor is; állatok… -dohogott Szindbád a metszésben elgémberedett ujjait a Drosophila melanogaster vidáman ropogó sparherdja fölött melengetve, miközben a háta mögött már spriccelt a szóda az olaszrizlingjébe.
#
- február 12.
-Egyre nehezebb már szőlőmunkást kapni -panaszolta Baromlaky, akinek komoly szőlőgazdasága van Érmelléken-, ezért arra gondoltam, hogy meghirdetem a szőlőmet mint fogyókúra szalont kövér asszonyságok számára, kéthetes bentlakással, ahol a kalóriát én adom és munkával én is csökkentem a súlyt, (“két hét alatt 10 kiló”) jeligére.
-Jó ötlet! -helyeselt poharát szájától elvéve Szindbád- De ne feledd, nem minden nő lesz vonzóbb 10 kiló mínusszal, az ilyenek jelentkezését utasítsd vissza, s egyszersmind ajánld nekik a Szindbád-féle önbizalomerősítő tréninget, szintén két hét bentlakással…
#
- február 13.
-Szétloptam az országot. Hihetetlen, hogy ti ezt hagytátok…
Micsoda szánalmas férgek vagytok, kínaival oltakoztok, én meg titokban Pfizerrel…
Gépeket vettem, hogy ha baj van, elhúzhassak ezerrel,
Erre ti hagyjátok, hogy tovább rabolhassam hazátok?!
Micsoda hitvány népség! Új repcsiket vetet vélem a szükség,
Mert a meglévőket már teleloptam,
Seuso kinccsel és képekkel, szobrokkal,
A Jegybankból az arannyal.
S ha adtok még pár évet, hát akkor fölösleges volt vennem minden repülőgépet,
Mert Európából kikecmeregve olyan leszek, mint az orosz medve:
Fegyverrel, s nem szélhámos szóval foglak már elnyomni benneteket,
Szegény, szerencsétlen magyarok;
Az utolsó csapás reátok én vagyok!
(0. Viktor [57], igazságszérum hatása alatt tartott beszéde.)
#
- február 13.
-Akkor nem megyünk át a Tatroson Palánkára -mondta Szindbád-, jó bor van itt Bükkön a Három Huszárokban is!
#
- február 21.
Tóth Krisztina? -hőkölt föl Szindbád egy öreg sárfehér illantgatásából- mindjárt más lenne a véleménye, ha lenne egy férfi, akitől megkapja azt, amit kíván…
#
- március 03.
-Nincs miért aggódnom! Tölts még egyet a furmintból, Jenő! -koppantott üres poharával a pulton Szindbád, mikor a forint elértéktelenedéséről értesült a Drosophila melanogaster nevű zugkocsmában.
#
- március 05.
-Teljes lezárás? -hökkent meg Szindbád- Csak nem zárják le még a zugkocsmákat is?
#
- április 04.
Mikor beteg volt, Szindbád így fohászkodott: Uram, ne az érdemeim szerint bánj velem!
#
- április 05.
Cigányzenére sose sajnáltam a pénzt. (Szindbád [53], az utolsó dzsentri.)
#
- április 10.
Szindbád a doktornővel -aki az anonim alkoholisták aktivistája volt- a diófa alatt üldögélt egy kancsó olaszrizling társaságában és a Baranyára borult tavaszban gyönyörködtek.
-Mikor ittál először bort, emlékszel még az első pohárra? -faggatózott a doktornő.
-Nem csak az elsőre, a másodikra is.14 éves voltam, mikor a nagyapám a leányvásárban vett nekem egy bicskát, egy közepes fejesgörbét a pécsi Helmrichék műhelyéből.
Hazafelé szekerezve pedig elmagyarázta, hogy egy legényembörnél mindég legyen bicska, hogy akárhová kerül, saját késsel tudjon enni. Vigyázni kell továbbá, hogy asszony sose férjen hozzá, mert az rögtön elmosogatja, a víz pedig nem illik a bicskához, mert azt az utolsó törés kenyérrel tisztítjuk meg.
Egy hétre rá gyönyörű október végi napsütésben a nagyapám pincéje előtt összeült a szokásos szalonnázó, borozgató társaság, gondoltam, közibük ülök kipróbálni a bicskámat. Na, akkor töltött a nagyapám egy pohár bort: igyál, fiacskám, Lämmerschwantz!
-Mondd csak neki magyarul: juhfark! -szólt az öreg Bögyi.
-Helyesebben csomorika! -igazított rajta Sorosits sógor- Monyoródon vetted a szőlőt, ugye?
-Ott hát, ahol szoktam -válaszolta nagyapa.
Mert a nagyapám úr volt, szölleje nem volt, nem kapált, nem kötözött, bora mégis volt.
Alig ittam meg a bort, rögtön éreztem felszívódni. Lágy, kellemes melegség futott végig az ereimen, finom volt. Az étkezést befejezve pedig -ahogy papa tanította- az utolsó falás kenyérrel eltöröltem a bicskámat, majd egy hirtelen, ösztönös mozdulattal megtöröltem még a bal vállamon a ruhámban is.
Nagyapám kezéből kiesett a bicska elképedésében:
-Az öregapám pont így tevött, tán csak nem rá fajozol? -kérdezte játékosan dorgálva.
-Nem baj az, fasza gyerök volt Karcsi bátyám -szólt Sorosits sógor elismerően.
-Az bizony, elmúlatta az egész birtokot! -dohogott nagyapa.
-Legalább nem vegzáltak bennőtöket a kommunisták! -röhögött fel hangosan az öreg Bögyi, a többiekre is átterjesztve a kacagást.
Bögyinél maradt a szó: -Emlékszem, mikor meghalt, ’19-ben, én már 22 esztendős voltam. A Schubert-kocsmában ölték meg a szerbök. Rájik szólt, mert lóháton gyüttek be az ivóba, bátor embör vót.
-Sógor -szólt papához Sorosits-, mikor is születött az öregapád?
-Húszba’. 1820-ban.
-Nem olyan rossz gének akkor ezek mégse! -emelte poharát koccintásra Sorosits sógor mosolyogva.
Na, ez volt a második pohár borom.
#
- április 14.
A nemzet majd akkor örvend, ha 0rbán és ótvar rendszere bukik.
Emberek tódulnak az uccákra örömükben, ismeretlenek borulnak egymás nyakába örömkönnyektől ázottan, bor kerül elé és egyéb italok, alkalmi zenekarok állnak össze, addig hideg és tartózkodó szépségek válnak egyszeriben kacérrá és egyszerre két gombot is oldanak feszülő blúzukon, kocsmárosok ingyen mérik a sört és mutogatnak a fal tüviben lehorgasztott fejjel, behúzott vállal sompolygó alakokra: ők is fideszesek voltak!
De nem lesz bosszúszomj a kis megtévedt, kerge Wallikkal szemben, az általános öröm érzésébe ez nem fér belé, s különben is, mindenki megelégedésére szolgál a hír: összeül a Népbíróság a nagypatkányok elítélésére.
#
- április 18.
-Putyinnak levelet? -hökkent meg Szindbád, miközben elégedetten üldögélt egy kancsó juhfark mögött a sarokban, ahonnan jól tanulmányozhatta Paczka Ferenc: Attila halála című festményét.
#
- április 21.
-Kulturális nyitás? -csillant föl Szindbád szomorkás szeme- Tehát nyitnak végre a kocsmák?
#
- április 28.
Egy idegen toppant be hirtelen Leutschauer zugkocsmájába, a Drosophila melanogasterbe. Szemüveges volt, sápadt, csenevész alkata elgörbült a kezében tartott aktatáska súlya alatt.
Csönd lett az ivóban, a hangulat úgy ült le, mint lakodalomban, ha hívatlanul megjelenik a régi szerető.
A csöpp kis ember felmászott a bárszékre, a pultra könyökölve hetykén rendelt:
-Egy korsó sört, sofőröm van! -azzal elővette oltási igazolványát (Leutschauer Jenő belesápadt, azt hitte, NAV-os), s hencegve mutogatni kezdte.
-Hagyja csak -tért észhez a csapos-, ez zugkocsma, ide ez nem kell.
-Kár, mert már szerettem volna valami hasznát látni. Tanfelügyelő vagyok, az alsó tagozatot ellenőriztem, hogy rendben megy-e az oktatás -itt szünetet tartott, hosszan, szinte mohón öntötte magába a friss Veltinset- és szerencsére, mindent megfelelőnek találtam.
-Milyen oltást kapott? -kérdezte tőle barátkozón Szindbád.
-Sajnos, Pfizerrel kellett beérnem, mert az unokáim Londonban vannak, s ezt fogadják el a beutazóktól.
-Mert különben mivel oltatta volna magát? -horgadt föl a hajós érdeklődése a furcsa kis ember iránt.
-Természetesen kínaival! -vágta rá peckesen a tanfelügyelő.
-De miért éppen azzal?
-Hát maguk nem néznek tévét? 0rbán Viktor is ebből kapott! Ennek garantáltan nincs mellékhatása!
Szindbád nagyot sóhajtott, finoman belekortyolt szödörnyés ízektől tobzódó kadarka roséjába, majd foghegyről vetette oda a jövevény felé:
-Nemcsak mellékhatása nincs, uram, de még főhatása sem!
Azzal a falon függő, Meyer Ferdinand készítette térképet kezdte tanulmányozni, a parcellákba beírt nevek közt ősei nevét kutatva, így jelezvén, hogy a diskurzusból kiszállt.
#
- április 30.
Szindbád akkoriban szerelmi bánat miatt ivott a Láncos teraszán. Nem mintha ez lett volna a kisváros legjobb kocsmája, de a Gödör csak 10-kor nyitott, Szindbád pedig már reggeli helyett is fröccsöt kívánt gyötrelmét csillapítandó.
Mivel már napok óta nem evett, csak ivott, gondolta betér a szemközti kis élelmiszerboltba két pogácsáért.
Fáradtan tápászkodott fel az asztaltól, görnyedten kelt át az úton, lassú, bizonytalan léptekkel, imbolyogva, akárcsak a vetés fölött pocokra vadászó rétihéja.
A bolt kicsi volt, középen pult, mögötte egy delnő.
-Mit adhatok? -kérdezte kedvesen Szindbádot.
-Két pogácsát kérek -mondta Szindbád, s közönyösen figyelte a nőt, amint papírzacskóba teszi az árut. Olyan közönyösen, ahogyan csak szerelemtől gyötrött fiatalemberek tudnak nézni más nőkre.
Visszaült aztán poharához a városka alkoholistái közé, nyammogva, étvágytalanul csipegette a pogácsát, s közben a nőre gondolt a boltban.
A komor ködből, melyet a szerelmi bánat borított reá, hirtelen felsejlett az a mélykék szempár, mely olyan sajnálkozva pásztázta őtet, a tapasztalt nők mindent látó és értő tekintete volt ez, aminek a hatalmát és veszélyességét akkor még csak nem is sejthette az ifjú Szindbád. -Mint a szarkaláb, olyan kék… -nyugtázta kimondva.
Aztán a nő alakját látta maga előtt, s olyan kéjvágy kapta el, hogy beléreszketett. Orrcimpái úgy tágultak, mint a csődöré, ami előtt sárló kancát vezetnek el, alkohollal hígított hormonjai hirtelen felülkerekedve heves szekréciót idéztek elő nemi mirigyeiben, szinte érezte a heréiben és prosztatájában beinduló lázas készülődést.
Felkelt, s újra átment az úton, immár peckesen, délceg léptekkel, tüdejét teliszívva a májusi reggel üzekedésre ingerlő illataival.
-Mit adhatok, fiatalúr? -kérdezte a nő kedvesen a belépőtől.
-Nem is tudom, hogy mondjam… -bizonytalanodott el Szindbád, s érezte, hogy szája kiszárad az izgalomtól.
A nő hosszasan figyelte a kéjre lobbant legénykét, majd az ajtóhoz lépett, bezárta, a táblát is gondosan megfordította: zárva.
-Talán a raktárban megtaláljuk, ami neked kell -búgta, s beterelte Szindbádot egy szűk kis szobába, sörösrekeszek és liszteszsákok közé.
-Most olyan napjaim vannak, hogy csak ezt lehet -súgta mentegetőzve és letérdelt Szindbád elé. Az ifjú gavallér felnyögött a kéjtől, s tudta, hogy ezután csak idősebb nőkkel fog kezdeni.
Miután Szindbád félájultan egy kenyeresládára hanyatlott, a nő hatalmas kebleit nagy nehezen visszagyömöszölte melltartójába, blúzába bújt, s mosolyogva figyelte az alélt legénykét.
-Boldog lehet a férjed -nyöszörögte Szindbád elismerően, erőtlenül.
-Csak nem képzeled, hogy őt is leszopom?! -háborodott föl a pompás delnő.
-Őt nem? -csodálkozott az ifjú.
-Hogyisne! Még azt gondolná, kurva vagyok!
#
- május 01.
Ilyen sort utoljára Kolozsváron láttam, mikor hús érkezett a Széchenyi téri húsboltba, ott a Széki Tibor patikája mellett… (Szindbád [53], csavargó.)
#
- május 01.
-Nem értem, mi a gondjuk, hisz úgyse mentek volna Moszkvába, nem hülyék… -dünnyögte Szindbád poharában egy testes furmintot lötybölve.
#
- május 01.
-Mi lehet 0rbán célja? -tűnődött Szindbád egy kadarka rosé kortyolgatása közben.
-A vészhelyzetet akarja fenntartani, hogy elmaradjanak a választások -válaszolt kapásból Leutschauer, aki kocsmárosként a legjobban értesült embernek számított Ahndorfban-, ehhez pedig az kell, hogy a járvány ne múljon el. Tehát nyit.
#
- május 11.
Belga barnasörben? -kérdezte Szindbád, s beléborzongott.
#
- május 11.
Szindbád könnyelműségében -vagy azért, mert akkorára már vagy tíz éve ittas volt- megfeledkezett öregapja tanításáról, miszerint az eladó szomszéd földet meg kell venni.
Így történhetett, hogy azon diófa alatti terület, mely alatt leggyakrabban szokott mélázva borozni -borongani múlton, s sejdített jövőn-, gazdát cserélt, észrevétlen, s az új tulajok egy nagy hangszórót tettek ki a gyöpre, reá valami csillogó alkalmatosságot, mihez bunkófont csatlakoztattak, s aztán csörömpölő, zuhogó dübörgést ontottak a kedves, madárdalos tájra, mely zaj hörgéssel volt kísérve énekhang gyanánt.
Szindbád felkerekedett, s egy távolabbi dűlőbe vonult vissza nyugalmát megőrizendő. Itt ivott aztán egy mezsgyeszélről nőtt cserefa árnyékában, rút bosszút forralva.
Reggel pediglen -ami hajnal 5 óra a parasztnál- a vén korhely másnaposságtól száraz szájjal, imbolyogva, rogyadozva átballagott a szomszédba megnézni az instrumentumot, ami a zajt okozta, mert bizony azt a fiatalok künn hagyták éjszakára.
Egy üveg Jever volt a hajósnál, amivel másnaposságát szándékozott kezelni, ezt -fájó szívvel ugyan- a csillogó fémdoboz hűtőréseibe öntötte, olyan méltóságteljes lassúsággal, mint ahogyan inni szokott.
Többé sosem zavarta fülsértő dübörgés és hörgés kedvenc diófája alatt.
#
- május 11.
Szindbád szívesen üldögélt a gyümölcsös legvénebb fája, egy hólyagos cserösznye alatt, s innen szemlélte a baromfiak életét, miképpen is zajlik.
A tikok a domináns kakas körött legelésztek, kapargáltak férgek után kutatva, finnyálva csipkedték a hullott gyümölcsöt, miközben a kakas éberen vigyázta a őket a két másik kakastól, melyek kéjszomjasan köstörködtek a csapat körül elkószáló tikra várva, hogy egy gyors ciceréléssel az ő fajik is fennmaradhasson.
A kotlók büszkén vezették csibéiket, nagyokat ütve a közel merészkedő tikok vagy nagyobbacska csirkék fejére, tollukat felborzolva, méltatlankodva pedig, ha kakas közeledett.
Szindbád lassan kortyolta borát, s azt latolgatta, melyik kakasból legyen a vasárnapi paprikás, hogy végre egy jót kadarkából ihasson.
Hirtelen szétrebbentek a baromfiak, mert két hófehér disznó vágtatott közibük.
-4 óra -gondolta a vén korhely ott a cserösznye fa alatt-, s már spitzen vagyok…
Az időt azért tudta ilyen pontosan, mert nője -aki immáron 26 éve borzolja a hajós idegeit- pontban ilyenkor engedi ki a két süldőt az ólból, hogy ganyézhassanak.
Mert bizony a disznó a legtisztább állat, sose piszkít az óljába, ha a nap azonos szakában ki lesz eresztve.
A két kancsi mohón falt mindent, mit talált: tikszart, gyümölcsöt, túrtak tarack után kutatva, majd a friss moslék gőzölgő illatára visszatértek óljukba.
Szindbád kitöltötte az utolsó cseppet is a palackból, majd így szólt a mellé telepedő asszonyának:
-Megértem én a vegánokat, lehet, hogy én is az lennék, ha ipari húst kéne önnöm, de vajon mit iszik egy vegán?
-Vizet! -vágta rá feleség, mint valami vigéc.
-Na, ezért tartunk mi külterjesen állatot.
#
2021.május 16.
-A csillár lóg már? -kérdezte Szindbád egy üveg Jevert szorongatva, mellyel gyötrő másnaposságát kezelte.
#
- május 17.
-Ha jó bort akarunk inni, legjobb, ha otthon maradunk -mondta Szindbád barátainak, miután végigitták a hévízi borfesztivál összes standját egy estébe nyúló délután alatt.
#
- május 20.
-Nincs mit felvennem, Gyula!
-Falaztassak le a nappaliból még egy gardrób szobát? -kérdezte érdeklődést tettetve Szindbád, egy 2020-as furmintban gyönyörködve.
#
- május 23.
-Hát eddig maszkot kellett hordani? -csodálkozott Szindbád félvállról, mert figyelmét egy, a kocsmába félszegen belépő és bizonytalanul köszönő, ragyogó szépségű nő kötötte le, akinek bájos vonásaira úgy telepedett rá a bánat, mint kajszi virágzó ágaira a márciusi hó.
Szindbád ellenállhatatlan vágyat érzett a nő megvigasztalására, ezért szemkontaktus teremtése után egy udvarias mozdulattal asztalához invitálta és hellyel kínálta a betérőt.
A nő szelíden megállt az asztalnál, szép kezét végigsimította a kockás abroszon, majd halkan így szólt:
-A férjemet keresem.
-Sajnos, nem én vagyok -válaszolta Szindbád, miközben orrcimpái beleremegtek a nő illatába, ami a frissen kaszált sárosi rétek hervadó virágaira emlékeztette a vén korhelyt.
-Üljön ide az asztalomhoz -búgta Szindbád azon a mély rezgő hangon, amit még ifjú gavallér korában fejlesztett ki a nők elcsábítására, s mindjárt egy széket ki is húzott a vonakodó nőnek, mire az végre elszánta magát és leült.
-Iszik velem egy pohár bort, vagy mást kérhetek?
-Egy pohár bort szívesen megiszok -mondta a szépség, haját kacérul igazgatva.
A pincér poharat hozott -kérés nélkül, csupán a jelenetet figyelve-, Szindbád pedig jó harmadáig töltötte azt. Koccintottak és ittak. A nő pár apró kortyot, a vén korhely pedig hosszú, nehéz slukkokat, hogy parázsló vérét és lázas szekrécióba kezdő nemi mirigyeit tovább tüzelje.
-Tudom, hogy be kellett volna mutatkozni, de… hiszen mi ismerjük egymást, Hermine -szólt Szindbád, miután poharát letette, s gyengéden, mint kotlós alól a pár órás csibét, megfogta a nő kezét.
-Stolcz Hermine, a legszebb lány voltál Késmárkon, s most Budapesten a legszebb asszony -bókolt Szindbád szerelmesen.
A szépasszony elmosolyodott, s a vonásaira ülő bánat úgy rebbent fel egyszeriben, mint karvaly átsuhanó árnyékától a verebek raja.
-Érted vívtam életem első párbaját -merengett Szindbád a székben hátradőlve, s egy jövendőmondó cigányasszony szakértelmével vizsgálta a Kis Pipa mennyezetén a repedéseket, mintha csak onnan olvasná ki az elkövetkező szavait:
-Soha többé senkit nem tudtam már úgy szeretni, mint téged. Ha nem dobnak ki a párbaj miatt a podolini iskolából, megkértem volna a kezed.
Erre a kijelentésre csend állott be, mialatt Szindbád gyengéden szorongatta a kecses női kacsót, minden ízét és porcát végigtapogatva, mintha csak ellenőrizné, hogy Hermine hiánytalanul került-e elő.
-Hogy kerültél Budapestre, kedves? -kérdezte a hajós hosszas hallgatás után.
-A késmárki postamester lett a férjem, aki nem volt hajlandó aláírni a cseheknek, hiába győzködték, hogy németként miért ragaszkodik a magyar államhoz, ő nem írt alá.
-Derék ember -vágott közbe elismerőleg Szindbád.
-Téged kerestelek minden férfiban -suttogta parázsló szemekkel a nő, majd folytatta a történetét:
-Budapestre tavaly költöztünk, az uram állást kapott a Nagypostán. Jól is keres, megvolna mindenünk, csak hát nincs gyerek…
Szomorúan lehorgasztotta szép fejét az asszony, majd erőt véve magán, újra mesélni kezdett:
-913-ban Stubnyafürdőn kezeltek. Dr. Brenner volt az orvosom, ő mondta, hogy egészséges vagyok, az uram nemzőképtelen.
-Brenner? -hökkent meg Szindbád a név hallatán. -Brenner József?
-Igen! Ismered talán? -kérdezte a nő elkerekedő szemekkel, csodálkozva.
-Ismertem -komorodott el a hajós-, már nem él, Kelebiánál, a demarkációs vonalon megölték a szerbek…
Újra csönd telepedett rájuk, amit Szindbád tört meg:
-Géza jó orvos volt, sok úriasszony köszönhet neki gyermekáldást… -itt sejtelmesen elmosolyodott, amit Hermine rögtön elértett:
-Én nem akartam tőle gyereket, mert bár okos, finom ember volt, de nem hasonlított az uramra. Mert az én uram magas, mint te, Gyula. A haja is sötét és dús, mint neked. A szeme is pont olyan melengető barna, mint a tiéd…
#
- május 23.
-Hallottad, Gyula? Kósa megszólalt… -súgta bizalmasan Elemér, a Fekete Sas köpcös pincére Szindbád fülébe, miközben egy újabb üveg bakatort tett az asztalára egy diószegi pincészetből.
-Nem érdekel a forint árfolyama, Elemér… engem euróban fizetnek.
-De akkor miért iszol mindig hitelbe?
-Hát nem jön az asszony rendezni?! Na ugye!
#
- május 24.
Szindbád szomorúan könyökölt a Zönge teraszán egy párás Pilsner Urquell üveg mellett, amiból alig-alig fogyasztott.
Tóni, a figyelmes pincér illedelmesen kérdezte meg tőle:
-Mi a baj, Gyula?
-Összevesztünk az oltás miatt az asszonnyal…
-Azt hogy lehet? -hökkent meg a pincér, s máris Szindbád mellé telepedett, fehér köpenyege zsebéből elővéve titkos poharát, s töltött a sörből magának.
-Ki kell tölteni az oltáshoz egy űrlapot, melyen volt egy kérdés, hogy kit értesítsenek, ha elájulok. Természetesen a NŐt jelöltem meg, de nem tudtam a telefonszámát fejből, amin rettenetesen megsértődött. S ilyenkor elindul a szólavina…
Azt vágta a fejemhez, bezzeg a kurváid számát tudod fejből! Mire én: De Récikém, ők mégsem kerülhetnek a telefonkönyvbe!
Szóval vannak szeretőid?! Megállj, én is szerzek magamnak!
Mire én: Csak olyat keress, aki meg is szöktet! -s itt már röhögtem.
De ő nem vette tréfára, Tóni: egy fillér nélkül engedett ide a kocsmába is…
-Sose búsulj, majd a többihez írjuk…
#
- május 28.
-Úgy látszik, eddigelé szerencsém volt, mert Varkoly bort még nem ittam, s most, hogy már tudom, neres a bor, kerülni is fogom -mondta Szindbád Leutschauernek, aki épp egy 2020-as pécsi furminttal kínálta, nermentes pincészet kiváló borával.
#
- május 30.
-Mi az a wrapet? -kérdezte Szindbád tettetett érdeklődéssel, miközben a sparherd platniján csendesen rotyogó marhalábszár pörköltbe óvatosan vörösbort lottyintott, s finom mozdulatokkal elkeverte benne.
#
- június 05.
-Ismertem egy Palikot -kezdte Szindbád, miután gondosan letörölte a marhapörkölt veres szaftját deresedő bajúszáról-, utcaseprő volt Késmárkon, sok gyereke volt, vagy 10, szegények voltak nagyon, de nem fogadott el könyöradományt, ezért ahol épp söpört, a jóérzésű emberek el-elhagytak egy koronát, vagy egy hatost, amit ő boldogan megtalált.
Itt szünetet tartott, mert a kelyhében lustán hentergő vörösbort emelte a fény felé, magasra, s alulról kémlelte annak csillogó tisztaságát. Aztán méltóságteljesen ivott, lassú kortyintásokkal, átszellemült arccal.
-De mi lett Palikkal? -kérdezte Elemér, a Fekete Sas köpcös pincére udvarias kíváncsisággal.
-Palikkal? -hökkent meg Szindbád csendes merengéséből visszatérve.- Öregségire megbolondult, mint minden normális ember. Azt hirdette, hogy a Marson is van élet, ezért több kocsmából ki is tiltották. Józanul halt meg, a meg nem értett zsenik keserű gőgjével az arcán…
#
- június 06.
-Vajon megvan még Csiszárék kocsmája, a Gödör Keszthelyen? -mélázott Szindbád egy litra pécsi furminton túlereszkedve.
#
- június 17.
Szindbád akkoriban a Vasvörösvár és Őrisziget közt félúton lévő, a Vén Brünnhöz címzett csárdában tengette életének szabad óráit.
Nem csupán a finom cseh sör és a Pala névre keresztelt csomorika-juhfark vegyesbor csalta ide a hajóst, de Marika is a söntés mögül, akinek pompás idomaiban kedvtelve gyönyörködött a vén korhely, miközben ivott.
Történt pedig, hogy a közeli kisváros gimnáziumába magas rangú kormánydelegeció (sic!) érkezett Budapestről, hogy hangzatos beszédek után zabáljanak egy jót ingyen, s igyanak rá kosztenlosz, s aztán hazafelé rácsudálkozzanak a falvakra: hogy a fenébe ilyen szép itt minden?
Majd röhögve fel is büfögték a választ: ezek nem tudnak még lopni sem!
Körükben volt a neves professzor is, a néprajz tudományok híres tanára, aki a keresztény kurzus alatt politikai szerepet is vállalt, melyet a mai klerikális reakció akkor még liberális magja „térdre, csuhások!” felkiáltással üdvözölt. Most egy kisbuszban ültek, békében egymás mellett.
A professzor épp a Vén Brünn mellett találta ki, hogy ide betér, s belehallgat a kocsmai beszédbe, míg a többiek a teraszon isznak.
Szindbád pedig ott ült a pultnál, kezében egy fél litrás kehelyben fehérbort lobogtatva, magában azt latolgatván, hogy vajon Marika hatalmas tőgyei milyen alakzatot vennének föl, ha a melltartó fogságából kiszabadulhatnának.
Nyikorogva nyílt az ajtó, s belépett rajta fekete, zsinóros mentében, lobogó, fehér hajjal, köszönés nélkül a tanár.
Egy pillanatig mindenki felé fordult, majd duruzsolt tovább a kocsma népe németül.
Az öreg lesújtó, megvető tekintetét végighordozta az ivón, tán már épp sarkon is fordult volna, mikor Szindbád -felismerve a tagot, s felismerve a helyzetet- eképpen rikkantott felé:
-Professzor úr, gyűjti még a népszokásokat? Mert mondanék egyet: ha belépünk egy kocsmába, köszönünk!
Majd visszafordult Marika felé, s elégedetten állapította meg, hogy e rövid közjáték alatt a csaposlány kioldotta pattanni vágyó, feszülő gombjai közül a legfelsőt dús kebleinek izgató halmán.
#
- június 19.
-Hallottad, Gyula? Marsi Andreára testőrök vigyáznak… -súgta bizalmasan Tóni, a Zönge pincére a másnaposságára gyógyírt kereső Szindbádnak, miközben asztalára tette feszes habú, gyöngyöző Veltinsét, amiből a hajós méltóságteljes, apró kortyokban ivott, majd bajuszáról a habot letörölve kérdezte:
-Ki is a hölgy? (a hajós úriemberként a hölgyet névről nem ismerhette).
-Tudod, akit a Lőrinc megszöktetett!
-Miféle Lőrinc? -érdeklődött Szindbád, mert rangon alulinak tartotta, hogy csupán keresztnevükről beazonosítson gazembereket.
-Hát az 0rbáné… (itt Tóni egészen közel hajolt, s teljesen halkan sutyorgott)
-Minden jót kívánok a hölgynek, remélem, jól teletömik a bukszáját! -szólt közönyösen a vén korhely, s söre után nyúlva jelezte a téma kifulladását.
#
- június 21.
-Új szakács van, Tóni? -kérdezte Szindbád a sápatag sváb pincért korholva-, mert én krumplilevest kértem nem krumpliteát… -tette még hozzá, kanalát fitymálóan mártogatva a híg lében.
-Igen, a ragyás Józsi fölmondott, mert kevesellte a fizetséget, de rögtön jött egy új, aki vállalta ennyiért is -szabadkozott Tóni, miközben fehér köpenyege zsebéből előkotorta titkon hordott kis poharát, hogy a vendég borából kunyermáljon egy decit.
Szindbád készségesen töltött neki, majd tovább dohogott:
-Nem érdekelnek a jövedelmi viszonyok, Tóni, de egy szakács az tudjon főzni! A krumplileves pedig legyen krumplileves!
-Hívjam ki a szakácsot? -nyöszörögte szeppenten a pincér.
-Nem a szakácsot, a tulajt hívatom.
-Mit akarsz vele? -kérdezte halálra rémülten Tóni, kicsi poharát gondosan elrejtve.
-Fölmondok neki. Többé nem itt herdálom a pénzemet! -fenyegetőzött a vén korhely öntudatosan.
#
- július 02.
-Lengyel László? -kérdezett vissza Szindbád, mialatt egy 2020-as pécsi furmintot forgatott figyelmesen fél literes kelyhében. -Ő volt az, aki azt jövendölte 1988-ban Keszthelyen a Koronában, hogy ha marad a Kádár-rendszer, itt 4 millió szegény lesz, gyermekek fognak éhezni, megfizethetetlenné válik az élelmiszer, tömeges kivándorlás veszi kezdetét…
Itt szünetet tartott; ivott, apró kortyokban, remegő orrcimpákkal, fenségesen. Majd a poharat pontosan úgy tette le, hogy talpa illeszkedjen az abrosz egyik négyzetébe, s így folytatta:
-Oda kell erre az emberre figyelni. Minden jóslata bejött. Pedig a szocializmus már egy évre rá megbukott…
#