2024-11-19
“-Hallottad, Gyula? Védelmi Tanács alakult a Karmelitában… -kérdezte, miközben egy üveg bakatort tett Szindbád elé Elemér, a Fekete Sas köpcös pincére és rögtön bontásához is látott.
-Védelmi Tanács? -hökkent meg a vendég- Hát már ostrom alá vették? Vidd vissza a bort, Elemér, majd legközelebb megiszom, most rögtön a fővárosba kell utaznom…
-Nincs semmiféle ostrom -csitított a pincér dugóhúzás közben-, maradj csak nyugton, csupán arról van szó, hogy félnek.
-Félnek? Na, ez is jó hír azért, csak tudnám, hogy mitől… -azzal maga elé emelte a poharat, melyben pirosan csillant a diószegi bor.”,
2024-12-07
“Szindbád -szokása szerint- gyalogszerrel indult Pinkaóvár kocsmájába, hogy egy kicsit beszélgessen, tájékozódjon.
Sietős léptekkel, szuszogás nélkül haladt a Lemmberich emelkedőjén, elégedetten figyelte szíve és tüdeje tökéletes működését, izmai fáradhatatlanságát.
25 perc alatt ért át a Muhr-kocsmához, ám a zárva volt.
“Kis hiba” -legyintett a vén korhely minden bosszúság nélkül, és máris a következő falunak vette az irányt; “Sámfalván még úgyse kocsmáztam, mióta Hasler Gyuszi felhagyott a vendéglátással”.
A Tauchenbach völgyét követve ért a faluba, szomorúság öntötte el, mikor a bezárt Hasler-kocsma sötét ablakai előtt ballagott el, de nemsokára jólesően hallotta az új lokálból kiszűrődő, semmi mással össze nem keverhető hamisítatlan kocsmazajt.
Szinte teltház volt. Szindbád -mint az idegenekhez illik- a pultnál maradt, miután borát megkapta egy Vashegyen termett olaszrizling személyében.
Kettőt sem kortyolt belőle, mikor már egy barátságos úr a nagyobb asztalhoz invitálta: -Ülj ide közénk, gyere bátran!
Egy fertály óra múlva már Szindbád is úgy bent volt a diskurzusban, mintha csak órák óta az asztalnál ült volna.
Pedig csak az öreg Somogyit ismerte korábbról, a nyugalmazott postamestert, aki magyar neve ellenére még annyit sem tudott magyarul, hogy nevét helyesen ejtse ki.
De rövidesen ismert már mindenkit az asztalnál.
-Te honnét származol, mert nem könyvből tanultál németül, az biztos -kapta az első kérdést.
-Baranyából -válaszolt kellő büszkeséggel Szindbád.
-Braunau?
-Nem, nem! -tiltakozott élénken, mert nem szerette, mikor szép megyéjét Hitler szülővárosával keverik- Branau, ez egy megye Dél-Pannoniában.
Aztán kiderült, hogy többen is jártak már ott, Reinhold főleg borozni, ő német nevükön emlegette a településeket, Dzsango mint a Graz kapusa volt Pécsett, Wolfgang vadászni szokott a Mecsekben, Gossynak pedig az édesanyja született Monyoródon.
-Anyám hasonlóan beszél németül, mint te…
-Frank tájszólás -magyarázta Szindbád.
Közben fogyott a bor is, és csakhamar a magyarországi helyzet került szóba, Szindbád kifejtette véleményét az 0rbáni diktatúráról, mire a csaposfiú kiszökött a pult mögül és a fidesz védelmére kelt a maga steril, tankönyvízű németjével.
-De ha otthon mégis olyan jó, akkor miért itt nálunk dolgozol? -kérdezte tőle Wolfgang.
-Miért Rohoncon van háziorvosod, nem pedig otthon? -kérdezte Reinhold.
-Miért itt tankolsz és vásárolsz be, nem otthon? -ezt Gossy kérdezte a megszeppent fiútól.
Az öreg Somogyi így szólt: -Apám még Szombathelyre járt innét iskolába, és oda jártak akkoriban sokan dolgozni is. Most Szombathelyről két busznyi diák jár Felsőőre, és ide jártok városról falura dolgozni. Hát mi történik nálatok?
A pultos zavarában az órájára nézett és fenyegetően így szólt:
-Fogyasszunk uraim, záróra!”,
2024-12-07
“-Gyula, teneked feltűnt, hogy már milyen régen voltunk moziban? -kérdezte Récike Szindbádot ebéd után, mikor az éppen bort töltött zöldtalpú, elzászi poharába.
-Persze, mert már a kezdet kezdetén kiderült, hogy nincs film, mely mindkettőnknek tetszhet.
-A Jurassic Parkra vittél el egyszer, hihetetlenül szörnyű volt…
-Nekem se tetszett az a nyálas amerikai komédia, amire te invitáltál.
-Micsoda? Az egy megható szerelmes film volt, de te persze már a címét sem tudod…
Csönd állott be; Szindbád ivott, Récike pedig az új fogást kereste:
-Vettem mára két jegyet az Apollóba…
-Az melyik? Ott az István-pincénél? -csillant föl Szindbád szeme.
-Nem tudom, melyik az István-pince, oda bizonyára a kurváiddal jártál, nem velem…
-És mit játszanak? -siklott át elegánsan Szindbád a legénykor emlegetése felett.
-Till Attila filmjét, De mi van Tomival? a címe.
-Rendben, csupa jót olvastam róla, nézzük meg, mozi után pedig én hívlak meg téged egy pizzára, a Király utcában van egy pompás olasz Pizzeria…
-Nagyszerű! -lelkendezett Récike. -Tudod-e, miért vettem jegyet erre az előadásra?
-Mondd el!
-Mert ez a film az alkoholizmusból való kilábalásról szól. Állítólag van aki teljesen letette a poharat ez a film láttán…
-És mikor kezdődik a vetítés?
-6-kor.
-Tudod mit, inkább előtte menjünk vacsorálni; nem szeretném, ha reám is így hatna és vizet kéne innom a magyarosch pizzára…”,
2024-12-12
“Egy nő miatt időzött akkoriban Szindbád egy olyan kocsmában, ahová különben soha be nem tette volna a lábát; kénes bort mértek itt, melyet dobozba töltött a borász és sörcsapon át folyt a pohárba; a kocsmárosné egy lompos, szürke slampec volt, nyöszörögve beszélt és minden szavának éle volt, morcosságától rosszkedv uralta az ivót, pedig a legtöbb vendég pont ilyen hangulat elől kereste volna itt a menedéket; a falakat díszmagyarba öltözött urakról készül régi fotográfiák borították, köztük a kormányzóé és számos más, meghatározó politikusé is a korszakból, Szindbád pedig nem szívesen borozott efféle társaságban.
Viszont ez volt az a helyiség, mely előtt egy pompás nő munkanapokon fél három körül elvonult.
Szindbád a kocsma elé kitett, csínjára állított, ily módon asztalként szolgáló barrique-hordónál iszogatva várta, leste naponta a nőt.
A könyvesbolt felől jött, vállán egy táskával, kezében egy szatyorral, melyben a napi bevásárlást cipelte.
Szomorú nő volt. Fakón öltözködött, ékszert nem viselt, haját őszbe hagyta menni. Sütött róla a magány, a szeretetlenség.
“Vajon egyedül ilyen magányos, vagy a férje mellett?” -tűnődött Szindbád a szatyor tartalmát vizslatva borotvahab, sör, ruszli után.
Mert szándékában állt a nőt megszólítani, de férjes asszonyokkal sosem kezdett volna; bár dzsentri volt, ám úriember.
Már a második nap észrevette a nő Szindbád érdeklődő tekintetét, s termetes mellein kiskabátját összébb húzta lesújtó pillantást vetve a vén kujonra.”,
2025-01-05
“Szindbád akkoriban egy Karasica menti sokac faluba udvarolt egy mandulaszemű, formás leánynak, akiről hosszú évek múltán már bízvást megállapítható, hogy legjobb szeretője volt. Persze, még nem értünk a regény végére, de komolyabb fordulat aligha várható.
Hosszú idő telt el a szöntörzséböti bál -ahol a leánnyal megismerkedett- és az első, lányos háznál történt vizit között, melyre némi egészséges izgalommal készült az ifjú gavallér, ezért betért elébb a közeli kocsmába, amit Bárdi Elek vitt azidőtájt.
Lépcsőn kellett fölmenni, ez óvatosságra intette a fiatal kora ellenére már tapasztalt kocsma-látogatót.
Aztán amint belépett, megállt még a levegő is; a helyiek gyanakodva, feneködve kérdezgették egymást:
-Csujes li, koje to?”,
2025-01-07
“A pörköltre egy üveg kadarkát ittak, majd kiültek az ámbitus lócájára egy könnyű roséra, mely szintén kadarkából készült. Már nem kerülték a nehéz témákat; Baromlaky közelgő haláláról kezdett mesélni:
-Teleky dr. azt mondta Zilahon, hogy pár hónapom, maximum fél évem lehet vissza. Magam úgy tervezem, hogy még az idei szüretet lebonyolítom, aztán ölég…
Sok mindent el kell intéznem még addig, el is intéztem már pár dolgot, például a feleségem udvarlóját.
-Akit egyszer már elnáspángoltál?
-Igen, őt.
-Nem használt neki?
-Csak tenyérrel ütöttem egy rendőrnő javaslatára, mert ez enyhébb elbírálás, de nem is jelentett föl. A románcuk is mintha leült volna, legalábbis nem randevúztak sem cukrászdákban, sem az erdőben, idegen városokba sem utaztak többé, hogy ócska kis motelokban együtt hálhassanak.
Ám azt vettem észre, hogy új stratégiájuk lett: randevú helyett a véletlen összefutás. Ismerték jól egymás mozgását, szokásait, hát nem volt nehéz találkozniuk egy kis duruzsolásra, suta kis érintésekre boltokban és az utcán.
A feleségemre nem gyakoroltam nyomást, de FB-t figyelmeztettem, hogy ezután ököllel verem be a pofáját.
Aztán tőrbe csaltam őkelmét. Azon a vasárnapon feleségem autóját a Nagyvendéglő szomszédságában lévő parkolóba állítottam, az útról jól látható helyre, mert FB arra szokott hazahajtani a miséről. Mondanom se kell, hogy templomjáró, buzgó katolikus a fickó! Ja, és még egy jellemhibája: egyáltalán nem iszik!
A vendéglőből figyeltem, mi lesz. Nem szokásom pálinkát inni, de most azt is ittam a Pilsner mellé, mert nem akartam kíméletes lenni, minek, meg se érem az ügy végét…
Jött is a vén szarházi, azonnal fékezett, amint nejem autóját meglátta, beállt a parkolóba szinte mellé és várakozni kezdett.
Akkor aztán odaballagtam, kirángattam az autójából és jól összevertem. Recsegett az orra, potyogott a foga, összekuporodva nyöszörgött a földön végül.
Az ügyvédem szerint akár 3 évet is kaphatok súlyosbító körülmények miatt, de kit érdekel, nekem úgyis csak pár hónap lesz és mégis életfogytiglan.
Baromlaky kipirult míg mindezeket elmesélte, jó kedvre derült, mintha újra átélte volna az eseményeket. Látszott, hogy élete utolsó nagy húzásaként tekint a gaz csábító összeverésére. Majd egy kérdéssel adta át a szót Szindbádnak, szinte röstellködve, hogy túl sokat beszélt:
-És ti, amice, biztos, hogy elváltok?
-Mikor megvettem ezt a pár lovat meg a hintót, feleségem azonnal bejelentette, hogy válunk.
Csitítani próbáltam, hogy miért ne vettem volna meg, hisz már mindenünk van, pont még szép kőrisfa hintónk és két nyereghelyen sütött, sötétpej nóniusz kancánk nincs, de nem hatott reá, egyre csak azt szajkózta, hogy nincs pénzünk és keressek munkahelyet, mert a borból már nem lehet megélni.
Ebben mondjuk igaza is van, mert úgy tűnik el a bor a magyar asztaláról, mint a népdal és a nóta ahogyan elmúlt az ajakáról, mint egykor ruhatárából ahogyan kiveszett a népviselet, pedig valamikor a Kispiarcon nem csak azt tudtad meg egy-egy kofáról a ruházata alapján, hogy horvát, de azt is, hogy szalántai-e, avagy kátolyi…
Gondoltam, hogy majdcsak megenyhül -folytatta Szindbád szomorúan-, de ágyába sem engedett be, hogy megvigasztalhassam…
Szünetet tartott itt a bánatos dzsentri, mely alatt jót ittak a kadarból, majd Baromlaky megismételt kérdése így felelt:
-Talán mégsem válunk. Volt egy jó könyvem gyerekkoromban, a címe: Kérdezz, felek mindenre, ebben volt egy ilyen kérdés, hogyan lehet tűzzel tüzet oltani?
Na ez lett a stratégiám: bementem a járásbíróságra, bejelentettem, hogy válunk, kaptam egy kitöltendő űrlapot, melyen én vagyok a felperes, mondtam Récikének töltse ki az alperes adatait és keresse elő a házassági anyakönyvi kivonatot, a 30 ezer ft. illetéket én fizetem, aztán indítom a válást.
Azóta nem említi. Csönd van. Az iratot nem találja, az alperes részt még nem töltötte ki, pedig az űrlap a konyhaasztalon hever vagy 3 hete.
Aludni is visszaköltözött már mellém…”,
2025-01-11
“Akkor találkoztak utoljára az Életben.
Baromlaky vonattal érkezett, Szindbád fogattal várta Váradja vasútállomásán.
-Micsoda gyönyörű nóniuszok, szép, új szerszám, klasszikus, kőrisfa hintó! -dicsért Baromlaky irigység nélkül, miközben felkapaszkodott az ülésbe Szindbád mellé.
-Az -hagyta rá Szindbád csüggedten-, válni akar miatta az asszony.
-Hogyhogy?
-Hogy miért költök, mikor nincs pénzünk…
-Nem akkor kell spórolni, mikor nincs pénz, hanem akkor, mikor még van! Mibe van különben ez a fogat?
- 5 millióba sack und pack…
-Jó vétel volt, a szerszám megér maga egy milliót! -jelentette ki elismerően Baromlaky miközben trappban robogtak a Vasút utcán.
-Récike nem így látja. Válással fenyeget.
-Ezt furcsállom; ti olyan jól megvoltatok…
-Igen. Mindig azt hittem, hogy azért tűri a korhelységemet, mert különben mint férfi nagyot nyújtok neki, ha érted, mire gondolok…
-Értem, hát! De nem ezért tűrte?
-Nem. Csak a pénzért. Mert volt pénzünk. Most, hogy nincs, már egy alkoholista állat vagyok, egy lumpen, egy paráholó dzsentri…
Dühében egy hullámot indított a gyeplőn, mely a lovak hátán enyhén csattant, mire azok galoppba ugrottak. Így száguldottak a Fő utcán, Baromlaky fejébe húzta elegáns, nagykarimájú nyúlszőr kalapját a menetszél miatt.
-Hova hajtunk? -hosszas hallgatás után tért a lényegre Baromlaky reszelős, száraz torokkal.
-Egy szőlőhegyi zugkocsmába. Kakaspörköltet rendeltem, kapari, vén kakasokból.
A lovakat ott Szindbád kifogta és a karámba vezette, ahol kedvükre legelhettek és ihattak, ők maguk pedig a kocsma egyetlen asztalához telepedtek bús fejüket könyökükre támasztva.
-Mint Zrínyi és Frangepán a siralomházban! -mondta némi szemrehányással a kocsmáros, amint elébük tette a két hűvös, gyöngyöző Jevert.
Ittak. A hűs sör kellemes ízekkel és megnyugvást keltve szaladt le gigájukon, orrukkal már a szinte kész pörkölt páráit szippantották hozzá; mindketten kezdték elviselhetőbbnek látni helyzetüket: Szindbád a válófélben lévést, Baromlaky pedig a közelgő halált.
A pörköltre egy üveg kadarkát ittak, majd kiültek az ámbitus lócájára egy könnyű roséra, mely szintén kadarkából készült. Már nem kerülték a nehéz témákat; Baromlaky közelgő haláláról kezdett mesélni:
-Teleky dr. azt mondta Zilahon, hogy pár hónapom, maximum fél évem lehet vissza. Magam úgy tervezem, hogy még az idei szüretet lebonyolítom, aztán ölég…
Sok mindent el kell intéznem még addig, el is intéztem már pár dolgot, például a feleségem udvarlóját.
-Akit egyszer már elnáspángoltál?
-Igen, őt.
-Nem használt neki?
-Csak tenyérrel ütöttem egy rendőrnő javaslatára, mert ez enyhébb elbírálás, de nem is jelentett föl. A románcuk is mintha leült volna, legalábbis nem randevúztak sem cukrászdákban, sem az erdőben, idegen városokba sem utaztak többé, hogy ócska kis motelokban együtt hálhassanak.
Ám azt vettem észre, hogy új stratégiájuk lett: randevú helyett a véletlen összefutás. Ismerték jól egymás mozgását, szokásait, hát nem volt nehéz találkozniuk egy kis duruzsolásra, suta kis érintésekre boltokban és az utcán.
A feleségemre nem gyakoroltam nyomást, de FB-t figyelmeztettem, hogy ezután ököllel verem be a pofáját.
Aztán tőrbe csaltam őkelmét. Azon a vasárnapon feleségem autóját a Nagyvendéglő szomszédságában lévő parkolóba állítottam, az útról jól látható helyre, mert FB arra szokott hazahajtani a miséről. Mondanom se kell, hogy templomjáró, buzgó katolikus a fickó! Ja, és még egy jellemhibája: egyáltalán nem iszik!
A vendéglőből figyeltem, mi lesz. Nem szokásom pálinkát inni, de most azt is ittam a Pilsner mellé, mert nem akartam kíméletes lenni, minek, meg se érem az ügy végét…
Jött is a vén szarházi, azonnal fékezett, amint nejem autóját meglátta, beállt a parkolóba szinte mellé és várakozni kezdett.
Akkor aztán odaballagtam, kirángattam az autójából és jól összevertem. Recsegett az orra, potyogott a foga, összekuporodva nyöszörgött a földön végül.
Az ügyvédem szerint akár 3 évet is kaphatok súlyosbító körülmények miatt, de kit érdekel, nekem úgyis csak pár hónap lesz és mégis életfogytiglan.
Baromlaky kipirult míg mindezeket elmesélte, jó kedvre derült, mintha újra átélte volna az eseményeket. Látszott, hogy élete utolsó nagy húzásaként tekint a gaz csábító összeverésére. Majd egy kérdéssel adta át a szót Szindbádnak, szinte röstellködve, hogy túl sokat beszélt:
-És ti, amice, biztos, hogy elváltok?
-Mikor megvettem ezt a pár lovat meg a hintót, feleségem azonnal bejelentette, hogy válunk.
Csitítani próbáltam, hogy miért ne vettem volna meg, hisz már mindenünk van, pont még szép kőrisfa hintónk és két nyereghelyen sütött, sötétpej nóniusz kancánk nincs, de nem hatott reá, egyre csak azt szajkózta, hogy nincs pénzünk és keressek munkahelyet, mert a borból már nem lehet megélni.
Ebben mondjuk igaza is van, mert úgy tűnik el a bor a magyar asztaláról, mint a népdal és a nóta ahogyan elmúlt az ajakáról, s mint egykor ruhatárából ahogyan kiveszett a népviselet, pedig valamikor a Kispiarcon nem csak azt tudtad meg egy-egy kofáról a ruházata alapján, hogy horvát, de azt is, hogy szalántai-e, avagy kátolyi…
Gondoltam, hogy majdcsak megenyhül -folytatta Szindbád szomorúan-, de ágyába sem engedett be, hogy megvigasztalhassam…
Szünetet tartott itt a bánatos dzsentri, mely alatt jót ittak a kadarból, majd Baromlaky megismételt kérdése így felelt:
-Talán mégsem válunk. Volt egy jó könyvem gyerekkoromban, a címe: Kérdezz, felek mindenre, ebben volt egy ilyen kérdés, hogyan lehet tűzzel tüzet oltani?
Na ez lett a stratégiám: bementem a járásbíróságra, bejelentettem, hogy válunk, kaptam egy kitöltendő űrlapot, melyen én vagyok a felperes, mondtam Récikének töltse ki az alperes adatait és keresse elő a házassági anyakönyvi kivonatot, a 30 ezer ft. illetéket én fizetem, aztán indítom a válást.
Azóta nem említi. Csönd van. Az kivonatot nem találja, az alperes részt még nem töltötte ki, pedig az űrlap a konyhaasztalon hever vagy 3 hete.
Aludni is visszaköltözött már mellém…”,
2025-01-11
“Aznap Récike egy üveg borral és egy kis kütyüvel érkezett haza.
-Gyula, hoztam neked egy 24-es Scheiblhofer sauvignont, idd meg kérlek a saját tempódban, aztán 20 perc múlva fújd meg ezt a szondát!
Szindbád bő óra alatt itta meg a 12,5 alkoholfokos bort, majd belefújt a szondába. Az 0,2-t mutatott.
-Kevés, még nem szívódott föl. 20 perc múlva fújd meg újra.
Ismét 0,2 volt. 20 perc múlva szintén. Récike nem leplezhette csalódottságát.
-Drágám -kérdezte búgva Szindbád-, lehet-e részegnek nevezni, akinek csak 0, 2-es az alkoholja?
-Téged igen!
-De miért?
-Mert ahogy fogdozol…
-Józanul nem tenném?
-Hát nem annyira…
-Akkor mégiscsak jobb, ha részeg vagyok, nem?
Récike elbizonytalanodott. Tulajdonképpen egész másra akart kilukadni ebből a kísérletből…”,
2025-03-21
“Szindbád aznap épp Bad Gleichenbergben ivott a Piac-téri kocsmában, itt várta Récikét, aki egy közeli ruhaboltba felejtkezett.
Kellemes meglepetésként érte, hogy Augustinert csapoltak, rendelt is legott egy kriglivel.
Miközben sörét itta nagy megelégedéssel, döbbenten vette észre, hogy a többi vendég Puntigamert fogyaszt.
-Augustinert is mérnek, ezek mégis a silányt választják? -dohogott magában ezen igénytelenség fölött- Vajon nem tudná ezt a népet is foglyul ejteni egy aljas, hatalom- és vagyonéhes pártvezér?”,
2025-04-10
“-Hallotad, Gyula -hajolt egészen bizalmas közelségbe Elemér, a Fekete Sas pincére Szindbádhoz-, Kolozsváron április ötödikén Tisza sziget alakult…
Szindbád abbahagyta a megújúlt étlap tanulmányozását, majd rövid tűnődés után így szólt:
-Április öt szombat volt, akkor a kis Csipás muzsikál a klinikáknál, a Heltaiban…”,
2025-04-20
“Szindbád szerencsés helyzetben volt, mert 57 éves koráig ruhavásárlásra nem volt gondja.
Gyermekkorában anyja öltöztette, legénykorában ángya vett neki divatos darabokat, majd miután megnősült, neje ruházta tovább.
Igen ám, de Récike akkor már tartósan duzzogott, s Szindbádról egyetlen farmernadrágja lassanként lekopott.
Récike duzzogása nem járt teljes szájzárral; szitok és szekálás zúdult Szindbádra bőven, de a vén lator öltöztetésével mindenesetre felhagyott.
-Hogy nézel ki? -kérdezte gyakran, miután végig mérte urát- Így nem jöhetsz velem sehová!
Mert Récike a fülbevalóját is összehangolta a ruházatával, ahhoz választotta ki táskáját, amihez pediglen a cipőjét igazította. Ehhez az összképhez a lerongyolódott Szindbád már egyre nehezebben volt hozzá illeszthető.
-Elmész az EO-ba és vásárolsz magadnak egy farmert! -adta ki parancsba egyszer, midőn végleg megelégelte férje kopottságát.
Szindbád Felsőőr eme nagy bevásárlóközpontjából csak a cukrászdát ismerte, itt szokta ugyanis várni az üzletek között portyázó kedvesét, mert itt Hirtert csapoltak.
Később Trumert, de ez a váltás Szindbádot nem rázta meg, mivel az is finom sörital.
Viszont mióta Puntigamert tartanak, nem tette be oda a lábát.
Idegenként közeledett hát a nagy épület felé a Merkur parkolójából, ahol autóját hagyta, hogy majd a ruhavásárlás stresszére egy karton Jevert vehessen ott.
Megkönnyebbülve észlelte, hogy már rögtön az első üzlet ruházati bolt; Fussl cégtábla alatt lépett be a helyiségbe.
Tétován ténfergett tömött polcok között, imbolyogva, szinte céltalanul, mint egy rétihéja a boglárkáktól sárgán pettyes mezők felett ahogyan kutat.
Egy kedves eladónő rögtön a gyámoltalan férfiú segítségére sietett és a farmernadrágok lelőhelyére vezette, majd végig mérve tetőtől-talpig Szindbádot a 36/34-es és a 34/34-es méretekkel bocsájtotta őt a próbafülkébe.
Szindbád szürke színűt választott -mert eszébe jutott egy nagylaki cigánylány, akitől egyszer egy szürke farmert kapott ajándékba-, 36-os méretben, mert szerette a lezser ruhadarabokat.
Hétvégén már abban utazott haza, várakozásteljesen, Récike dicséretére szomjasan.
A nő ridegen vette szemügyre urát:
-Te még azt sem tudod, hogy a farmer az kék? Miért szürkét vettél?
Hol vetted? A Fussliban? Az a legdrágább! Mennyibe került?
-70 euró -válaszolta gyanútlanul Szindbád, mert fogalma sem volt az árakról.
-70 euró? A céundába’ fele pénzért is kaptál volna kéket! -Récike ezt már emelt hangon mondta, aztán hátat fordítva jelezte, hogy nem kíván tovább értekezni ügyefogyott férjével.
Következő héten aztán Szindbád újra bement a Fussl üzletházba -mert ott már ismerte a járást és ez fontosabb volt számára, mint az árak- aztán vett egy kék farmert. Ugyanazt a márkát, újra 36/34-es a méretben -így már a felpróbálást is nélkülözhette- és ugyanabban az árban.
Ebben utazott haza, s várta neje elismerő szavait.
-Ilyen sötét árnyalatút vettél? Ez szinte már fekete! Te nem tudod, hogy a farmer az milyen kék? És már megint mosatlanul húztad föl? Mutasd a márkáját? Ááá, a 70 eurós Jean Carriére?
/ az utolsó e helyett halvány ö betűt ejtett Récike, Szindbád ebből megtudta, hogy már a gyerekeknek is panaszt tett apjuk féktelen költekezéséről /
Szindbád így aztán újra elment a Fussliba, élvezte, hogy már milyen jól eligazodik odabent, nem is szorult már az eladók gyámolítására, határozott mozdulattal választotta ki a középkék farmerok közül a 38/34-es méretűt -sajnos, memóriáját a kovid kinyírta-, hazavitte, majd átadta Récikének, hogy az érthetetlen és számára értelmetlen rituálét elvégezhesse; az új nadrág viselés előtti kimosását.
-Eddig 36-ost vettél, most miért 38-ast? -förmedt rá Récike rögtön, miután a nadrágot kezibe vette.
- Nem próbáltad föl, mi? A 36-os is bő egy kicsit rajtad, ez meg úgy fog állni, mint tehénen a gatya! / Récike sok állatos közhelyet használt, mióta egyre gyakrabban tűnt föl Bizonyos Balázs társaságában: szamáron a fül, szarva közt a tőgye és egyéb színes szófordulatokat vett át mesterétől. /
-De a színe legalább jó? -kérdezte bizonytalanul Szindbád.
-Az jó. Mindenesetre több ruhát ne vegyél már nélkülem, mert erre is képtelen vagy, mint tyúk az ábécére!
Szindbád örült, hogy mentesül eme nagy terű viselése alól, s arra gondolt, hogy Bizonyos Balázs igazán megszöktethetné már Récikét.”,
2025-04-21
“II.
Némán dolgoztak tovább. Szindbád felemelte kapájával a földet, Récike bedobta a magot…
Szindbád Szilvi óvónénire gondolt közben, akinek kedvenc óvodása volt a kis Panka, minden délután személyesen adta át Szindbádnak, sűrűn dicsérve a kislányt, az ifjú apuka ezalatt az óvónő feszes blúzát figyelte, csak ritkán sikerült szemkontaktust teremteni vele, pedig illett volna, de félt, hogy ezt kérdezné tőle:
-Szilvia, szeretnél te is egy ilyet?
Mert Szilvia akkor már vagy öt éve élt gyermektelen házasságban, és az önzetlen, bőmagvú Szindbád szívesen segített volna a kissé szomorkás óvónőn.
Récikének feltűnt a hirtelen magába szálló, megingó Szindbád, folytatta hát ostorozását:
-Bezzeg Benőkémet ott felejtetted az oviban, pedig megígérted neki, hogy traktorral mész érte, hogy várt az a gyerek! Milyen büszke lett volna az apjára a többiek előtt, hogy őérte traktorral jön az apja, de te láttad a borozóba bemenni a kurvádat, hát persze, hogy utána mentél! Nekem meg telefonál a dadus, hogy már senki nincs az oviban, mikor jövünk már Benőért…
Szindbád nagyon röstellte ezt az esetet, eredetileg csak egy fröccs erejéig szándékozott időzni, de Márta nem csak csinos nő, de szellemes társalgó is volt, így ottragadtak… / Mártát egyébiránt a fiatal, először termő fácskák rendjébe sorolta abban a nevezéktanban, amit a nők besorolására alkotott, vékony törzsén viselt két hatalmas körte-melle miatt. /”,
2025-04-21
“I.
Kukoricát vetettek, s hallgattak, mint ahogyan csak azok tudnak, akik már legalább 30 éve házasok. Szindbádot zavarta ez, mert sokkal jobban megy a munka jóízű beszélgetés közepette, de Récike ilyet már nem tudott, ha szólt, az szitok volt, verbális agresszió, basztatás. Ennél jobb még a csönd is.
A fojtogató szótlanságot Szindbád törte meg, olyan témát dobva be, amiből tán még Récike sem tud szekatúrát csinálni:
-Észrevetted, hogy a lányunk egyre ritkábban jön haza Budapestről?
-Igaza is van! Miért jönne haza? Hogy kukoricát vethessen? Vagy a szőlőben hajtást törjön ki térdig érő fűben, mert képtelen voltál lekaszálni? Hogy mikor visszamegy, gyalogoljon le a féltizenkettes buszra a csomagjával, mert te már 10-kor ittál egy sört? És milyen már itt alattunk ez az utca? Egy komplett cigánysor! Itt gyalogoljon az én lányom, szabadon eresztett kutyák, disznók és kecskék között?!
-Szerintem meg azért jön ritkábban, mert van valakije -próbálta Szindbád a beszélgetést kiemelni a szokásos csapából.
-Nem hülye az én lányom, hogy 19 évesen hozzámenjen egy piás kurafihoz! Tanult az az anyja hibájából!
-De a lányunk már 25 és nem volt még jó neki senki, nagyon válogatós…
-Válogatós, mert azt hiszi, hogy minden férfi olyan korhely, haszontalan disznó, mint te!
-Én meg azt mondom, azért nem talál, mert mindenkiben engem keres! Egy magas, izmos, jóképű, humoros fickót! Mikor mentem érte az óvodába, többször is mondta, apa, te vagy a legklafább apuka!
-Ja, tudom én miért mentél akkoriban te az oviba! A Szilvi óvónéni nagy csöcsei miatt!
Szindbádnak torkán akadt a szó; Récike ezzel betalált nagyon.”,
2025-05-03
“A kilincs nem engedett. Szindbád tanácstalanul toporgott az ajtó előtt, mire rájött: kizárták. Döbbenete csak fokozódott, mikor az ágyát is megpillantotta a verandán; paplanostul, párnástul. Az ágyon egy cetli Récike bájos kézírásával: Ha fázol, nyugodtan menj vissza a kurvádhoz!
Nyárias, meleg napokkal köszöntött be azévben a május, Szindbád egy cseppet sem aggódott a hideg miatt, levetkezett, bebújt a paplan alá, rövid mocorgás után bevackolt, -még jó, hogy nem januárban buktam le- futott át bortól tompult agyán a gondolat, majd kisimult, szinte mosolyra húzódó vonásokkal elaludt.”,
2025-05-04
“-Hallottad, Gyula? 27 másodperc alatt pakolják össze a hamburgert a robotburgerezőben…
Szindbád letette poharát, melyben rajnai rizling lustálkodott kövéren és tapadón, a hírt közlő Károlyra, a Zártkörű Rendezvény nevű zugkocsma tulajdonosára emelte tekintetét, majd bicskájával a baromfiudvar felé bökött:
-Azt a piros kopasznyakú kakaskát vágjátok le nekem paprikásnak, ilyen jó bor mellett simán kivárom…”,
2025-05-11
“Aznap Récike egy pompás csokorral jött haza a munkahelyéről.
-Nézd, drágám, mit kaptam egy titkos hódolómtól! -lelkendezte, miközben vízbe rakta a rengeteg virágot.
Szindbád épp ivott. Úgy emelte fel fejét a bor fölül, mint egy vén szarvasbika, ha a közelben ifjú aspiráns bőg föl.
-Cetlit nem mellékelt a küldő? -kérdezte közönyt színlelve.
-Sajnos, nem, pedig úgy szeretném tudni…
Récike finom sóhajok közepette rendezgette a csokrot: egy-egy sóhaj megannyi feltételezés volt a küldő személyére vonatkozólag, de Szindbád is töprengett, hogy fordíthatná saját javára a helyzetet: születésnapja rég volt már, Teréz nap még sokára lesz, viszont most volt a 30. házassági évforduló, amiről teljesen megfeledkezett!
-Én küldtem, drága kincsem! -hazudta azon a mély, búgó hangon, melyet akkor használt, ha hódítani akart- Sajnos, nem voltam itthon 29-én, utána meg már megfeledkeztem róla, de azért rakattam bele 30 szálat, mert már 30 esztendőt kibírtál mellettem…
/ Szindbád remélte, hogy Récike nem áll neki megszámolni a virágokat /
Récike kissé csalódottan köszönte meg, látszott, jobban örült volna, ha valaki mástól származna a csokor…”,
2025-05-25
“Szindbád -arra az emilcímre, melyen az eltűnt szavazólapokat kéne jelenteni- az alábbi üzenetet küldte 0rbánéknak:
A mocskos kurva anyátokat! Rohadt fideszpatkányok, begyújtottam a redvás leveleitekkel ebben a hűvös májusban, hazaáruló tetvek!”,
2025-06-01
“Elsőáldozásra voltak aznap hivatalosak, Szindbád kedvetlenül kelt föl, kisétált hű kutyájával, Liszivel a szőlőbe, inkább dolgozott volna ma is, mintsem templomba menjen, különösen nem katolikusba, mert nem szívelte az Írástól elrugaszkodott ceremóniákat és babonásságot. Mióta a NER dúlja Magyarországot, az evangélikusokhoz is csak hébe-korba járt el, mert elvárta volna egyházától, hogy elhatárolódjon a magát keresztyénnek hazudó bűnbandától, de ez nem történt meg; elfogadták ők is a Júdás-pénzt.
Miközben a fokhagymát dörzsölte pirítósára és azon gondolkozott, miképpen úszhatná meg a templomlátogatást, arra lett figyelmes, hogy Récike új ruhában billögeti magát a tükör előtt, olykor Szindbádra pillantva, dicséretre szomjasan.
Bár sosem esett nehezére olcsó kis hazugságokkal adózni a nőknek, de ezt a ruhát mégsem tudta megdicsérni.
Már a színe is bajos volt; olyan rikító kék, melyet nem lehetett hasonlítani sem a lenvirág hűvös kékjéhez, sem a haragos szarkalábhoz, természetben föl nem lelhető kék volt ez, melyet sem pillangók szárnyán, sem madarak tollán nem használt a teremtés.
Egyberuha volt, nadrágban végződő, mégis kissé köntösszerű, Récike pompás farán feszült, ám derekán már löttyedten, léhán lobogott. Giccses kötél is járt hozzá középtájt, Récike ezt gondosan összecsomózta, amitől már szinte fürdőköpennyé vált az új ruha.
Szindbád érezte a feszültséget, melyet szótlansága okozott, enni kezdett, hogy időt nyerhessen, közben így gondolkodott:
-Ha megdicsérem felhúzza máskor is, akár jó társaságba is elmegy benne, meglehet, az oldalamon…
Ha őszinte leszek, elkedvetlenítem és morcos lesz az egész vendégség alatt, azt fogja figyelni, mennyit iszom, mit beszélek.
Ráadásul soha többé nem húzza föl, kidobott pénzzé téve az árát, sőt, újat vesz helyette…
Megdicsérte hát, nem olyan ékes szavakkal, mint amiket egyébként használni szokott, de megdicsérte.
-Majd az anyja úgyis megmondja az igazat… -gondolta még megnyugvással.”,
2025-06-02
“I.
Viszonzatlan szerelemtől szenvedett Szindbád akkoriban, s bár 22 éves is elmúlt már, még sosem találkozott ezzel a gyötrelmes érzéssel, melyre még a bor sem hozott vigaszt.
-Igazán csak az tudja, mi a szerelem, aki reménytelenül az… -vigasztalta bölcs atyja bús gyemekét- Utazz el fiam, legalább egy hétre, messzi tájra felejteni, meglátod, mennyi szép leány van még Ibolyán kívül is!
Szindbádnak akkor eszébe jutott egy szépség, akivel még katonakorában ismerkedett meg Baján, a lány egy Maros megyei rendszámot viselő buszról szállt le a Fő-téren többedmagával, csupa lány, szépek és fiatalok, mégis Éva kitűnt közülük; nemcsak hogy a legszebb volt, de sugárzó nőiség is áradt belőle, pompás termete, tündöklő, telt mellei rabul ejtették és kéjvággyal öntötték el a Belvárosi teraszán gyanútlanul borozgató tizedest.
A lányok fagyiztak, s látszott, hogy híján vannak a pénznek, mert csak egy gombócot kértek. A kiszemelt lány történetesen egy zöldet. Az ifjú gavallért fölszökött helyéről, a fagylaltospulthoz lépett és így szólt a mérőhöz:
-A kisasszonynak tegyen rá kérem még egy citromot, majd egy málnát is!
Piros-fehér-zöldre lett így a tölcsér lobogózva, akkoriban még nem voltak elhasználva ezek a színek, a lány könnyekig hatódott (ahonnan ő jött, ezek tiltott, titkos színeknek számítottak), s azt a két órácskát, amit még Baján időztek, Szindbád oldalán sétálgatva töltötte el.
Sokáig leveleztek még azután, aztán az is abbamaradt. Egy szép nótát küldött még a lány a szabadkai rádión keresztül: Nem jön levél, hiába várom, minden reményem elhagyott…
Jó atyja szavait átgondolva elhatározta Szindbád, hogy felkeresi Évát falujában, a Kis-Küküllő mentén…
Pár hónap telt akkor még csak el a vásárhelyi progrom óta.”,
2025-07-09
“-Hallottad, Gyula? Káosz van a kriptopiacon… -súgta Tóni, a Zönge pincére, kissé előrehajolva Szindbádnak a bizalmas információt, miután egy újabb bontott palackot tett elébe.
-Nem csodálom, magam sem szeretnék kriptába temetkezni -válaszolta Szindbád, s közben bort töltött a pincér köpenyzsebben rejtegetett titkos poharába-, mert fontosnak tartom, hogy bomló testem mielőbb visszakerülhessen a természet örök körforgalmába, az Életbe.”,
2025-07-11
“Eképpen ripakodott rá Récike Szindbádra, mikor az egy keddi napon haza talált jönni:
-Mi az, hogy fölmondtál?! Hogy képzeled ezt?! Ki fogja a lányod bécsi albérletét fizetni? És ha még ösztöndíjat sem kap emiatt?!
-Hiszen már meséltem neked a főnökasszonyról, Maulenáról, hogy micsoda hülye tyúk…
-Még a nevét se tudod rendesen mondani Manuelának, képtelen vagy alkalmazkodni, de hülyepicsázni… az megy neked!
-Egy bizonyos szintig tudok alkalmazkodni -szabadkozott Szindbád szerényen-, de a kétfrontos harc már nem nekem való…
-Ezt meg hogy érted? Mi az, hogy kétfrontos? -horgadt föl Récike, de Szindbád már nem válaszolhatott: zöld talpú elzászi poharát illesztette szájához s apró kortyokban, átszellemült arccal rizlinget ivott.”,
2025-07-27
“Hírét vette Szindbád, hogy a falujához közeli járási székhelyen új kocsma nyílott, s mivel akkoriban lehetett ittasan biciklizni, kerékpárra kapott, úgy látogatta meg az intézményt.
Hosszúlépést kért nyitányként, mert meglehetősen meleg volt aznap és megszomjazott erősen a hosszú úton.
A csaposlány -egy vékonyka, sűrűn tetovált teremtés- először is utána nézett a monitoron, mi is az a hosszúlépés, aztán decis iccéből kimérte a bort egy elegáns talpaspohárba, majd az iccét kétszer is megtöltötte szódavízzel és a borra borította.
Szindbád még sosem látott ilyesmit kocsmákban eltöltött, hosszú pályafutása során, megrökönyödve szólt a leányzónak:
-De kérem, én nem vizezett bort kértem, hanem fröccsöt! Ezt az italt nem kérem!
A leány erre -vállát flegmán vonogatva- csak ennyit felelt:
-Akkor mutassa meg az úr, hogy kell ezt csinálni, mindig tanul az ember…
Új poharat vett elő s Szindbád kezébe nyomta a decis iccét megtöltve. A vén korhely beöntötte a bort a pohárba, megragadta a szódásüveget, nagy erővel, erős sugárral szódát nyomott a borra, a két matéria habozva, gyöngyözve, nagy hullámokat vetve és boldogan elegyedett egymással, majd mikor lenyugodott a felszíne, Szindbád az előbbi, pontosan kimért pohár mellé tolta a magáét és hötykén mondta a pultoslánynak:
-Látja, pont annyi. Nem károsítottam meg a boltot egy cent szódával sem…
550 ft. volt a fröccs, 600-ból köszönte meg a legendás Zecher, többet nem ivott, távozott.”,
2025-09-10
“-Gyula, visszaköltözöl hozzám? -kérdezte szemlesütve Récike a vén latort, aki épp a diófa alatti rönkasztalnál borozott.
-Hát megbocsájtasz végre, drága kincsem? -kérdezett vissza Szindbád repeső reménykedéstől remegő hangon.
-Azt nem mondtam, de mióta nem vagy mellettem, engem csípnek a szúnyogok…”,
2025-10-24
“Egy időben rendszeresen előforduló elem volt Récike Szindbádra zúdított szitoközönében a ” Gyula, te elittad az eszedet ” tétel, mindaddig, mígnem Szindbád erre méltóságteljesen, poharától kissé eltávolítva arcát, így reagált:
-De még mennyit kell innom, hogy végre veled egy szintre kerülhessek, drága kincsem!
Azóta Récike ezt az állítás mellőzi repertoárjából…”,
2025-11-25
“Szindbád akkor üzleti ügyben utazott a Fertőzugba; egy kéthektáros borászatot számolt fel a gazdája és kiárusította a felszerelést. Szindbád vevött egy 2000 literes acéltartályt és 4db. szivar alakú, 225 literes tölgyfahordót.
Az üzlet után beültek a Weinstube nagy tölgyfaasztalához beszélgetni.
-Az utolsó évjáratom -kesergett a gazda miközben a Weissburgundert töltötte az elegáns poharakba.
Szomorúság telepedett rájuk, csendesen kortyolgattak, még a borról sem esett szó.
-3 gyerekem van, mind Bécsben, irodában dolgoznak, ha egyáltalán munkának lehet azt nevezni…-legyintett az öreg búsan, busa fejét tenyerébe hajtva.
Majd hirtelen, szinte támadólag kérdezte:
-Neked hány gyereked van, kamerád?
-Négy! -büszkélkedett Szindbád.
-Mindet ne taníttasd ki!”,
2025-11-28
“-Ismertem Steinert, kocsmája volt Nagyszentmihályon a parasztok utcájában. Stein am Anger volt a kocsma neve, nem csupán saját nevéből eredően, de az egykori vármegyeszékhely iránt érzett szeretete miatt is.
Steiner szerette Magyarországot és a magyarokat. Pincérnői is mindig magyarok voltak, kiket inkább vett fel külcsínük miatt, mint szakmai tudásukért; nem számított, mennyi pohár törik, csak lobogjanak a csöcsök…
Az utolsó két pincérnő kihasználta alaposan az öregedő Steiner jóhiszeműségét és kéjsóvárságát: családjától elidegenítették, vagyonát megszerezték.
Steiner halálát siettette, hogy végül felismerte önnön hülyeségét, de akkor már késő volt.
-Gyula, szerintem itt egy másik Steinerről van szó… -vetette közbe Tóni, a Zönge pincére, aki köpenyében hordott, titkos kis poharából ivott a vendéggel.
-Ja, őt nem ismerem! -legyintett Szindbád lemondóan, majd poharát felemelve hosszasan gyönyörködött az idei fehérburgundi gyöngyözésében.”,
2025-12-22
“Kaminek néni zugkocsmájában, a Fényes Kilincsben a fürdőkádban erjedt a bor.
-Róza néni akkor hol füdik? -kérdezte Szindbád óvatosan, rosszat sejtve.
-Hát ott, a murciban! -nevetett a testes asszonyság. Majd Szindbád megrökönyödését észlelve még hozzátette vidáman:
-Tudja, édes kisszívem, ez szőlőt nem látott, muszáj, hogy valahonnét bukéja legyen!”,
2026-01-12
“Szindbád ebéd után kedélyesen borozgatott 84 éves apjával, élvezvén a jó öreg szép és okos beszédét, s hogy egyáltalán még él Isten kegyelméből, mikor telefonja csörrent; egy nő hítta és tájékoztatta, hogy a lakhelyéhez közeli járási székhelyen a Tisza párt jelöltje bemutatkozik a kultúrház előtt.
Bár régóta nem érintkeztek, Szindbád jól emlékezett e hölgyre; pénztáros volt egy üzletben, s az ifjú gavallér sosem bánta, ha hosszú a sor, mert annál huzamosabban bámulhatta ezt a pompás nőt, különösen dús alsó ajka hozta lázba, elképzelvén, minő nagyszerűen simulna ahhoz a fék…
Most azonban elszomorították a hallottak: a kortesrendezvény azért az épület előtt kerül megrendezésre, mert a jelölt bent nem kapott helyet.
-Vajon Harnischvogel is kinn fog kampányolni? -kérdezte Szindbád feldúltságában eredeti nevén említve az állampárt jelöltjét.”,
2026-02-15
“Mayer Lénát Olaszon ismerte meg farsangi bálban, ruháján kék szalagot viselt, rajta ez állt: 1988-1992, tánc közben mesélte már el, hogy egy neves pécsi gimnáziumban fog érettségizni, jól táncolt és kedves volt, szép piros-barna leány, akkoriban Szindbád -fiatal ember lévén- nem viselt kabátot télen sem, erre hivatkozva utasította vissza a leány a hazakísérést a bál végén, mondván, hogy a falu túlsó szélén lakik, meg ne fázzon a felhevült testű gavallér…”,
2026-02-16
“-Dober dan! -így köszönt Szindbád mindig a kocsmába belépve -lévén Péterfa horvát falu-, a szépasszony a pultnál törzsvendégeknek járó tisztelettel nem kérdezte meg, mit parancsol, hanem máris készítette a pohár szódát és a presszó kávét, melyhez tudta, hogy a vendég nem kér se cukrot, se tejet.
Az utazó ráérősen és kedélyesen beszélgetett a helyiekkel, titkon remélve, nehogy horvátul szólítsák meg, mert tudása, amit egy Karasica menti sokac faluban szedett föl, oda hosszasan, majd’ egy évig udvarolva egy mandulaszemű szépségnek, mára már igencsak megkopott.
Mindenesetre távoztában Zbogom köszöntéssel búcsúzott és a Stara Skola felé véve az irányt -újabb határátlépéssel- Nagysároslakra ért.
Itt a Laky-kocsmánál nem kanyarodott Németújvár felé, hanem tovább a templom utcáján haladva ért Pinkamindszentre.
Ha esetleg nem tudná az utas, most épp melyik országban jár, a körforgalom után egy házra kitűzött zászlópáros tájékoztatja erről: egymás mellett lobog ott a magyar és az orosz…
-Na, megérkeztünk! -sóhajtott Szindbád.”,
2026-02-16
“Ja, így töredékében félreérthető, ez reggeli írásom befejezése:
Szindbád útrakelt Újfaluból Ófaluba. Az erdőn át hagyta el a falut, majd a szőlősök mentén leereszkedett a Vas-hegy lábánál szerényen megbúvó Csejkére.
Az egykori tejcsarnok előtt -amiben ma kocsma működik és az épület eredeti funkciójára már csak a pultosnő, Ingrid hatalmas keblei emlékeztetnek- szemrehányást tett magának: hogyhogy itt nem ittam a héten?
Aztán jött a büszke Németlövő, ahol oly sok fekete német lakik és a háborús emlékművön ott virít Szindbád neve is, Steiner egykori nagykocsmája pedig omladozóban…
Innen Pornóapátiba tért; az impériumváltásról egy kis határőrfülke értesítette az út szélén és a kátyússá lett aszfalt.
Majd hamar jött Alsóbeled, mely bírája révén ellenállt annak idején a visszatérési mozgalomnak és nem tartott szomszédfaluival a hűség útján, nagy öblöt képezve most Magyarország térképén. “Ez a falusi bíró lassan szobrot kap” -gondolta Szindbád ahogy begurult Szentpéterfára a Leghűségesebb falu tábla mellett.
Itt -mivel már régóta úton volt- pihenőt tartott a Pinka Sörözőben.”,
2026-03-04
“-Ismerek egy Gábrielt -kezdte Szindbád, miután jót kortyolt Benyovszky Saarhöhe nevezetű, olaszrizling és pinot blanc szőlők egybeszüreteléséből erjedt borából-, Sámfalván ő a pék. Igen finom kenyeret süt, csak nála vásárolok, minden röggel pirítóst eszem, kacsazsírral kenyem meg, mely saját tartású, feredő récékből származik, olyan szép sárga, mint amilyen a szilágyi búcsúban szokott lenni a nagyanyám asztalán.
De erről az Arkangyal nevű rokonáról nem hallottam még, pedig sokat kocsmázom a Pinka mentén. Lehet, hogy most szabadult?”,
2026-03-17
“Szindbád Emmával az erdőben ismerkedett meg.
Akkoriban a hajós magányos útjai egyre ritkábban vezettek nagyvárosok főtereire, sétálóutcáira, sokkal inkább az erdőkbe, mert egyedül szeretett lenni kínzó, kibeszéletlen gondolataival és már a nők sem érdekelték olyan hevesen, hogy kávéházi teraszok asztalaitól ugorjon föl és eredjen egy-egy mutatósabb, ígéretesebb példány után.
Október volt, a szőlő leve finom sistergéssel alakult borrá a pincében, finom illatokkal árasztva el a boltíves szentélyt, lezajlott az év, csak ha nagyon akart volna, akkor lel munkára, de kicsit sem akart. Elindult hát az erdőbe.
Récike lődörgésnek nevezte Szindbád magányos sétáit, rosszallását igyekezett e szóval kifejezni, de erre a hajós már érzéketlen volt 30 év házasság megpróbáltatásai után.
A Zöngére gyalogolt föl, sietős léptekkel, élvezve, hogy remekül dolgozik szíve és tüdeje, nem fárad, izmai nem lankadnak. Mivel sose vitt magával sem ételt, sem italt, a csúcsról Szentlászlóra vette az irányt, hogy igyon egyet, de rengeteg túrista állta körül a csöpögőt, ezért tovább indult a Diós-kútra.
Az ide vezető gyalogösvényen bontakozott ki előtte Emma alakja.
Meglassította lépteit, hogy alaposan tanulmányozhassa a nőt; drága túrabakancsot viselt, testhez simuló nadrágot, mely nem leplezte lábai kecsességét és formás fenekét, pulóvere tompora közepéig ért és gyönyörű ívét mutatta a derék és a csípő találkozásának. A nő bottal sétált, s valami felsejlett előretolt karjai alatt; Szindbád megszaporázta lépteit, hogy jobban lássa: a mellei voltak azok, melyek hátulról is jól látszottak tekintélyes méretük miatt.
A nő megneszelte, hogy egy gyorsabban haladó érte utol, félreállt a szűk ösvényen, köszöntek egymásnak, tekintetük összekapaszkodott egy pillanatra, majd Szindbádé végzetesen lezuhant a mellek pompás halmaira…
A Diós-kútnál ivott és remélte, hogy a nő is erre jön.
-Milyen szép arcú, nagyszemű nő!- lelkendezett a hajós magában- Vajon hány éves lehet? A haja sötét, szinte fekete, a szeme is, mint a bogár…
Mennyit ültem a Király utca kitett székein 1500ft.-ért kortyolva a bor decijét, úgy ültem ott, mint egy héja a baromfiudvar fölé magasló ágon, prédára várva, és itt, ahol nem is reméltem, itt pillantok meg egy ilyen felfoghatatlanul vonzó, gyönyörű nőt!”,
2026-03-23
“Szindbád útrakelt Újfaluból Ófaluba. Az erdőn át hagyta el a falut, majd a szőlősök mentén leereszkedett a Vas-hegy lábánál szerényen megbúvó Csejkére.
Az egykori tejcsarnok előtt -amiben ma kocsma működik és az épület eredeti funkciójára már csak a pultosnő, Ingrid hatalmas keblei emlékeztetnek- szemrehányást tett magának: hogyhogy itt nem ittam a héten?
Aztán jött a büszke Németlövő, ahol oly sok fekete német lakik és a háborús emlékművön ott virít Szindbád neve is, Steiner egykori nagykocsmája pedig omladozóban…
Innen Pornóapátiba tért; az impériumváltásról egy kis határőrfülke értesítette az út szélén és a kátyússá lett aszfalt.
Majd hamar jött Alsóbeled, mely bírája révén ellenállt annak idején a visszatérési mozgalomnak és nem tartott szomszédfaluival a hűség útján, nagy öblöt képezve most Magyarország térképén. “Ez a falusi bíró lassan szobrot kap” -gondolta Szindbád ahogy begurult Szentpéterfára a Leghűségesebb falu tábla mellett.
Itt -mivel már régóta úton volt- pihenőt tartott a Pinka Sörözőben.
-Dober dan! -így köszönt Szindbád mindig a kocsmába belépve -lévén Péterfa horvát falu-, a szépasszony a pultnál törzsvendégeknek járó tisztelettel nem kérdezte meg, mit parancsol, hanem máris készítette a pohár szódát és a presszó kávét, melyhez tudta, hogy a vendég nem kér se cukrot, se tejet.
Az utazó ráérősen és kedélyesen beszélgetett a helyiekkel, titkon remélve, nehogy horvátul szólítsák meg, mert tudása, amit egy Karasica menti sokac faluban szedett föl, oda hosszasan, majd’ egy évig udvarolva egy mandulaszemű szépségnek, mára már igencsak megkopott.
Mindenesetre távoztában Zbogom köszöntéssel búcsúzott és a Stara Skola felé véve az irányt -újabb határátlépéssel- Nagysároslakra ért.
Itt a Laky-kocsmánál nem kanyarodott Németújvár felé, hanem tovább a templom utcáján haladva ért Pinkamindszentre.
Ha esetleg nem tudná az utas, most épp melyik országban jár, a körforgalom után egy házra kitűzött zászlópáros tájékoztatja erről: egymás mellett lobog ott a magyar és az orosz…
-Na, megérkeztünk! -sóhajtott Szindbád.”,
2026-03-29
“Szindbád útrakelt Újfaluból Ófaluba. Az erdőn át hagyta el a falut, majd a szőlősök mentén leereszkedett a Vas-hegy lábánál szerényen megbúvó Csejkére.
Az egykori tejcsarnok előtt -amiben ma kocsma működik és az épület eredeti funkciójára már csak a pultosnő, Ingrid hatalmas keblei emlékeztetnek- szemrehányást tett magának: hogyhogy itt nem ittam a héten?
Aztán jött a büszke Németlövő, ahol oly sok fekete német lakik és a háborús emlékművön ott virít Szindbád neve is, Steiner egykori nagykocsmája pedig omladozóban…
Innen Pornóapátiba tért; az impériumváltásról egy kis határőrfülke értesítette az út szélén és a kátyússá lett aszfalt.
Majd hamar jött Alsóbeled, mely bírája révén ellenállt annak idején a visszatérési mozgalomnak és nem tartott szomszédfaluival a hűség útján, nagy öblöt képezve most Magyarország térképén. “Ez a falusi bíró lassan szobrot kap” -gondolta Szindbád ahogy begurult Szentpéterfára a Leghűségesebb falu tábla mellett.
Itt -mivel már régóta úton volt- pihenőt tartott a Pinka Sörözőben.”,
2026-04-15
“Szindbád keddre józanodott csak ki, s rögtön Benyovszky zugkocsmájába, a Zártkörű Rendezvénybe sietett, hogy egy hűs Jeverrel megfáradt, lázongó mirigyeit megnyugtassa.
A csapos csodálkozott, hogy késő délután sört iszik a vén korhely, mert Szindbád -mint a megfontolt alkoholisták legtöbbje- szigorú szabályok szerint ivott, melyek a sört délelőtti italnak sorolták be.
Egy darabig szótlanul ültek, a rutinos vendéglátó nem akarta zavarni a vendéget a másnaposság ellen vívott küzdelmében, ám mikor a korsó tartalma már erősen megfogyott, bátortalanul bár, de megkérdezte:
-Hallottad, Gyula? 0rbán már több, mint 24 órája nem posztolt…
Szindbád inkább érezte Benyovszky hangján a reménykedést, mint az aggodalmat, ezért alaposan megtépázott, egykor finom modorát félretéve csak ennyit válaszolt:
-Majd fog… talán…poszt humusz…”,
2026-05-12
“-Gyula, te hogyhogy nem tudod az én számomat fejből? -ripakodott rá Récike Szindbádra, mikor kiderült ez a botrányos dolog.
-Hiszen te benne vagy a telefonban Anya név alatt…-védekezett sután a vén korhely.
-De a múltkor felhívtad Krisztinát lovaglás miatt, én pedig megnéztem, ő nincs benn a telefonkönyvben!
-Igen, mert ő nem feleségem…
-Hanem kicsoda?! Micsoda?!”,
2026-05-30
“Jocó, a jó öreg, s Szindbád, az utolsó dzsentri szokásos helyükön, a diófa alatt boroztak a Szártetőn.
-Hát a többiek nem jönnek? -kérdezte egyszer csak Jocó, miután egy óra múltán is csak ketten voltak.
-Valami béeldöntő van Pestön… -válaszolta bizonytalanul Szindbád.
-Kis hiba… -legyintett Jocó.”,
2026-06-10
“-Maszter Gúd?-ízlelgette Szindbád az idegen szavakat- Egy újabb külföldi cég akar betörni, Elemér?
-Szerintem ez magyar -vonogatta vállát elbizonytalanodva a Fekete Sas köpcös pincére.
-Akkor meg basszák meg! -zárta rövidre a témát a vén korhely és élveteg arcához illesztette zöld szilvánival töltött reszkető poharát.”,
2026-06-28
“-Vona? -töprengett Szindbád a név hallatán- Nem ő volt, aki elárulta a ’18-as választást?
-De igen… -válaszolta bizonytalanul Elemér, a köpcös pincér, miközben az asztalra új palackot helyezett el a mosontarcsai Zantho pincészet olaszrizlingjéből.
/akkoriban Szindbád csak üvegdugóval lezárt borokat ivott /
-Nahát, ez még él?”,
2026-07-07
“-Gyula -kezdte Récike azon a hangszínen, melyen kérlelni szokott-, most, hogy hazaköltöztél, el kéne adni a burgenlandi házat…
-Korai lenne még -vetette oda felszínesen Szindbád, mert épp azon tűnődött, miért ilyen csapnivalóan hitvány sör a Bőcsön főzött Beck’s.
-De azt mondtad, ha bukik a NER…
-Még nem bukott. Majd, ha börtönbe kerülnek a mocskok, akkor esetleg eladjuk, amúgy meg mit csinálnánk a pénzzel?
-Tudod, hogy nekem nagyon tetszenek a meggybordó Mazdák! -hízelkedett a nő.
Szindbád a mosogatóhoz lépett, kiöntötte a sört, a hűtőből egy Pilsner Urquellt vett elé, míg nyitotta és töltött, kibámult a konyhaablakon a diófa alatt álló vén Wartburgjára:
-Nekem meg a drapp Wartburgok a kedvenceim, Kincs!”,
2026-07-13
“-Gyula, te betérnél olyan egységbe, mely Safari Café néven nyílt?
-Tudod jól Elemér, hogy nem utazom külföldre -válaszolt Szindbád fújtatva a csípős paprikától, melyet húslevesébe szelt vékonyan.
-De ez itt nyílt, Gyulán! -töltött bort a vendég megürült poharába sebtiben a pincér, mert látta, hogy csuklani fog hamarosan.
-Sajnálom, de nem leszek a vendégük; az ilyen modernkedő helyek a bejárati ajtójukon lila neonfényű táblát viselnek, talán open felirattal, ezeket eleve kerülöm -mondta Szindbád, aztán jót húzott a sauvignon balnc-ból, mely Diószegen termett Rittnerék szöllejiben.”,
2026-07-17
“-Hallottad, Gyula? -okvetetlenkedett Elemér, a Fekete Sas köpcös pincére Szindbád asztalánál- A fideszt már csak 10 %-ra…
-Sokallllom! -torkollta le rögtön a vén korhely, mert épp egy egy moseli rájnrizlinget kóstolt zöld talpú, elzászi poharából.”,
2026-07-22
“-Hallottad Gyula, titkosították Szíjjártó üzelmeit a BYD-del… -kérdezte tétován Elemér a vendégét, mert látta, hogy az épp egy borosüveg címkéjét kémleli messzi eltartva magától a palackot.
-Hallottam, öregem -sóhajtotta Szindbád-, de nem úgy volt, hogy 0rbánék megbuktak?”,
2026-07-25
“Akkor úgy volt, hogy Szindbád hamarost meghal.
Ügyvédet fogadott hát, hogy birtokát ajándékozási szerződéssel gyermekeire írassa, igazságosan osztva fel azt.
Récike egy cseppet sem nyugtalankodott Szindbád egészsége miatt -nincs neked semmi bajod! -legyintette sokszor, s eképpen biztatta a halálán lévőt: csalánba nem csap a ménkű!
Annál nagyobb szorongással töltötte el viszont a vagyonmegosztás, mert a birtok jövedelméről -a pénzzel mit sem törődő Szindbádnak hála-
főleg ő rendelkezett, a gyerekei tulajdonlása után viszont ennek vége szakad.
-Miért kell ezt csinálni, Gyula? -vonta kérdőre a már bort sem kívánó urát.
-Nem szeretném, ha ravatalom mellett sötét gondolatok terhelnék szeretett gyermekeimet; hanem úgy álljanak ott, hogy már mind tudják, mi lett az övék. Az atyai döntésben megnyugodva.
-De mi lesz, ha mégse halsz meg? -aggodalmaskodott Récike.
-Akkor cigánybandát hívok a legközelebbi Gyula-napra, már gondoltam erre is…
-És azt miből fizeted?
-Hát ami a temetésre lett volna fordítva, abból…”,
2026-07-27
“Öten ültek a Gödörben, mindjárt az első asztalnál, 4 bulek kisdiák és egy bölcs, öreg praxi, aki élvezettel mesélt az ifjaknak, mi az akadémián a módi, azok meg szájtátva hallgatták, felváltva itták szavait s a tomaji rizlinget, legjobban mégis azok a történetek tetszettek nekik, melyek legendás hőse nem volt más, mint dr. Bartos Attila, a matematikának -’56-os tevékenysége miatt- Budapestről Keszthelyre száműzött professzora.
-Mi nem tanultunk matek vizsgára -könyökölt bús, busa fejét támasztva a praxi-, meglestük mely’ kocsmában iszik, asztalához kéredzkedtünk, ittunk véle, s mindenkit ott levizsgáztatott legott, dr. Bartos Attila, a matematikának -’56-os részvétele miatt- Budapestről Keszthelyre száműzött professzora.
Hazafele menet aztán a 4 kis bulek is így döntött; kocsmai vizsgát tesznek, melyre legalkalmasabb helyszín a Gödör, csak azt kell meglesni, mikor tartózkodik ottan dr. Bartos Attila, a matematikának -’56-os szerepvállalása miatt- Budapestről Keszthelyre száműzött professzora.
S nem tanultak ők négyen, csak a Gödörbe jártak, s mivel ott nem volt szeretett tanáruk, hát a Vonyarciba is, majd megnézték, hátha a Láncosban iszik, de nem lelték sehol, mondhatni eltűnt dr. Bartos Attila, a matematikának -’56-os kihágásai miatt- Budapestről Keszthelyre száműzött professzora.
Vizsga előtti nap aztán -már nem bízván a csodában- irodájában kereste fel tanárát a Keszthelyi Akadémia 4 kicsi diákja, s szerényen invitálták, hogy legyen vendégük egy jó pohár borra.
Fiókját azonnal betolta, lámpáját lekapcsolta, kapott az alkalmon dr. Bartos Attila, a matematikának -’56-os kilengései miatt- Budapestről Keszthelyre száműzött professzora.
-4 rizling fröccsöt és egyet zöldszilvániból -rendelt hetykén Bencze Zoltán maga, mert tudta jól a leckét, mit fogyaszt szívesen dr. Bartos Attila, a matematikának -’56-os megtévelyedése miatt- Budapestről Keszthelyre száműzött professzora.
Ittak, s szépen diskuráltak -ez már vajon a vizsga? -gondolta magában reménykedőn az ifjú Szindbád, kinek leginkább volt gyönge pontja a matematika. Aztán hozott ő is egy kört, s még emelkedett a hangulat, nagyon jó adomákat mesélt diákjainak Bartos Attila, a matematikának Budapestről méltatlanul Keszthelyre száműzött professzora.
Mikor aztán már 4 kört is megittak, s néhány szép nótát hozzá is daloltak -professzoruknak direkt címezve az őszülő, vén betyárról szólót- Szindbád emígyen szólott: -Kedves tanár urunk, nem szívesen rontom el a hangulatot, de mi így négyen holnap épp matematikából vizsgázunk, emiatt sajnos, most asztalt kell bontanunk, talán jót tesz nekünk, ha egy kicsinykét még tanulunk…
-Még egy rundot! -intett a Attila, a matematika számkivetett professzora.
Biztató volt ez; várták e jegyek osztását, de miután megitták az ötödik kört is, így szólt Attila, a matematika legendás hírű professzora:
-Menjetek, tanuljatok még, én is megyek kutyámat sétáltatni, mert nem szeretném, ha az udvarba szarna…
Így búcsúzott el megrészegedett diákjaitól Dr. Bartos Attila, a Matematika Tanszék professzora.”,
2026-08-10
“-Hallottad, Gyula -kérdezte óvatoskodva Elemér, a Fekete Sas köpcös pincére- Revansnak neveztetik innentül fogva magikat…
-Érdekes -emelte fel fejét egy zöldtalpú elzászi pohár fölül Szindbád, melyben egy rizling lötyögött lustán, lehelve lomha illatot- hisz ez vár rájuk, úgy látszik, vezeklésre vágyó lelkük bűnhődni akar…”,
2026-08-19
“-Te miért pont engem vettél el, Gyula? -kérdezte egyszer Récike szemrehányóan Szindbádot.
-Mert szerelmes lettem beléd, Kincs! -vágta rá rutinnal, miközben sörnyitó után kutatott a fiókban, hogy reggeli gyógysörét magához vegye.
-Vajon milyen tulajdonságom fogott meg téged?
-Elsősorban a tisztaságod. A sok ledér nő után ez lenyűgöző volt. Mert tiszta voltál, mint fenyők csúcsán a frissen hullott hó…
Közben megtalálta a sörnyitót és halk sziszenéssel felnyitotta az első Jevert, mely szájából finom, gőzölgő párák törtek elő.
Récike -bár mindig volt rosszalló megjegyzése ura italozására- hallgatott, szemei könnyekben úsztak a szép bók hatása alatt.
Szindbád ivott. A Jever keserű íze kedvesen illeszkedett megkérgesült lelkéhez, ereiben az alkohol vidáman áradt tova, mint hosszú tél után a
mezőre eresztett csikó. Megnyugvással töltötte el, otthonosan érezte újra magát az életben, pajkos elégedettséggel figyelte a könnyeivel küszködő Récikét, megsajnálta, s így szólt:
-Azt hittem, már mindent tudok a nőkről, és lám csak, még a szépségnél is múlandóbb tulajdonságra épült a házasságom…”,
2026-08-24
“-Szindbád, te nagy utazó vagy, de vajon Transzendentiában voltál-e már? -kérdezte Károly, a Zártkörű Rendezvény nevű zugkocsma alapítója vendégét, miután az már egy korsó Jevert benyakalt.
-Nem utazom oda, ahol nincs jó bor, tudod jól…-nyújtotta kriglijét újratöltésre a hajós.
-Pedig egyszer mindannyian egy olyan helyre jutunk…
-A mennyek országára gondolsz, amice?
-Már ha méltónak bizonyulunk rá… -bizonytalanodott el a kocsmáros.
-Fontosnak tartom az idvességet, bár vajmi keveset tudhatunk az öröklétről. Annyit mégis, hogy bor van odaát.
-Ezt meg honnét veszed? -hökkent meg Károly.
-Maga Krisztus urunk biztatja így ivásra tanítványait az utolsó vacsorán: igyatok a szőlőtőke eme terméséből, mert legközelebb velem bort már a mennyei Atyánk országában fogtok inni…
-Érdekes, ezt paptól még sosem hallottam!
-A papnál ne is azt figyeld, mit mond, hanem hogy mit csinál. Amit mondtam, az a Bibliában leírva vagyon…”,
2026-08-29
“Akkoriban Szindbád kulák volt, miután családja mindenét elvesztette: a földeket, téglagyárat, az államosított szatócsüzletében is csak azért maradhatott boltos, mert az általa bujtatott zsidók közül ezt valamelyik, magát soha fel nem fedő elintézte.
Volt viszont egy rádiója, talán az egyetlen rádió abban a katolikus, magyar faluban, ahol Szindbád evangélikus németként élt.
A kocsmárosnő -bizonyos Hellstaubné, aki a kitelepítés elől menekült Püspökmárokról ide, ebbe a magyar községbe-, megkérte Szindbádot, hogy júl. 4-én hozza el a rádióját a kocsmába, hadd hallják a vendégek Szepesi Györgytől a berni döntőt közvetíteni. Tudván, hogy Szindbád csak mérsékelt ivó, egyúttal vendégének is minősítette aznapra.
Kezdődött hát a mérkőzés, telt-házas volt a kocsma, sőt, még a dörömbön is ültek sokan, mindenki bizakodón; mi bajunk is lehetne 8-3 után, ugye?
A német csapatban játszott egy testvérpár, Ottmar és Fritz, kiknek családneve megegyezett Szindbádéval és e név sokszor kimondatott Szepesi által, kulcsjátékosokról lévén szó.
Miután a németek 2-0 -ról kiegyenlítettek, a kocsma közönsége egyre gyanakvóbban figyelte a kéméndi csomorikát apró kortyokban, elégedetten iszogató Szindbádot.
A szünetben aztán többen számon is kérték a büszke rádió-tulajdonost: neked rokonaid ezek, Gyula?
Szindbád észlelte, hogy némelyikük nem is tréfából kérdi…
Mikor aztán a vége felé a németek belőtték 3. góljukat, már ellenséges, lapos pillantásokkal illették Fritz és Ottmar vélelmezett rokonát, de a pokol akkor szabadult el igazán, mikor Puskás egyenlítő gólját a bíró nem adta meg.
Ha nem lett volna ismert rendkívüli fizikai erejéről Szindbád, aligha ért volna haza ép bőrrel és ép rádióval.
Voltak, akik hetekig nem álltak szóba vele, még a boltba se jöttek vásárolni; -ő intézte a rokonaival! -rázták az öklüket a háta mögött.
Őszre aztán két új Lanz-Bulldog traktort kapott a téeszcsé. Csodájára jártak a népek; körbeállták a szép, német gépeket, úgy dicsérték.
Szindbád fejét felszegve, szinte rátarti gőggel mondta nekik: Tetszik keetöknek, látom; én intéztem a rokonaimmal!”,
2026-08-31
“-Hallottad, Gyula, az egyházi iskolák +25%-ot kapnak a megnövekedett rezsiárak miatt… -súgta Tóni, a Zönge sápatag sváb pincére Szindbád fülébe a vészjósló hírt.
-Igazságtalan ez a világ, Felder – egy faluból származtak, így bátorkodott Szindbád e bizalmas megszólításra -, vajon miért kerül az egyházi iskoláknak többe a rezsi? -azzal újra pohara felé fordult, melyben egy 2025-ös olaszrizling terpeszkedett magabiztosan.”,
2026-09-01
“-Hallottad, Gyula…
-Na, most hagyd abba! -fojtotta a szót Szindbád Elemérbe, a Fekete Sas kövérkés pincérébe, mert nem akart embertelen étkekről értesülni.
Csönd állott be, melybe jól illeszkedett a vendég kanalának finom csörömpölése amint a marhapörköltet fogyasztja fenségesen…”,
2026-09-15
“-Gyula! -toppant be Récike a diófa alatt csendesen borozó ura nyugalmába- az a primitív Bognárné mesélte a fodrásznál, hogy Marbellán voltak nyaralni, mi hogyhogy nem megyünk soha sehová?!
-Be szép lett a frizurád! -próbálta csitítani Szindbád, miközben zöld talpú, elzászi poharában egy moseli rizling csillogását figyelte.
-Tudod, mások, hogy a gyerekeik kirepültek, nyaralni mennek szép helyekre!
-Ejszen mi is voltunk Erdélyben, drágám! Miért nem mesélted el nekik…
-Hogy végigittad az utat Ópálostól Nyárádszeredáig? Hogy én csak soförnek kellettem?
-Hogy milyen szép helyeken jártunk…
-Fel se jöttél a Székelykőre Torockón!
-Lentről is szép ám az!
-Lentről, az Itató kocsma teraszáról, mi?
-Milyen jó lángost ettünk ott, emlékszel?
-A Bognárné közben tengeri herkentyűket ehetett Marbellán! -csuklott el Récike hangja a dühtől.
-Lehet, hogy össze is fosta magát… -próbálta vigasztalni a derék férj megtört feleségét.
-Neked bezzeg nem lett bajod a küköllei boroktól!
-Kincsem, emlékszel, mikor egyszer vizet ittam Máréfalván? Na, soha többet…
-Szeretnék én is eljutni már valahová, amit elmesélhetek a fodrásznál és képeket is mutathatok…
-Nincs unalmasabb, mint mások képeit nézegetni, tudod jól. Meg különben is, hova menjünk innen? -tárta szét karjait Szindbád a diófa alól feltáruló pompás panoráma felé, mely fél Baranyát magába foglalta.”,
2026-09-19
“Szindbád akkoriban egy mandulaszemű sokac lánynak udvarolt, akinek a nyitott ablakán kereszetül hajnalonta a Karasica csobogásában lehetett gyönyörködni.
Meg persze másban is, mert legjobb szeretője volt ez a leány az ifjú gavallérnak, de erről akkor mit sem tudott, oly természetesnek vette, hogy röggelönte kapásra ébred. Csak később, már némiképpen megbölcsülve lamentált azon, vajon miért nem ezt a nőt vette el mégsem…
-Vajon akkor is megbetegszik a prosztatám, ha ő a feleségem? -morfondírozott borozgatás közben kedvenc diófája alatt, ahonnét jól rá lehetett látni a Baranyabán felé igyekvő Karasica völgyére.
-Vajon azért nem vettem el, mert másképp vágtak disznót? Nem használtak rénfát és teknőt sem…
-Vagy mert előttem is horvátul beszéltek, mintha magyarul nem is tudnának, pedig az öregasszony még németül is tudott…
-Vagy mert temperamentumos volt a táncban és heves az ágyban, és nem hittem, hogy ez csak miattam van, azt gondoltam, bárkivel így tenne…
-Vagy mert akkor ismertem meg egy szelídecskét, aki nem csak szépség volt, de ártatlan és tiszta, mint fenyők csúcsán a frissen hullott hó…
Hogy lehettem ilyen balga, hogy alapozhattam e legmúlékonyabb tulajdonságra döntésemet?
Aztán eszébe jutott Sárgulása, ahová nem a kis szelídecskét, hanem a vérbő nőstényt vitte el, akit magában a folytonspórázok rendjébe sorolt, mert már akkor igyekezett az életét színesítő nőket valamiképpen rendszerezni.
Osztopánban megállt a busz 10 perc szünetre, ami nagyon rövid volt, mert cigányzene volt a kocsmában és jó bor, itt fröccsöt ittak, s mikor Szindbád a busz indulása előtt még gyorsan ellépett pisálni, a nő odasúgta: majd mosd el jól…
Mert Osztopánnál már sötétedett és ketten ültek hátul a saráglyában, aztán a sötétben Keszthelyig kétszer is levette az ikrát Szindbádtól a lány; ez a báli nadrágom-súgta az ifjú gavallér a kéjtől reszelősen / nem szeretett csomaggal utazni, mert könnyelmű fráterként mindent elhagyott /.
Ezek jutottak eszébe, mikor 33 évvel később a kátolyi hídról a Karasica kiszáradt, halott medrét bámulta hosszú perceken át…”,
2026-09-21
“-Olykor pedig meg kell különböztetni a túlsúlyosokat -került adomázó hangulatba Szindbád az imént benyakalt rajnai rizling nyomán, mely a Vashegy keleti, nagyüzemi termesztésre alkalmas lankáin termett.
-Történt egyszer, még borkóstoltató koromban, hogy arra érdemes és kíváncsi vendégeket megutaztattunk a szőlőben pótkocsin. Kicsi remorka volt ez, 4-4 ember fért el a két oldalán. Volt köztik egy igen testes, valami bankvezér volt Pozsonyból, német nevű, németül tudó, de magyarul is tudott ennyit: fasza! , s ezt sűrűn is mondta, szinte fajtánként. Na, ez a tag a bal oldalon ült, s az olaszrizling alatt, ahol igencsak dőlt az út, meg kellett kérjem, hogy cseréljen helyet egy szemközt ülő sovánnyal. -De miért? -értetlenkedett. -Mert különben felborulunk. -Szóval kövérnek tartol engem? -kérdezte számonkérőleg.
-Igen.
Nem mutatott sértődést, nagy szuszogva átcihelődött a másik oldalra, aztán a pincében beírt a vendégkönyvbe: A borok jók, a szőlő szép, a borász szókimondó, egyenes. Mindenkinek ajánlom a Wiengut Wildwatz meglátogatását.
Pár évvel később újra a vendégünk volt, de nem ismertem meg, úgy lefogyott.
Hálálkodva jött hozzám, megköszönni, hogy életmódváltásához azzal pótkocsis esettel hozzájárultam.”,
2026-09-22
“Aznap Récike egy stencilezett kiadvánnyal jött haza, mely műanyagspirállal volt összefonva egyik oldalán, keveset szólt, rögtön olvasni kezdett.
Viszonylag hamar a végére ért, a míves irományt letéve Szindbádhoz fordult:
-Gyula, te alkoholista vagy!
-Minden bizonnyal -reagált rezignáltan, szinte figyelmetlenül Szindbád, mert épp a már kiforrott és le is kénezett idei gohért kóstolgatta, azon tűnődve, vajon fenntartható-e a fajta a klímaváltozás korában.
-Amit ebben az ámerikai kiadványban olvasok, minden illik rád -erőlködött Récike tovább.
-Emlékszel, Kincsem -fordult végre neje felé, poharát letéve-, valamikor a szilágyi búcsúkor szedtük mindig a gohért, szeptember közepén, ezzel kezdődött a szüret, most meg ekkorra már készen is vagyunk, már a merlot is kádon van 24-es mustfokkal…
-Én most az alkoholról akarok veled beszélni, Gyula!
-Ejszen arról beszélünk, Kincs! A 24-es mustfok legalább 16-os szeszfokot jelent!
-Azt szeretném, ha elmennél elvonókúrára!
-Az ide gohér nagyon diszharmonikus; savszegény, rövid bor, de csak úgy tüzel az alkohol belőle, megígérhetem, hogy ebből egész évben nem iszom.
-Azt akarom, hogy semmit se igyál. Alkoholista vagy, Gyula!
-A legutóbbi vérképemre maga az orvos írta rá, hogy Alkoholsucht ist ausgeschlossen. Ezzel egy elvonókúra se fogad, Drágám…
-Az nem számít! Észrevehetően butulsz a bortól!
-Vajon mennyit kell még innom, hogy egy szinten legyünk, Récikém?”,
2026-09-24
“Miután állatait ellátta és megcsömiszölte a cefrét, Szindbád röggelizni kezdett.
Két szelet kenyeret tevött a sámfalvai pékség kenyeréből a pirítóba, majd fokhagymával jól bedörzsölte őket, aztán megkente az utolsó szüretre levágott öreg kakas sötétsárga zsírjával, őrölt pirospaprikát szórt reá, ez volt a vén korhely mindennapos früstükje.
Mit kéne ma dolgozni, tűnődött evés közben, de semmi nem jutott eszébe.
A hordókban szépen erjedt a murci, ládák, daráló mind-mind elmosva és a helyén, tegnap még a gyümölcsöst is megöntözte; nem talált más munkát, mint mosni egy adagot, mert mint általában a magányos férfiak, Szindbád is kénytelen lett elsajátítani a mosógép kezelését.
Míg csendesen forgott a gép, elhatározta, hogy Pécsre utazik intézkedni, mert telefonja nem működik; egy géphang arról tájékoztatja, hogy abba az irányba (sic!) nem kezdeményezhet hívást. Összefüggést vélt felfedezni egy bizonyos Wanda néven bemutatkozó robot -akit természetesen mint úriember azonnal kinyomott- hivogatásai és e letiltás között.
Sőt, miután 9 esemest is talált a szolgáltatótól, melyben adategyeztetésre kérték az elmúlt másfél hónapban, már szinte bizonyos volt bbenne, hogy intézkednie kell. Tavaly egyeztettünk már adatokat, mit képzelnek ezek?! -így dohogott magában, aztán arra gondolt, mely kocsmákat fogja felkeresni ez intézkedés ürügyén, s menten belenyugodott sorsába.”,
2026-09-29
“-Hallottad, Gyula, sikítozó kékharisnyának nevezett a rendőrség egy újságírónőt… -kérdezte óvatoskodva Tóni, a Zönge pincére a másnaposságát egy Pilsner Urquellel sóhajtozva kezelő Szindbádot.
-Ha sikítozik, az jó. Legalább nem prűd s nem frigid…”,
2026-09-30
“-Sose legyen nagy hasad -oktatta Ilona, a szép szerető Szindbádot, az ifjú gavallért, mikor az szerelmi bánatában hozzá menekedett-, a pocakosok rossz szeretők.
-De van mivel áthidalni -ifjonti hevével hencegett így Szindbád.
-Most persze boldog vagy a nagy faszodtól -hűtötte le a pompás delnő a vérnősző ifjonc kedélyeit-, de vajon 60 éves korodban a bortól és a szerelmi kalandoktól elhasznált szíved fel tudja-e majd pumpálni ezt a monstrumot?!”,
2026-10-05
“Szindbádnak arra a napra is sok terve volt; az erdőről hozott fát összevágni és tető alá tenni, földet tenni a présház szigetelőfalához, megjavítani a kerítést, mert a tikok kiszabadultak és a teraszra szartak, levenni kádról egy kiforrott bort, vizet adni egy szenvedő diófának, egy tavaly kiszáradtat pedig kivágni és kályhakész állapotba hozni…
Mindezeket röggelizés közben gondolta végig, miközben a kacsazsírt a fokhagymával alaposan bedörzsölt pirítósra kente, hogy aztán megszórja csípős paprikával…
Akkor szólalt meg a telefon, s négy és félesztendős unokája, Wilhelm közölte az izgatottságtól el-elcsukló hangon: Gyulapapa, megszületett a kishúgom, Terka!
Miután kilelkendezték magukat és elbúcsúztak, Szindbád körbenézett a kis nyárikonyhában; hol is van az a finom kadarkapálinka?”,
2026-10-15
“-Hallottad, mi történt? És mi nyitott ajtónál alszunk! -hepciáskodott Récike a hír hallatán.
-De Kincsem, nekünk se táskánk, se ékszerünk… -csitította nejét szelíden Szindbád.
-Nincs hát, mert te elittad!
-A családért mindent, Kincs!”,
2026-10-18
“Szindbád akkoriban egy háromnyelvű baranyai faluban lakott a németek utcájában, ahol egyedül ő nem volt tagja a Volksbundnak.
Szomszédja, egy bizonyos Hoch Stefán karlendítve köszöntötte őt a führert éltetve, mire Szindbád egy anyádpicsájával válaszolt.
Aztán bejöttek a németek, Stefán fölbátorodott, Szindbád pedig már a kocsmába se járt el többé.
Áprilisban Bischof zsidót és családját elvitték a pécsi gettóba, az egész falu sírva kísérte ki a szekeret a püspöklaki útig, Szindbád ráförmedt Stefánra:
-Emlékszem, mikor megdöglött az egyik tehened, Bischof bácsi adott 200 pengőt, hogy újat tudjál venni a mohácsi vásárban, most meg viszitek az egész családját a halálba, nem szégyelled magad?
-Nem mi visszük, a magyar csendőrök viszik, a 200 pengőt meg különben is levonta a tejből meg a tojásból…
-De ha akkor nem tudsz venni tehenet, a 6 gyereked se lakott volna jól az asztalodnál!
Innentől fogva már nem is beszélt egymással a két szomszéd.
Aratáskor elvették Szindbád cséplőgépét, mondván, először a volksbundistáké lesz kicsépelve. Még meg is fenyegették a gépet csak vonakodva átadó gazdát; mész te is a magyarokkal vissza Szibériába!
Aztán kitalálták, hogy ezután nekik ne a horvátok papja misézzen, hiába beszél jól németül is, el kell hozni Püspöklakról a Cselenkót!
Ki menjen érte, hát Szindbád, mert neki szép sárga hintaja van, könnyű, rúgós kőrisfa hintó!
Nagy megaláztatás volt ez az evangélikus Szindbádnak: -Én hozzam a pápista papot, na megájjatok, nem jön az már velem másodszor is! -dohogott magában.
Egész héten a könnyű lovakkal hordta a trágyát a Hidákba, szenvedtek is magyar félvérek a hosszú trágyásszekérrel fölfelé…
Aztán vasárnap befogta őket a hintóba és elment a papért.
Visszafelé, mikor a Hidákhoz értek, lazára engedte a gyeplőt, nem adott utasítás a lovaknak, azok pedig mint ahogyan azt egész héten megszokták, letértek az útról a trágyahalmok felé…
Billegett a pap a hátsó ülésen, előreszól:
-Ember, miért tértünk le az útról?
-Mert okos állatok ezek plébános úr, tudják, hogy szart viszek!
Nem is küldték többé Szindbádot érte, akit megfenyegettek újra, hogy a nagy győzelem után megy a magyarokkal vissza Szibériába…
Aztán egy novemberi napon Szindbád kiment hajnalban az istállóba, hát ott van Hoch Stefán családja a tehenek mellett, dunyhástól, paplanostól, riadtan.
Szindbád rögtön felmérte a helyzetet: átlépett a front a falun, a németek visszavonultak, a szomszédok hozzá menekedtek…
-Heil, Hitler! -köszöntötte karját magasra tartva a Hoch családot.
-Jaj, kérlek, hallgass, még meghallják az oroszok… -súgta Stefán, s remegett, mint nyárfalevél.”,
2026-10-21
“-Hallottad, Gyula? Matolcsyt kiengedik, mert idős ember, nem bírná a börtönkörülményeket…
-Bankot rabolni nem volt öreg? -szakította meg Szindbád egy pillanatra kapcsolatát az idei kadarkával, melyet egy csípős lecsó után ivott csuklását leküzdendő.”,